Címke: alvás

Izzasztó orvosság

Múlt hét csütörtökön elkaptam egy meglehetősen makacs torokgyulladást, nem tudom hogy vírust sikerült bezsebelni, vagy edzés közben kellett-e volna becsukni az ablakot, de már mindegy. Csütörtökön bementem dolgozni, hiba volt… a torkom óráról órára egyre jobban és jobban kapart, a bogáncsból szögesdrót lett, a szögesdrótból tűpárna, aztán már egy komplett vasbetonrúd szúrta ketté a garatomat. Estére be is lázasodtam, nem érzékeltem a külvilágból semmit sem, bár még sikerült eljutnom a nagymamámhoz, adott gyógyszereket és milánóit, meg egy olyan gyömbéres teát, amitől egyből jobban éreztem magam. Csütörtök este hazamentem, gyorsan lefürödtem, vacogva bebújtam az ágyba és állig húztam a bárányirha takarót. Közben a filmen járt az agyam, hogy a suhanó nyílvesszőt hogyan kamerázzuk majd le, meg ilyenek. A gyömbéres tea és a gyógyszerek hozták a várt hatást, elkezdett csorogni rólam az izzadtság, mozdulni se bírtam. Minden egyes nyelésnél, mintha üvegszilánkok mennének le. Forgolódtam a párnán, mire észrevettem hogy az egész tiszta víz, eldobtam és hoztam a szekrényből egy új párnát, meg a matrac másik végére feküdtem, amit még nem izzadtam szét. Szombaton ugyan a lázam elmúlt, helyette bedugult mindkét fülem, és elment a hangom. Kíváncsiságból belevilágítottam a fürdőszobai tükör előtt állva a torkomba, el is borzadtam a látványtól, mintha a nyolcadik utas díszlete lett volna a nyelőcsövem teteje, valami világos színű borzadály lerakódott a torkomba. Este megint izzadtam, mint a ló, és éjjeli egy órakor bekövetkezett gyerekkorom nosztalgiája: a fülfájás. Nem volt nálam só, gyertya, csak kövirózsaolaj, de úgy voltam vele, hogy ennyi fájdalmat még egy gyereknek is el kéne bírnia, szóval jobban teszem, ha alszom. Próbáltam valami nyugtatóra gondolni. Valamire, ami nem a filmmel kapcsolatos, sem a munkával. Átsuhant az agyamon: egyáltalán, mi a ménkűt művelek mostanában a melón és a videózáson kívül? Nem sokat, még filmet se néztem hetek óta, komolyan szégyellem magam, én, aki heti 3-4 filmnél általában nem hajlandó alább hagyni. Aztán megint jött valami hangemlék tompán, ezúttal egy másik feldolgozás: All the leaves are brown, and the sky is gray… I’ve been for a walk on a winter’s day… Láttam magam előtt a jazzkocsmát, a gitárt, a harmonikát, ahogy támasztom a falat és becsukom a szemem. Próbáltam rávenni a fülemet, hogy felejtse el a fájdalmat és a hangra összpontosítson, ami emlékezetből szól. Fészkelődtem közben, a párna vákumot termelt a hallójáratomban és megnyomta a dobhártyámat, bedugult füleim a véráram pumpálását hallatták felerősítve. Csak morogtam, nem mérgesen, tehetetlenül. Közben minden erőmmel az emlékbe kapaszkodtam, abba a kellemes hangra, és az elbűvölő mosolyra. Kivillanó fehér fogak, tánc. És a szövegre. All the leaves are brown, and the sky is gray… I’ve been for a walk on a winter’s day. Felültem az ágyban. Észre se vettem, hogy elaludtam. Már hajnali négy óra volt. Már nem fájt a fülem se. A California Dreamin’ bevált. Ma már nem izzadok ha lefekszem aludni, és a torkom se kapar, csak még olyan hangon beszélek, mint Steven Tyler, gondolom szombaton túl sokat harsogtam amikor a kávézóban szombat este felvettük a beszélgetős jelenetet Marc-kal. A főnökömnek lehet, hogy igaza volt, amikor azt mondta: Barna, túlhajszolod magad. Hasonlót gondolt a kollégám is. Meg a nagymamám is. Alvás kell. Hiába bírom ki hetekig úgy, hogy éjfélig, éjjeli 2-ig verem a billentyűzetet, egy idő után jelez a szervezet, és most csúnyán jelzett. Meg kell találni az egyensúlyt. 

Más: ma este frankó videózás lesz, tűkön ülök. Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy az Edi & Kolos együttest (featuring Brüll Ede) videózzam le zenélés közben, de ezúttal inkább otthoni gyakorlós, semmint LIVE hangulatban. Szeretem az ilyen „állok a gép mellett és nyomkodom” alkalmakat, főleg azokat, amik zenészekhez kapcsolódnak. Kicsit vigasztaló érzést vált ki belőlem, mikor ilyen értelmes és lelkes zenészekkel beszélgetek, eszembe juttatja a saját dédelgetett álmaimat, és valahol bizonyítja, hogy amivel foglalkozol, az hosszú távon mindig gyökeret ereszt. Nem furcsa? Amíg szomorúan álmodozunk valamiről, megközelíthetetlennek tűnik, aztán mikor elkezdünk látszólag bolyongva ráállni egy pályára, amiről tudjuk, hogy összefügg a mi galaxisunkkal, egyszer csak minden közelinek, és elérhetőnek tűnik. Ilyenkor békésen érzem magam.

LOUDER!!!

Két hete dolgozom az új munkahelyen. Mostanában nagyon jól alszom, az edzések is jól mennek és készülődök a vasárnapi videózásra. Múlt hét szerdán és tegnap is elmentem a haverokkal egy jazz duó előadására, hogy leteszteljem a H4-et. Nagyon meg vagyok vele elégedve, valamilyen szinten még a Canon képminőségénél is többet nyújt, persze a kettőt nem lehet összehasonlítani, mert a Zoom a hangért felelős, a Canon pedig nem egy profi gép, de ezt mindig is tudtuk.

Péntek este Scooter koncerten voltam, nem szoktam hallgatni, de egyszer ki akartam próbálni. Nem fogom most ide írni hogy mi történt a koncerten, mert úgyse hinné el senki, inkább megtartom magamnak, mielőbb bármit is elkiabálnék. Az új munkahelyen temérdek újdonság vár arra, hogy megismerjem és megtanuljam, mit kell róla tudni. Szombaton a húgom párjának születésnapi házubulijára mentem, épphogy kialudtam a koncert utáni káoszt, máris vettem a cipőmet és vasárnap, hajnali ötkor értem haza.

Most épphogy észhez tértem, de máris kedd este van, és holnap reggel pedig 7 órára megyek edzeni, úgyhogy le is fekszem, mert már túl vagyok a vacsorán meg egy félig megírt fülhallgatós cikken. Hamarosan jobban megismerkedem a házimozi projektorok világával. Egyébként ma megrendeltük a repjegyet a 2014. februári ISE kiállításra, tehát a születésnapom után következő napon repülők Amsterdamba. Ez az év életem legjobb éve. Most érzem igazán, hogy az életem események sorozata, és nem egy érzelmi hullámvasút. Használnak az edzések, és két evezőtúrát is megjártunk, nem is beszélve a befejezett Számháború forgatókönyvről, a vasárnapi blues-próbáról Sanyiékkal, no meg a munkahelyváltásról. Események sorozata.

Úton a helyes irányba

Ez a hét több eseményt foglal magába, mint a három előző együttvéve. Hétvégén ellátogatok egy régi haverom metálkoncertjére, de előtte, pénteken kiugrok az egyik ügyfelemhez házimozit telepíteni. Az edzőm visszajött a Dubai-kiruccanásából, így aztán végre tegnap voltam bellezni, most meg nem meglepő módon, szarkész vagyok, főleg a lábaim. Kihagysz másfél hetet, és tropa vagy, hihetetlen. Alapból nem értem, hogy tavaly október óta járok edzésekre és mégis minden második héten izomláz gyötör. Imádom ezt az érzést. Az anyai nagymamám megkért, hogy vasárnap menjek ki hozzá tévét bekötni, a másik nagymamám meg kiutazott ausztriába.

Hétfőn voltam a nagybátyám „időgazdálkodás előadásán”, kedden meg leültem a netbookom elé és elhatároztam, hogy minden nap írok egy keveset a forgatókönyhöz, remélve, hogy a hónap végére elkészülök vele. És izgatott vagyok, mert eddig jól halad a munka. Mindazonáltal nagyon klassz cuccokat tesztelünk a munkában, és hamarosan új termékek is jönnek, úgyhogy a szakmai világom is lendületet kapott. Mi van még? Most itt ülök a szobámban, mindjárt éjfél, és remélhetőleg aludni is tudok majd. Mostanában nagyon rosszul alszom el, valami pszichés gondom van, de még nem jöttem rá, hogy mi az. Szerintem a munkával van összefüggésben, de elalvás előtt nem munkára gondolok, csak össze-vissza hömpölyögnek a gondolataim. Aztán felülök az ágyban, és pár pillanatig lebegő gomolyagokat, óriási hópehelyre vagy pitypang fújókára hasonlító háromdimenziós ábrákat látok a sötétben. Kettőt pislogok, és mindegyik eltűnik. Aztán visszadőlök, kimegyek inni egy pohár vizet, megint visszadőlök, és nagy nehezen elalszom. Reggel pedig a felkelés egy kínszenvedés. Három hete ez van.

Persze hasznosabb infót is írhatnék, túl azon, hogy szarul alszom, például azt, hogy keressetek rá Facebookon a Deep In Down együttesre, már két koncertjükön is voltam és bizony mondom, rendkívül tehetséges banda, Bártfai Zsoltival az élen. Elhatároztam, hogy ha lesz rá lehetőségem, minden fellépésükön ott leszek. Azt is elhatároztam, hogy minden nap fél 10-re fogok beérni a munkába. Meg azt is, hogy minden nap írok egy kicsit a forgatókönybe. Továbbiakban már csak azon kell ügyködnöm, hogy meglegyen az ehónapra kiszámolt cikkmennyiség, mert hála Istennek, rengeteg írnivalóm van a tesztkütyükről.