Nem is szaporítom ma a szót, hiszen Akira Kurosawa, japán kultfilmek rendezője, vagy ahogy csak hivatkozok rá néha, A Mester elmondja ebben a jó interjúban, hogy mi az, amit egy kezdő filmesnek nem szabad figyelmen kívül hagynia. A videó megtekintéséhez angol vagy japán nyelvismeret szükséges.
Címke: filmezés
Ha az élet egy film lenne
Mostanában kezdem azt hinni, hogy az élet egy olyan mozifilm, amit naponta újra kell rendeznünk úgy, hogy a folyamatos nekifutások között, egyszemélyes stábunk kialudhassa magát. Így minden ébredést követően elindíthatjuk ultra nagy felbontású sztereó kép és hangrögzítőnket, hogy aztán az elkövetkező nap eseményeit saját belátásunk szerint megkomponáljuk, és rögzítsük. Azonban a történettel baj van, ugyanis nem mi egyedül felelünk a soron következő 24 óra eseményeiért, hanem rajtunk kívül még pármilliárd ember, beleértve a planétán fellelhető egyéb élőlényeket és fizikai jelenségeket. Tehát ha úgy tetszik, rajtam kívül minden egyes személy vagy tárgy egy építőkockája a minden pillanatban változtatható forgatókönyvnek. Mindazonáltal a képrögzítésért és feldolgozásért felelős processzorom napról napra egyre elavultabb, ez érthető, hiszen mióta le lettem gyártva, az objektívem, a memóriám, a stabilizátorom és a koordinációs központom sem lett utólagosan szervizelve, legalábbis nem tudok róla. Humanoidként az élettartam garancia előnyét élvezhetem, de függ az engem érő balesetek fokozatától és a testi épségemet preferáló szabályok aktualitásától is, hogy a rendszerem sérülését követően milyen szervizmunkálatokra kerülhet sor. Tehát nem csak a mindennap újrakezdődő filmemnek, hanem saját magamnak is képlékeny a sorsom, tehát ha úgy tetszik, a körülöttem lévő cselekmény és én, mint befogadó eszköz, valahol összefüggünk és egyek vagyunk, egymásért vagyunk. Sajnos jelen életkörülményeim nem teszik lehetővé, hogy új karaktereket vonjak be a forgatókönyvbe. Női mellékszereplő terén például meglehetősen tanácstalan vagyok. Rendeztem egy évekig húzódó első részt, amit aztán még hosszabb, még több konfliktussal megtűzdelt második rész követett. A harmadik epizód női mellékszereplője olyannyira naívnak és manipulálhatónak gondolt engem, hogy mindenféle előzetes jelzés nélkül fogta magát és lelépett… hogy úgy mondjam, a forgatás kellős közepéről. Az a történet azóta is vágószobában senyved, nem hiszem, hogy valaha ki akarom majd vetíteni bárhova vagy újranézni, a folytatásról ne is beszéljünk. Mit lehetne tehát tenni, hogy kicsit izgalmasabbá tegyem életem filmjét? Az egyszer biztos, hogy új szereplőkre van szükségem, ezért castingra van szükség. Utóbbi számos úton megvalósítható, a válogatásért cserébe fel kell hagynom valamelyik másik filmjelenet ismétlésével, vagy éppen ki kell bővítenem a játékidőmet. Például bevághatnék kora reggeli órákat, amikor nem ásítozom, hanem már úton vagyok valamerre. Szintúgy csinálhatnék valamit azokkal az estékkel, amikor egyedül otthon filmet nézek, ehelyett részt vehetnénk tánc tanfolyamon, művészeti esten, filmklubban, vagy egyéb közösségi programban. Lehet, hogy így kevésbé gazdagítom belső fantáziavilágomat és a könyvolvasásra, cikkírásra valamint filmnézésre idő redukálása talán kevésbé tesz eredményes vagy éppen munkacentrikus egyénné, viszont így színesebbé tudom tenni a filmemet, hiszen kevésbé lesz monoton, és általában az új dolgok vezetnek nagy csavarokhoz. Akár jó, akár rossz irányba. Márpedig ezek a csavarok azok, amiktől szerintem igazán jó lesz egy film.
Majdnem gyilkolás az erdőben
Két héttel ezelőtt egyeztettünk a többiekkel, és hétvégére szerveztünk egy forgatást, melynek helszínéül az erdő szolgált… volna. Sajnos komplikációk adódtak, azt hiszem újra érvényessé vált a mondás miszerint „az ember tervez, Isten végez”.
Minden felszerelés adott volt, és mindenki ráért, de az időjárás előrejelzés szerint esős, zivataros napnak néztünk elébe. Ez nehézséget jelentett, hiszen a Számháború film erdős jelenetét napsütötte viszonyokhoz írtam, és a felszerelésem sem vízálló. Reggel majdnem egy órán keresztül törtem a fejem, a többiek optimistán reagálták le a rossz időt, és azt javasolták, hogy menjünk ki, forgassunk, ha törik, ha szakad. Örülök neki, hogy ilyen lelkes a csapat, jól esett a hozzáállásuk.
Végül is nem mentünk ki, hanem egy jóval közelebbi erdőcskében, itt Pesten felvettünk néhány snittet gyakorlási céllal, hogy ezzel is hasznosan töltsük el a napot, és csiszoljuk a színészi teljesítményt. Ahhoz képest, hogy amatőrként mentünk ki a susnyásba, sokszor meglepődtem Marc és Philip teljesítményén, szerintem ügyesek voltak. Most hétvégére megint esőt mond, tehát remélhetőleg jövő hétvégén már ki tudunk majd menni Leányfalura, hogy meg legyen örökítve a Számháború ominózus gyilkolós része is.
LOUDER!!!
Két hete dolgozom az új munkahelyen. Mostanában nagyon jól alszom, az edzések is jól mennek és készülődök a vasárnapi videózásra. Múlt hét szerdán és tegnap is elmentem a haverokkal egy jazz duó előadására, hogy leteszteljem a H4-et. Nagyon meg vagyok vele elégedve, valamilyen szinten még a Canon képminőségénél is többet nyújt, persze a kettőt nem lehet összehasonlítani, mert a Zoom a hangért felelős, a Canon pedig nem egy profi gép, de ezt mindig is tudtuk.
Péntek este Scooter koncerten voltam, nem szoktam hallgatni, de egyszer ki akartam próbálni. Nem fogom most ide írni hogy mi történt a koncerten, mert úgyse hinné el senki, inkább megtartom magamnak, mielőbb bármit is elkiabálnék. Az új munkahelyen temérdek újdonság vár arra, hogy megismerjem és megtanuljam, mit kell róla tudni. Szombaton a húgom párjának születésnapi házubulijára mentem, épphogy kialudtam a koncert utáni káoszt, máris vettem a cipőmet és vasárnap, hajnali ötkor értem haza.
Most épphogy észhez tértem, de máris kedd este van, és holnap reggel pedig 7 órára megyek edzeni, úgyhogy le is fekszem, mert már túl vagyok a vacsorán meg egy félig megírt fülhallgatós cikken. Hamarosan jobban megismerkedem a házimozi projektorok világával. Egyébként ma megrendeltük a repjegyet a 2014. februári ISE kiállításra, tehát a születésnapom után következő napon repülők Amsterdamba. Ez az év életem legjobb éve. Most érzem igazán, hogy az életem események sorozata, és nem egy érzelmi hullámvasút. Használnak az edzések, és két evezőtúrát is megjártunk, nem is beszélve a befejezett Számháború forgatókönyvről, a vasárnapi blues-próbáról Sanyiékkal, no meg a munkahelyváltásról. Események sorozata.