Az első vlogom

Megtört a jég, most már nem csak blog, hanem vlog formájában is megosztom gondolataimat Veletek 🙂 Első kissé werk-jellegű, dokumentarista hangvételű videómban választ adok jó néhány kérdésre, amelyek részben bennem gyülemlettek fel, részben pedig gyakorta feltették nekem őket ismerőseim az elmúlt 1-2 évben. További szép napot!

Az első angol AVTV videónk (SVS mélyláda)

Megszólaltam angolul, ami vegyes reakciót váltott ki. Puszta kíváncsiság által vezérelve úgy döntöttünk, hogy nem magyarul forgatjuk le az SVS SB16-Ultra bemutató videóját. Ezt néhányan kicsit fejüket vakarva fogadták, ami érthető, hiszen évek óta egy nyelven szólalok meg ezen a csatornán. A kommentek elolvasását ajánlom mindenkinek, mert jól tükrözi, hogy miként gondolkodnak a műszaki témában érdekelt, itthoni  nézők – ez értendő pozitív és kevésbé pozitív értelemben is.

 

Akira Kurosawa remek jótanácsa feltörekvő filmeseknek

Nem is szaporítom ma a szót, hiszen Akira Kurosawa, japán kultfilmek rendezője, vagy ahogy csak hivatkozok rá néha, A Mester elmondja ebben a jó interjúban, hogy mi az, amit egy kezdő filmesnek nem szabad figyelmen kívül hagynia. A videó megtekintéséhez angol vagy japán nyelvismeret szükséges.

A mobil hifi lejátszók új generációja

Teszteltünk egy Onkyo DP-X1-et, amire mondhatnánk, hogy az iPod utódja, de talán találóbb, ha okostelefonból átalakított hifi-hibrid megoldásként tekintünk rá. Akárhogy is, Az alábbi videóban igyekeztem összeszedni a gondolataimat, amik összegyűltek az eszközzel töltött kb. 2 hét után. A róla írt részletes cikk ide kattintva olvasható el. A Videót Canon 700D-vel (+18-55 KIT és 10-18 nagylátó objektívvel) vettük fel, hogy hallani is lehessen amiről beszélünk, a gépre tettünk egy Zoom H4n sztereó hangrögzítőt, szóval nem a kamera saját mikrofonját halljátok mert az önmagában gyalázat volna.

Egy bluetooth hangszóró, ami megoldhatja a kerékpárosok egyik fő baját?

Hiába, én már akkor is dolgozom, ha épp nem a munkahelyemen vagyok. De hát mit lehet tenni, ha a biciklimre is terveztek már hangfalat? Így legalább van miről beszélnem ismét. a Jamo DS-1-ről rövid bemutató videót készítettünk, mely alább megtekinthető, és egy részletes teszt cikk is olvasható róla magyarul, ide kattintva.

Újabb bemutató videó – most egy mélynyomóról beszélek

Elérkezett a ritka pillanatok egyike, amikor nem hangfalról vagy fejhallgatóról, hanem egy házimozi mélynyomó típusról beszélek. Ebben a rövid videóban egy REL T/9i-ről ejtek néhány szót, ami ránézésre ugyanolyan házimozi mélyláda, mint a többi, de természetesen elárulom, hogy milyen spéci jellemzőivel emelkedik ki az átlagból. A videót ezúttal is a mostanság használt „alap” felszereléssel vettem fel.

Kamera: Canon 700D
Objektív: gyári „Kit” 18-55 mm lencse
Mikrofon: Zoom H4n (sztereó üzemmódban, rákötve a 700D hang bemenetére)

A karbonszálas fejhallgató, potom összegért :-)

Nem egy olcsó mulatság. Félmillió forint hatalmas összeg. Nem csak egy fejhallgatóért. Persze van, aki pont ezt a fülest keresi, különben nem gyártanák. Aki szereti a kényeztető, kellemes hangzást. Aki zenehallgatás közben nem akar foglalkozni a világgal, ugyanakkor pihentető, laza karakterre vágyik. A MrSpeakers-t én személy szerint nem tudom komolyan venni, mert ők maguk sem veszik komolyan a hiteles hangvisszaadást. Egy egyéni hangélményre vágynak, egyszerűen csak annyi a céljuk, hogy a termék hangja „király” legyen. Ez érződött is az Ether C stílusán. De a többi még kiderül a fenti videóban és persze a cikkben, ami ide kattintva érhető el.

Milyen film az Aljas Nyolcas?

Röviden: Az Aljas Nyolcas egy olyan film, amiért megéri moziba ülni, vagy megvárni a Blu-ray verzió forgalomba kerülését, előrendelést leadni, aztán tűkön ülve várni, hogy megérkezzen a lemez és azonnal bedobni a lejátszóba, majd végigülni három órát. Persze ezt a három órát igény esetén meg lehet szakítani nagyjából középtájon, vagy valamelyik tipikusan Tarantino-motívumként elkönyvelt fejezetcím beúsztatásakor, hogy gyorsan újratöltsük az üdítőt, dobjunk egy sárgát, vagy tudom is én. Eltérünk a tárgytól, vissza a hullámvasútra!

Csak Tarantino tud Tarantino filmet forgatni, és noha ez erősen sekélyes kijelentés, primitíven álcázott dícséret, mégis ennél közelebb nem tudok lépni az igazsághoz. Mert kaszkadőr Mike foglalkozása Kaszkadőr, és csak a Hattori Hanzo szamurájkard képes összecsapni a szintén Hanzo pengével. Így van ez rendjén. Talán tényleg hosszú film az Aljas Nyolcas, és talán tényleg ingerszegény a maga módján, ugyanis nem arra készült, hogy a befogadóképességünket ostorozza (dehogy is nem), jobban mondva kevésbé a vizuális orgia fenntartása a cél. Erről ír nem egy online kritika is, a legnagyobb portálok említik az unalmas párbeszédeket és egyéb tényezőket, amikbe talán bele lehetne kötni – ha minden áron akarnánk. De az Aljas Nyolcas ennél sokkal többről szól, főleg azok számára, akik már eleve ott tartják polcukon az első hét Tarantino lemezt és akik tudnak a sorok között olvasni. Nem is ragozom tovább, ínyenceknek kötelező darab, kötelező, és jaj de örülök, hogy ma ilyen filmeket is legyártanak. Csak így tovább Mr. Tarantino, várom már a „kilenc kegyenc” illetve bármi egyéb következő projektjét, ami kipattan elvetemült, különc és lázadó koponyájából!

Ha értékelni kéne: 10/10

De mindenképp kell hozzá jó kép, jó hang, lehetőleg vetítővászon, és egy kényelmes fotel! Ezek nélkül nem lehet végigízlelni az Aljas Nyolcas hóból vérbe fulladó mesevilágát!