Címke: film vélemény

Milyen film a The Father (Az apa)?

Az öregedő apa elutasítja gyermeke segítségét. Miközben próbál rájönni a körülötte lévő változásokra, egyre jobban kételkedik szeretteiben, saját elméjében és végül a valóságában is.

Anthony Hopkins eddigi legjobb alakítása, minden másodpercnyi játékidő, amit maga után hagyott, hitelességről és a karakter átéléséről ad bizonyságot. Olivia Colman és a többiek nem kevésbé tették oda magukat.

A történet felépítése egyszerre óvatos és kreatív, az elme, emlékek és tér érzékelése egyre inkább viszályba lépnek egymással. Minél többet ért meg a néző, annál kevesebbet ért a főszereplő. Ez még Christopher Nolan – Mementójánál is nemesebb szintre emeli az emlékbajos karakter bemutatását, más kérdés, hogy a történetmesélés itt javarészt lineáris, vagyis ahogy halad az idő, egymásra építve, nem pedig rapszodikusan kapjuk az információt.

A végkifejlet szívbe markoló és nem pozitív felhanggal hagyja a nézőt stáblistát bámulni. Az értelmes és fontos filmeknél azonban elnézhető, hogy nem felemelő, vagy katartikus befejezéssel záródjanak. Ettől függetlenül nehéz téma, amihez kell egy alaphangulat és rugalmasság, különben könnyen könnyekben találja magát a néző, kihagyni viszont nem érdemes.

Egy film, amit csak ajánlani tudok – Senki Többet

Újabb gyöngyszem, amely bizonyítja, hogy a közelmúltban is készültek jó filmek, amelyeket a filozofáló hajlamú, művelt nézők, ínyencfalatra vágyó moziőrültek, vagy egyáltalán nyitott gondolkodásúak ugyanúgy élvezhetnek, mint a romantikus cselekményre áhítozó, elvárás nélküli hölgyek, vagy akik szimplán szépérzékkel nézik egy mozgókép snittjeit.

A Senki többet cselekménye a világ legdrágább aukcióinak, legmagasabb értékű antik tárgyainak szférájában játszódik, melynek közepén főszereplőnek áll be Virgil Oldman, az öregedő, ugyanakkor zseniális műértő és különc értékbecslő szakember. Oldman-t egy ifjú örökösnő, Claire Ibbetson bérli fel, hogy hagyatékként rázúdult szülői kastélyát felbecsülje és annak gigantikus tárgyhalmazát aukcióba bocsássa. Valamilyen oknál fogva Claire sosem jelenik meg személyesen. Oldman egyik ismerőse, Robert segít a Claire hagyatékában talált mechanikus alkatrészek összeszerelésében, miközben tanácsokkal látja el hősönket, hogy miként barátkozhatna össze a lánnyal. Oldman másik barátja, Billy Whistler pedig abban nyújt kezet, hogy folyamatosan gyarapodó, mester festményekből álló gyűjteménye gyarapodjon.

Már csak a műtárgyak megjelenése ad egy kis egzotikumot a képsoroknak, melyek összessége egyes kritikusokban közönyt indít, bebeszélt üzenetet sejtet, másfelől a Filmtetten publikált ajánlóban szépen megfogalmazott, több ponton is dícsérő szavakat zsebelhet be. Engem végig lekötött, a beállításokat szépnek találtam és a színészi játék sem múlta alul várakozásaimat, sőt. A Cinematrix cikk írójával ellenétben én valamennyi szereplőt értékesnek mondanám, minden alkotóeleme segít e filmnek, hogy nézője kicsit átverve tévelyeghessen a film konfliktusa és megoldása felé, épp olyan bizonytalanul, mint amilyenné Oldman is válik végül. Erősen ajánlom e film megtekintését, szerintem másodszor is meg fogom nézni.

Milyen Film a fegyvertelen katona?

Nem áll szándékomban kritizálni ezt a filmet, mivel helyettem már megtette nem egy szakavatott író, újság, magazin. Ha azért jöttél a blogomra, hogy e konkrét címről tájékozódj, akkor ha ezt a filmajánlót és ezt a cikket elolvasod, akkor nagyjából sejtheted, hogy milyen film a Fegyvertelen Katona. Én ma inkább csak elmélkedek az említett film kapcsán, kicsit eltekintek a történettől és az összképet próbálom elemezni.

A korábbi Mel Gibson filmekben a művészi beállítások és a szavak nélküli történetmesélés több sikerrel voltak képesek megmutatkozni. A dialóg és a karakterábrázolás ill. casting nem ütötte meg azt a mércét, amit egy ilyen script megérdemelt volna. A digitális utómunka és az ultra-professzionális világítástechnika szinte minden jelenetben felhívta magára a figyelmem. Olyannyira tökéletesen akartak egyes snitteket bevilágítani, hogy elvonták a figyelmem a konkrét történetről a film már-már irreális tökéletességei.

Tökéletesen megértem, ha valaki mezei kikapcsolódási szándékkal beült a Fegyvertelen Katonára és pozitívan, elismerő gondolatokkal távozott róla mind a látványt, mind a történetet illetően. Nekem mindkettő kapcsán az jutott eszembe, hogy olyan akar lenni mint az Acéllövedék stb. stb. A háborús film mint zsáner pont azért iszonyatosan nehéz, mert néhányszor már körbejárta a filmipar s nem sok újat tud mutatni azon kívül, hogy a maszk/pirotechnika/kaszkadőr területek egyre profibb és merészebb motívumokat tesznek láthatóvá. De ez csak az én meglátásom. Bizonyára vannak, akik sosem unják meg a II. VH-t és úgy egyáltalán a háborús, hősies históriákat.

Szubjektív megítélésem szerint a legjobb háborús filmek közt szerepelnek olyan címek, mint a Ryan közlegény megmentése, a Das Boot és a Becstelen Brigantyk, jóllehet, utóbbi erősen alternatívvá teszi a történelem cselekményét, de hangulatában attól még megfogott. Elképesztő munkát fektettek a Fegyvertelen Katonába, effelől semmi kétségem, egyszer meg lehetett nézni. Aki kíváncsi rá, itt látható egy hosszabb interjú, amelyben Mel Gibson (és még számos neves rendező) beszél a közelmúltban leforgatott művéről.

Milyen film A Nyomozó? 

Nem is annyira film kritika ez, mint ahogy a poszt alanyát képező film sem annyira akar a megszokott zsánerhez ragaszkodni. Lenyűgözött, hogy mennyire változatos komment áradat vette körül A Nyomozó c. filmet a port.hu oldalán, mint ahogy a rendező, Gigor Attila szavait olvasva is felkaptam a fejem: egy alkotó, aki elismeri, hogy úgymond „béna”, de ezzel együtt tudatosan használja az eszköztárát. Ez valahogy józanná tette a saját megközelítésemet is. A lenti sorokat azért gondoltam megosztani kedves olvasómmal, hogy némileg igazolást adjak arra, hogy itthoni terméssel is lehet foglalkozni, továbbá, hogy kísérletet tegyek „a magyar filmeket nem bírjuk” nézet csillapítására. Nem vagyok szakavatott kritikus, ezért inkább csak néhány saját szemszögből megfogalmazott gondolat következik, kiegészítve az általam lényegesnek gondolt pontokkal.

Milyen film A Nyomozó?  részletei…

Milyen film a Zsivány Egyes?

Most írhatnám azt, hogy fú de jó volt, csak akkor hazudnék. Természetesen itt csak a saját benyomásaimat közölhetem, de halkan megjegyzem, hogy a mellettem ülő barátaim véleménye sem nagyon különbözött az enyémtől. Most nem elemzem ki a filmet részleteiben, inkább csak konklúzió szerűen jöjjön a lényeg: jó szereplő válogatás, gyönyörű látványeffektusok, hibátlan vágás, középszerű sztori, kiszámítható konfliktusok, elcsépelt dialóg, lemásolt motívumok, túl hosszú játékidő. Nem mondanám feltétlenül rossznak a Zsivány Egyest, csak azt érzem, hogy nem tartalmaz újdonságot a régi Star Wars epizódokhoz képest. Értelemszerűen szorosan össze kell, hogy csatlakozzon az Új Reménnyel hiszen egyszerű történetet mesél el, a sokak által kedvelt klasszikus trilógia előzményeként. Ezzel nincs is gond, csak amikor a szereplők mozaikszerűen ismétlik az előző filmben látott mozdulatokat, az nekem valahogy ordítva közli a pénzcsinálási szándékot. Egy több, mint 200 millió dollárból gyártott produkció sem lehet hibátlan, másfelől a digitális technika nem tudja pótolni az élő ember arcát. Utóbbi számomra erősen megtörte azt a vékony kis szálat, ami összekötött a vászonnal, utána már csak azt vártam türelmesen, hogy érjen véget a film, és hadd menjek haza. Rajongóknak bizonyára kellemes, nosztalgikus kikapcsolódás, nekem egy pénzcsináló látványorgiánál nem több.

Milyen film az Aljas Nyolcas?

Röviden: Az Aljas Nyolcas egy olyan film, amiért megéri moziba ülni, vagy megvárni a Blu-ray verzió forgalomba kerülését, előrendelést leadni, aztán tűkön ülve várni, hogy megérkezzen a lemez és azonnal bedobni a lejátszóba, majd végigülni három órát. Persze ezt a három órát igény esetén meg lehet szakítani nagyjából középtájon, vagy valamelyik tipikusan Tarantino-motívumként elkönyvelt fejezetcím beúsztatásakor, hogy gyorsan újratöltsük az üdítőt, dobjunk egy sárgát, vagy tudom is én. Eltérünk a tárgytól, vissza a hullámvasútra!

Csak Tarantino tud Tarantino filmet forgatni, és noha ez erősen sekélyes kijelentés, primitíven álcázott dícséret, mégis ennél közelebb nem tudok lépni az igazsághoz. Mert kaszkadőr Mike foglalkozása Kaszkadőr, és csak a Hattori Hanzo szamurájkard képes összecsapni a szintén Hanzo pengével. Így van ez rendjén. Talán tényleg hosszú film az Aljas Nyolcas, és talán tényleg ingerszegény a maga módján, ugyanis nem arra készült, hogy a befogadóképességünket ostorozza (dehogy is nem), jobban mondva kevésbé a vizuális orgia fenntartása a cél. Erről ír nem egy online kritika is, a legnagyobb portálok említik az unalmas párbeszédeket és egyéb tényezőket, amikbe talán bele lehetne kötni – ha minden áron akarnánk. De az Aljas Nyolcas ennél sokkal többről szól, főleg azok számára, akik már eleve ott tartják polcukon az első hét Tarantino lemezt és akik tudnak a sorok között olvasni. Nem is ragozom tovább, ínyenceknek kötelező darab, kötelező, és jaj de örülök, hogy ma ilyen filmeket is legyártanak. Csak így tovább Mr. Tarantino, várom már a „kilenc kegyenc” illetve bármi egyéb következő projektjét, ami kipattan elvetemült, különc és lázadó koponyájából!

Ha értékelni kéne: 10/10

De mindenképp kell hozzá jó kép, jó hang, lehetőleg vetítővászon, és egy kényelmes fotel! Ezek nélkül nem lehet végigízlelni az Aljas Nyolcas hóból vérbe fulladó mesevilágát!

Milyen film az Anna és a Király?

Nem is tudom, mi furcsább, egy sziámi királyt kínai akcentussal hallgatni ahogy angolul beszél, vagy Draco Malfoy-t tízévesen felismerni? Ez a két apróság talán egy pillanatra megtörte a figyelmemet, de amúgy teljesen magába szívott az Anna és a Király. Bármilyen vicces, nem magamtól hanem a párom javaslatára kezdtük el nézni és azt kell mondjam, tetszett. Ilyen szépen kidolgozott díszletet a mai filmekben nem nagyon látok. Ugyanakkor a hatalmi normák, a protokoll és a státusz miatti gúsba kötöttség is érződik nem egy képkockán. A háború kockázata és a hatalom vezetésének terhe is néhol érezhető. Ettől függetlenül amiről ez a film szólni akar, az a szabad gondolkodású(nak magát tartó) angol hölgy és a zárt világban, zárt gondolkodással vezényelő hatalmi vezető intim, nehezen megfogalmazható kapcsolata. És noha van mézes madzag, látjuk a kettejük közötti szálakat megerősödni, nincsen olyan romantikus szál, ami kiverné a biztosítékot, vagy hatástalanítaná a történet hitelességét.

De, van egy romantikus mellékszál. Egy lányt behoznak a hárembe 25. feleségnek, és az udvarlója a palotán kívül rekedve reménykedik, illetve továbbra is táplálja a lány iránti érzelmeket. Nem is ez a lényeg, hanem amikor hűtlenséget követ el a nő és kivégezzék őt, a fiúval egyetemben, aki lebukott a titkos levelei miatt. Az a jelenet úgy meg van komponálva, hogy az csak na. Az átvágások az imádkozó királyra, a „szenvedő” életet elhagyni készülő lány arcára, majd újra Annára, aki ,közben mindent eldob, vagy rohan, vagy nem tudom. Ez a film egyik csiszolatlan gyémánt jellegű képsorozata volt. Hozzáteszem, azért voltak „hitelességromboló közeli” pillanatok, de az író mindig ilyenkor kicsit behúzta a féket, hogy visszatérítse a nézőt a fő cselekményvonalhoz. Jodie Foster és Chow Yun-fat egyaránt megoldották a rájuk bízott szerepet, nagyon hosszú film, de egy szabad péntek estére merem ajánlani, főleg azoknak, akik amúgy is kicsit vonzódnak a keret iránt.

Ha értékelni kéne: 9/10 

Milyen film a Creed?

Miután már mindegyik Rocky-t megnéztem és az 5. kivételével bármelyiket hajlandó lennék többször is megnézni újra, kíváncsian vártam a 7. részként titulálható, látszólag spin-offnak tűnő Creed-et. Az, hogy egy mellékszereplő utólagosan felbukkanó gyerkőce köré írnak forgatókönyvet, kicsit rizikós ügy. Ráadásul hat rész után nehéz újat felmutatni. Nem tudom, hogy miért de kicsit olyan érzésem volt  (jóllehet, én szégyenszemre még nem láttam az új Csillagok Háborúja epizódot), mintha épp a legújabb Star Warst kellene az elődökhöz hasonlítanom. Végül is a Creed is ugyanarról szól, mint az előző hat epizód, csak kicsit másabb közegben, és az öreg Stallone karakterét inkább a fókusztartomány szélére terelik. Ettől függetlenül voltak a filmben okos húzások és jól megírt jelenetek, mivel maga a téma alapvetően jónak számít, és negyven évvel ezelőtt jó karaktert írt magára Stallone. Ugyanazt a karaktert és ugyanazt az atmoszférát bármennyi filmre le lehetne bontani, ami egy lelkes boxoló köré épül. Stallone, mint a mentor, gyakorlatilag saját egykori mentorának hasonmásává válik, és az ifjú Creed is épp úgy apja nyomába lép, helyenként már-már kínosan egyértelmű utalásokat gördít elénk a film. Mindettől függetlenül a filmet nehéz megvetni inspiráló és pozitív hangulatvilága ellenére, és miközben kicsit drámai próbál lenni, több tényezővel is felhívja a figyelmünket az élet múlandóságára, illetve nekem kicsit az is lejött, hogy a célokat nem szabad veszni hagyni, meg kell küzdeni értük. Ezért alapvetően tetszett, jóllehet, a régebbi részekkel ezt nem nézném meg másodszor, de talán csak én öregszem 🙂

Ha értékelni kéne: 7/10

APEX – a hiperautó története (dokumentumfilm)

Valamikor, nagyjából egy évvel ezelőtt böngésztem neten, és teljesen véletlenül belebotlottam egy dokumentumfilm előzetesbe, ami a szokásosnál szebb snittekbe foglalva, a szokásosnál érdekesebb szövegtartalommal felkeltette az érdeklődésemet a „hiperautók” világa iránt. Ez volt az APEX előzetese, amiből a második kiadás talán kevésbé informatív, de még inkább látványos:

Az 1 óra 26 perc hosszúságú filmet a megjelenés napján meg lehetett vásárolni iTunes vagy Vimeo online értékesítési felületen, én utóbbit választottam. A 10 dollárért letölthető film megtekintése után talán nem gazdagodtam egy világmegváltó élménnyel, és talán nem volt olyan sok effektív „autópornós” snitt, mint amennyire számítottam. Ami azt illeti, az APEX nagy részét végig beszéd tölti ki, néhány gyártási folyamat fényképével, a szuperautók „bölcsői” helyszíneivel, és olyan környezetekkel, mint pl. a Nürnburgring. Eléggé Koenigsegg-orientált volt egyébként a film, de nekem ezzel együtt bejött. Volt Mr. Koenigsegg részéről egy idézet, ami valamiért megtetszett: „Perfection is a moving target” és emiatt az egy mondat miatt már volt értelme megnéznem a filmet, mert egyszerű, és mégis igaz kijelentés. És egyáltalán, ahogy ezeket a félelmetesen gyors gépeket elkészítik, a zavarba ejtő odafigyelés a részletekre… az egész egyszerre beteges és zseniális.

Az APEX nem csak a több millió eurós autókért folyó nyálat tereli a képernyő irányába, hanem a nézőnek is segít megérteni a topkategória és az emberi (faj) törekvés, lehetetlen leküzdése iránti vágy közötti összefüggéseket, illetve az alkotás mögötti fantázia és a gyártók között lévő, filozófiai eltérések lényegét. Például a filmben a legjobb monológot Horatio Pagani mondja, holott ő szerepelt talán a legrövidebb ideig a „nagyok” közül. Ha kedves ismerőseim között van olyan műszaki és/vagy autó őrült akit érdekelne az „APEX”, akkor… tudja hol talál 🙂 tessék szíves lenni jelezni, és örömmel továbbítom, de előre szólok, hogy nincs hozzá magyar felirat.

A Walter Mitty titkos élete nem is olyan bugyuta film

Vicces, hogy míg az elmúlt években Ben Stiller nevével ritkán találkoztam, épp a napokban került fel egy természetesen kőparaszt, olvasó-csalogató szóhasználattal megfogalmazott cikk a Cinematrix-ra, melyben a színész munkásságát és filmes tevékenységét fejtik vissza egy kicsit részletesebben. Talán ezért, talán azért, mert mostanában többször is megszökünk a városból, de kedvet kaptam, hogy másodszor megnézzem.

A Walter Mitty titkos élete nem is olyan bugyuta film részletei…