Miután már mindegyik Rocky-t megnéztem és az 5. kivételével bármelyiket hajlandó lennék többször is megnézni újra, kíváncsian vártam a 7. részként titulálható, látszólag spin-offnak tűnő Creed-et. Az, hogy egy mellékszereplő utólagosan felbukkanó gyerkőce köré írnak forgatókönyvet, kicsit rizikós ügy. Ráadásul hat rész után nehéz újat felmutatni. Nem tudom, hogy miért de kicsit olyan érzésem volt (jóllehet, én szégyenszemre még nem láttam az új Csillagok Háborúja epizódot), mintha épp a legújabb Star Warst kellene az elődökhöz hasonlítanom. Végül is a Creed is ugyanarról szól, mint az előző hat epizód, csak kicsit másabb közegben, és az öreg Stallone karakterét inkább a fókusztartomány szélére terelik. Ettől függetlenül voltak a filmben okos húzások és jól megírt jelenetek, mivel maga a téma alapvetően jónak számít, és negyven évvel ezelőtt jó karaktert írt magára Stallone. Ugyanazt a karaktert és ugyanazt az atmoszférát bármennyi filmre le lehetne bontani, ami egy lelkes boxoló köré épül. Stallone, mint a mentor, gyakorlatilag saját egykori mentorának hasonmásává válik, és az ifjú Creed is épp úgy apja nyomába lép, helyenként már-már kínosan egyértelmű utalásokat gördít elénk a film. Mindettől függetlenül a filmet nehéz megvetni inspiráló és pozitív hangulatvilága ellenére, és miközben kicsit drámai próbál lenni, több tényezővel is felhívja a figyelmünket az élet múlandóságára, illetve nekem kicsit az is lejött, hogy a célokat nem szabad veszni hagyni, meg kell küzdeni értük. Ezért alapvetően tetszett, jóllehet, a régebbi részekkel ezt nem nézném meg másodszor, de talán csak én öregszem 🙂
Ha értékelni kéne: 7/10