Durva belegondolni, hogy 10 éve készítek videókat az AV-Online magazinnak. A YouTube csatorna, melyre születnek e tartalmak, nagyon hasznos felület, hogy kitapasztaljam a nézők reakcióit a különböző tartalmakra. Éveken át csak termékbemutató videókat (amikor az egész videó abból áll, hogy egy terméket véleményezel) készítettünk. De azok önmagukban nem hoztak sok érdeklődőt. Az első években elegendőnek tűnt, hogy kizárólag termékbemutatókat forgatunk, de egy idő után nem jött több feliratkozó. Ezért elkezdtünk azon gondolkozni, hogy milyen új témákkal lehetne színesíteni a csatornát, hogy érdekesebbé tegyük. Mostanában a „how to” (hogyan csináld) és tippeket tartalmazó videókat különösen díjazzák a csatorna nézői. Ezért gondoltuk, hogy érdemes lenne egy olyan videót készíteni, amiben kifejezetten az otthoni hangrendszerek kábelezéséről ejtek szót. Megpróbáltunk összegyűjteni minden szempontot és saját tapasztalaton alapuló ismeretet, hogy a lelkes hifi tulajdonosok számára egy használható, részletes segédanyag szülessen. Nem gondolom, hogy a végeredmény tökéletes lett. De eddig még nem készült ilyen témájú videós tartalom magyar nyelven és a kedvelések, kommentek alapján úgy érzem, jól döntöttünk. Ha videókészítésre és YouTube stratégia kidolgozásra keresel szakembert, akkor szívesen segítek benne. Nézz körül a honlapomon, vagy keress bátran bármelyik elérhetőségemen!
Kategória: Írásaim
Az „Írásaim” kategória tulajdonképpen magába foglalja a „Merengéseim” kategóriát. Viszont az „Írásaim”-on belül számos olyan dolgot közzé teszek, melyek nem feltétlenül kósza gondolatok, hanem konkrét tények, vélemények, esetleg irományok: cikkek, történetek, emlékek.
Frankenstein a lelkembe taposott
Első reakció: Hogyan tud valaki 18 évesen ilyet írni? De előtte egy kis háttértörténet: Gyerek- és tinédzser korszakomat főleg filmnézés és videójáték töltötte ki. Az általános, majd középiskolai kötelezőket leszámítva nem olvastam világirodalmat. Néhány fantasy sorozatot nagy örömmel befaltam, de amikor tehettem, inkább a számítógépem előtt ültem. A húszas éveimben a fejlődni, bizonyítani vágyás vezérelt, ezért már többet olvastam, de főleg ismeretterjesztő, vagy önmenedzsment témájú könyveket. Az irodalmi művek felé akkor kezdtem el komolyabban nyitni, amikor Nikit megismertem. Az, hogy „rászoktam” a világirodalmi klasszikusokra, nagy mértékben neki köszönhető, ezért nagyon hálás vagyok. Közös esti rutinunkká vált az elalvás előtti könyvolvasás, amit egyébként mindenkinek nyugodt szívvel ajánlok. Jobban lehet aludni, ha előtte átrágsz egy kis Jókait, Murakamit vagy Bulgakovot. De hogy a Frankensteintől jókat fogsz-e álmodni? Na azt nem garantálom. Ezt a regényt édesanyámtól kaptam, aki tudja rólam, hogy amikor épp nem reklámvideókat forgatok vagy tárgyakat fotózok, akkor két kézzel kapálózok valamilyen misztikus vagy sci-fi történet felé. Legyen az film, könyv… bármi! Erről, mint eredeti Frankenstein sztoriról, jóformán alig tudtam valamit, azt leszámítva, hogy valami tragikus és valaki meghal benne. Nem tagadom, hogy a könyv első fele erősen felkavart. Vagy Mary Shelley adta át túl ügyesen a lelki nyomort, vagy én éltem bele magam túlságosan, nem tudom. De az biztos, hogy cseppet sem vidám történet. Némileg feloldozó hatású, hogy a közepe táján egyfajta fordulópont várható. Egy idő után a szörnnyel kezdtem el szimpatizálni, a történet végéhez érve pedig ismét el tudtam határolódni a szereplőktől érzelmileg. Így a letargikus hangulatom is alábbhagyott és egy józanabb perspektívába tudtam helyezni a cselekményt. A jó művekbe sokat „bele lehet magyarázni”, nekem ez is olyan volt. A belemagyarázást egyáltalán nem rosszból értem. Egyszerűen csak útra indítja az agyam a történet szimbolikája és automatikusan párhuzamokat keresek a könyvbéli cselekmény és a valóság között. Talán minden ember így tesz. De vajon a szörny elitélendő „rosszat” tett, vagy csak Frankenstein programozta bele a pusztítást? Frankenstein hanyagsága nem jutattja eszünkbe saját pillanatainkat, amikor passzív tétlenségünkkel óriási hibát okoztunk? Egyszer az életben szinte biztos, hogy mindenki átél valami hasonlót. És a szörny létrejöttét megelőző mániákus kutatás nem juttatja eszedbe napjaink karrieristáit? Az eszméket, önös célokat vakon üldöző „tehetségeket”? Ami Frankensteinnek szörny volt, nekünk lehet siker, hatalom vagy pénz. Másik érdekes szempont a szörny számonkérhetősége. Mármint hogy egyáltalán számonkérhető-e egy teremtmény, aki egyszerűen csak van, szülők, mentorok nélkül, egy ismeretlen, intézménytelen eseménysorzoat produktumaként. És végül a hiábavaló küzdelem, a teremtő „kudarca” is milyen keserű, sötét tónust ad a történetnek. Cseppet sem vidám történet, de erős érzelmi reakciót váltott ki belőem, ezért nagyon örülök, hogy elolvashattam. Mostantól minden „szörnyszülött” históriára más szemmel tudok nézni, tudva, hogy bizonyos értelemben ez Shelley-vel kezdőtött.
Majdnem baleset
Szeretném megosztani, hogy mi jár a fejemben. Hétvégén Nikivel elutaztam vidékre. Mostanában sok autópályás balesetről olvastam. Ezért inkább vonatoztunk, jobb a békesség. Aztán vasárnap délután, már hazafelé tartva, a lakásunk előtti utcában jöttünk volna át a zebrán. Egy autó jött le a hegyről, még csak le sem lassított, holott már átkelni készültünk. Persze, ez mindennapos, hát hagytuk elmenni. Aztán elindultunk a zebrán és a másik irányból is jött egy autó. Niki előttem haladt. Már félúton voltunk, de a kocsi nem lassított, pedig már az út közepén voltunk. Ráordítottam a sofőrre. Na, akkor már lefékezett. Nikitől másfél méterre. Szeretnék üzenni minden ismerősömnek és mindenkinek, aki telefonját nyomkodja vezetés közben: kérem, ne tegye. Egyesek mintha megunták volna a valóságot, mintha nem érdekelné őket, hogy mikor, hogyan és minek kell koncentrálni. Olvastátok ezt a buszos hírt, a négyéves kislánnyal? Lehet vitatkozni azon, hogy ki volt a hibás, de maradjunk annyiban, hogy a tragédiától függetlenül is, sokan finoman szólva figyelmetlenek. Nem akarok prédikálni, ezért rövidre fogom: a feleségemet majdnem elgázolták. Szerintem senki nem akar lenni sem az autós, sem az áldozat helyében, ha egy ilyen baleset megtörténne. Ébresztő, emberek! Az agy csodálatos dolgokra képes. Ha használva van. Ha nem alvajáróként töltjük a mindennapjainkat. Hálát adok, hogy épségben hazaértünk és semmi baj nem történt. De mellette dühöt is érzek, amit nem mindig könnyű csillapítani. Hát ez járt a fejemben.
Egyedi határidőnapló by Csumpi Könyvek
Mindig is érdekelt a technológia és a modernkori találmányok. Lenyűgöz, hogy az okosórám mutatja a lépéseimet és kiírja, hogy ki keres telefonon. Elképesztő mélységekben lehet(ne) a számítógépem emlékeztetőket menedzselni. De utóbbi valamiért nem motivál. Bizonyos téren nem követem a világ fejlődését. Például naplókat írok. De nem erre a blogra gondolok, hanem hagyományos, papírból készült, notesz jellegű naplóra. Valamiért nyugtatóbb érzés tollat ragadni és papírra leírni a gondolataimat. Jobban megfontolom közben a szavakat és utána az irományt is jobban megbecsülöm, tudva, hogy amit leírtam, csak abban az egy példányban létezik. A naplóírás tevékenysége ad valami analógos romantikát.
Éppen ezért szeretném megmutatni, hogy mit kaptam karácsonyra. Még mindig alig hiszem el, hogy saját édesanyám és Panni húgom keze munkája. Egy kézzel gyártott határidőnapló. Hagyományos könyvkötési technikával készítve. Eddig nem vertem nagy dobra, de anyum hosszas kísérletezgetés és alapos előkészületek után szellemesen, Csumpi Könyvek néven, lényegében létrehozott egy naplógyártó mini műhelyt. Eleinte csak vonalas és kockás noteszeket készített, mindenféle mintájú borítókkal. Aztán Panni is beszállt a projektbe, ő készítette el a füzetekben lévő illusztrációkat, sőt, a vállalkozás emblémáját is ő rajzolta.
A naplóm borítóját én magam választhattam ki több tucat minta közül. Örültem neki, hogy olyan textúrák közül válogathattam, amiket nem fogsz látni a sarki papír-írószer boltban, mivel egyedi forrásokból származnak. Az egyedi határidő napló borító gyűjteményből, nekem a 10-es tetszett meg leginkább. Nikinek a 113-as. Amikor a kész naplót átvettem, büszke voltam anyumra és Pannira, az eredmény nem rossz értelemben csumpi. Megpróbáltam egy videót is csinálni, hogy látni lehessen.
Szóval ez már egy véglegesnek mondható dizájn, amit bárki megrendelhet a Csumpi Könyvek webáruházból. A könyvkötés módja szerintem precíz és igényes. Tetszik, hogy a gerinc harmonizál a borító mintájával. A gumi pánt, amivel össze lehet fogni a határidőnaplót, meglepően feszes, jóval szorosabban tartja, mint például a hasonló méretű Moleskine noteszeken lenni szokott (olyanom is van). Tetszik, hogy elfér a zsebemben. Egyedi tervezésű belívekkel és számos „funkcióval” rendelkezik, ami a legtöbb praktikus határidőnaplóban benne szokott lenni. A lekerekített sarok is egy igényes motívum. Szóval nagyon örültem és most is örülök ennek az ajándéknak. Niki és én is rendszeresen ebbe tervezzük meg a következő napokat/heteket. Ha szeretnél saját naplót (akár egyedi igény szerint elkészítve), akkor javaslom, hogy nézz körül a Csumpi Könyvek weboldalon!
Dűne – film, könyv, gondolatok
Korábban csak részleteket láttam a korábbi filmből, illetve az ezredforduló környékén legyártott televíziós epizódokból. Akkor még gyerek voltam és nem is nagyon fogtam fel a történteket, illetve az sem volt világos számomra, hogy mit keresnek kéken világító szemű emberek a sivatagban, az meg pláne érthetetlen volt, hogy miért fontosak az óriáskukacok. Denis Villeneuve neve miatt döntöttem úgy, hogy beülök a 2021-es Dűnére. Mielőtt azt gondolnád, hogy filmkritika következik, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem vagyok filmkritikus, ezért nem/sem fogok róla részletekbe menő elemzést közzétenni. Annyit persze leszögezhetek, hogy idén ez a cím hozta meg számomra a legjobb moziélményt. Meg valami mást is.
Azért döntöttem úgy, hogy blogposztot írok a Dűnéről, mert egy nagyon furcsa információs flow-ként élem meg a történet, és minden hozzá fűződő dolog befogadását. Furcsa, hogy milyen asszociációk, részletek és összetevők vettek rá, hogy felfedezzem az Arrakis, az Atreides-család és úgy általában egy korábban totális közönnyel félretolt univerzum rétegeit. Miért használtam az előbb a „furcsa” szót?
Mert a filmélmény, a vásznon megjelenő színészek arca, a zeneszerző munkássága, utána pedig a történet témája, ezek mind egy információs mátrixként kezdtek el gyökeret verni az agyamban, ami olykor még az éjszaka kellős közepén is gondolkodtat, foglalkoztat. Nemcsak a filmen kezdtem el gondolkozni, hanem a filmiparon is. Nemcsak a színészek filmben nyújtott teljesítménye jutott eszembe, hanem minden hozzájuk kapcsolódó, korábbi tartalom (például Oscar Isaac a Jelenetek egy Házasságból HBO remake-sorozatban). Régebben egy jó film megnézése annyit jelentett, hogy leültem, kikapcsolódtam, utána 1-2 napig tűnődtem, töprengtem, elmélkedtem a látott/hallott narratíván, majd elengedtem. Most nem olyan egyszerű elengedni. De mielőtt egy önismétlődő és dögunalmas önanalízisbe kalauzolnálak, ideje rátérnem a lényegre.
Sokan mondják, hogy mennyire akutális a Dűne, hiszen klímaelemzők és tudósok sokasága figyelmezteti a társadalmat a jövőben Földet is érintő, globális felmelegedés miatti regionális vízihányra. Én ennél kicsit többet is láttam benne. Az ember hatalommal szembeni tehetetlenségét. Hogy kivételesnek, emberfelettinek kell lenni, különben esélyed sincsen a fölötted lévő hatalmi ággal szemben. Ugyanakkor hogy a szegények is részesei a világnak, ők is itt vannak velünk, és ők sokkal takarékosabbak (kénytelenek) az életfenntartás szempontjából létfontosságú forrásokkal.
A nap végén azonban mindez csak fikció. A kikapcsolódást, szórakozást, szellemi fejlődést és kulturált időtöltést szolgálja. Ugyanakkor nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy hova jutok el a könyv(sorozat) kiolvasása után, ugyanis most ezt tűztem ki célul. Jó lenne az ismerőseimmel összeülni és hosszasan beszélgetni erről a történetről, szimbolikájáról, a karakterrajzokról és a narratíva ok-okozati szálairól. De részben a felnőtté válás, részben a gazdasági válság, részben pedig a home office miatt olykor én is úgy érzem magam, mintha a régi életemtől egészen eltérő színtéren, egy másik bolygón tartózkodva írnám e sorokat. Búcsúzóul fogadd szeretettel Hans Zimmer Dune OST albumának legtöbbször meghallgatott zeneszámát!
Egyedileg épített moziszobák – bemutató videó
🎬 Nézd meg legújabb videómat, amit az AV-Online YouTube csatornájára készítettem! Ez egy olyan „road movie”-val egybekötött bemutató film lett, amiben házimoziszoba építésre specializálódott cég (Home Movie) munkáit kellett bemutatni. Vlogger stílusban, kézben tartott kamerával vettük fel a videót, hogy személyesebb, közvetlenebb hangulatot hozzunk létre, mintha a néző velünk együtt látogatná a prémium helyiségeket. A kész műsor szépen növekvő nézettsége azt bizonyítja, hogy van igény ilyen „terepszemle” jellegű videókra és a nézők szeretik, ha igényes helyszínek, megvalósult álmok bemutatására kerül sor. Ha te is szeretnéd installációs projektjeidet népszerűsíteni és érdekel videókészítés szolgáltatásom, akkor látogass el ide: www.barimedia.hu
📚Tanulok.📚
Mostanában a bárki számára ingyenesen hozzáférhető, mégis itthon valamiért nem túl gyakran emlegetett YouTube Alkotói Akadémia terjedelmes lecke gyűjteményét tanulmányozom, hogy friss ötletekkel tegyem jobbá a partnereim videóit és közösségi médián lévő videós csatornáit. Nemcsak az a fontos, hogy a megrendelőmnek tetsző videót készítsek. Lényeges az is, hogy tisztában legyek a trendekkel és marketing stratégiákkal, hogy hosszú távon ne csak Te legyél elégedett, hanem a nézőid, követőid, potenciális vásárlóid is.
Milyen film a The Father (Az apa)?
Az öregedő apa elutasítja gyermeke segítségét. Miközben próbál rájönni a körülötte lévő változásokra, egyre jobban kételkedik szeretteiben, saját elméjében és végül a valóságában is.
Anthony Hopkins eddigi legjobb alakítása, minden másodpercnyi játékidő, amit maga után hagyott, hitelességről és a karakter átéléséről ad bizonyságot. Olivia Colman és a többiek nem kevésbé tették oda magukat.
A történet felépítése egyszerre óvatos és kreatív, az elme, emlékek és tér érzékelése egyre inkább viszályba lépnek egymással. Minél többet ért meg a néző, annál kevesebbet ért a főszereplő. Ez még Christopher Nolan – Mementójánál is nemesebb szintre emeli az emlékbajos karakter bemutatását, más kérdés, hogy a történetmesélés itt javarészt lineáris, vagyis ahogy halad az idő, egymásra építve, nem pedig rapszodikusan kapjuk az információt.
A végkifejlet szívbe markoló és nem pozitív felhanggal hagyja a nézőt stáblistát bámulni. Az értelmes és fontos filmeknél azonban elnézhető, hogy nem felemelő, vagy katartikus befejezéssel záródjanak. Ettől függetlenül nehéz téma, amihez kell egy alaphangulat és rugalmasság, különben könnyen könnyekben találja magát a néző, kihagyni viszont nem érdemes.
Mi a foglalkozásom?
Igyekszem hasznos lenni és jól teljesíteni a munkában. De… mi a foglakozásom? Egy fogorvos rávágja: fogorvos vagyok. De a saját foglalkozásomat nem tudom ennyire egyszerűen kategorizálni. Ugyanis több dologgal foglalkozom. Munkával töltött éveimben megfigyelhető egy stabil ösvény, a szórakoztató elektronikához fűződő, többnyire kereskedelemhez kapcsolódó munkaviszonyok. Jelenleg is főleg kereskedelmi ügyintézőként dolgozom. Ez elsőre meglehetősen üres és semmitmondó érzetet kelthet. A munkahelyi leírásom angolul: export manager. Külföldi partnerekkel kommunikálok, Magyarországon kívüli cégeknek segítek lebonyolítani rendeléseket.
De mi az igazi foglalkozásom? Neked nem volt még ebben részed? Hogy úgy érezted, van egy olyan képességed, ami téged jellemez, és amiért valóban igényt tart rád a társadalom?
Számomra ez a történetmesélés és a videókészítés. Úgy érzem, ez az, ami valóban én vagyok, amibe bármikor és bármeddig hajlandó lennék energiát fektetni. Inspirálni, motiválni másokat, jókedvre deríteni, gondolkodásra késztetni. Csakhogy van egy apró bökkenő: jelenlegi munkakörnyezetem nem a videókészítő, kreatív énemre tart igényt.
Barátaimmal gyakran beszélgetek erről és hasonló cipőben járnak velem. Nem álmaink munkáját végezzük, de végezzük, mert valamiből élni kell, és mivel tisztességes bérezésben részesülünk, inkább elviseljük egy darabig azt, ami van. Gondoljuk mi.
De mikor érkezik el a várakozás vége? Mikor van itt az ideje annak, hogy kézbe vegyem az irányítást és megteremtsem a saját munkámhoz való feltételeket, járni kezdjem a saját utamat, elválva a kényelmes, eddig járt ösvénytől? Örök dilemma, hogy érdemes-e a tehetséget pénzre cserélni, vagy inkább jobb kockára tenni mindent a „saját” életcélok érdekében?
Mi a foglalkozásom? A mai világban komplex körülmények dominálnak. Összetett módon kell kihasználnom az emberi értékeimet. Úgy érzem, hogy nem elég, ha egy dologhoz értek. Több dologhoz kell értenem ahhoz, hogy segíthessem az embereket és miközben hatékonyságra törekszem, fejlődőképes is maradjak. Az én foglalkozásom tehát maga a foglalkozás. Foglalkozom olyan dolgokkal, amikkel muszáj, akkor is, ha nincs kedvem. Foglalkozom mindennel, amit fontosnak tartok. Foglalkozom mindazzal, ami segít előrébb jutni az igazi énemhez. Mert akkor talán mindenkinek jobb lesz.
Év végi üdvözlet
Ezzel a blogbejegyzéssel szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog Új esztendőt kívánni. Remélem, hogy aki látja e sorokat, jó testi-lelki egészségnek örvend és reményteli kilátásokkal közelít a jövő felé! Tudom, most nehéz bármiféle kilátással gondolni a jövőre. De én úgy érzem, hogy a 2021-es év sok szempontból jobb lesz az emberiség, az élővilág és a kollektív fejlődés számára egyaránt. Ebben bízok, remélem, hogy ti is ebben bíztok!
Ez az év egyfelől lekorlátozott sokunkat materiálisan, leszűkítette mozgási határainkat. Bekényszerültünk az otthonunkba, a négy fal közé. Kénytelenek voltunk lemondani sok kalandról és élményről. Sokan elvesztették az állásukat, másoknak törölték régóta várt nyaralását. És a lista bizonyára sokáig folytatódna. Nekem nincsen okom panaszra. Hálás lehetek azért, amiért megmaradt a munkám hálás lehetek azért, mert a párommal együtt lehettem idén, közösen fejlődhettünk, lépkedhettünk tovább saját utunkon. Azt gondolom, hogy akik élnek, azoknak kivétel nélkül, a veszteségekkel együtt adott is 2020. Egzisztenciális értelemben sikeres évem volt, és ennek nagyon örülök. De érzelmileg ez nekem is iszonyatosan nehéz esztendő volt. Hogy miért volt nehéz számomra, azt nem kívánom az internet orrára kötni. Talán elég annyit közölnöm minderről, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, a maga démonai, amellyel/amikkel meg kell küzdenie élete során. Számomra is több volt a küzdelem és gyötrődés, mint korábban bármikor.
De így utólag, a rossz dolgokért is hálás vagyok. A fájdalmas, kellemetlen, rossz emlékek is megváltoztak így utólag, visszatekintve. A nemkívánatos, bántó élmények is tanulságokra világítottak rá némi idő elteltével. Rájöttem, hogy én is változhatok, változtathatok a hozzáállásomon, a látásmódomon. Kiderült, hogy amit „én”-nek gondolok, ami belül van, az lehet több és mélyebb. És azt vettem észre, hogy mikor ráébredtem saját fejlődési lehetőségeimre, amikor rájöttem, hogy milyen úton szabadulhatok ki egy nehéz helyzetből, hogy hogyan változtathatok a látásmódomon a jó érdekében. Akkor a változással érkező „jó” végül egy közös „jóvá” alakult. Ebből azt feltételezem, hogy a jólét, a lelki béke minden ember érdeke, mindannyian többé és jobbá tehetjük közös terünket, ha saját magunk és mások jólétének is megpróbálunk figyelmet szentelni. Számomra legalábbis ezek a munkahelyi, magánéletbeli kihívások, konfliktusok, amelyeket részint a COVID-19 intézkedések okoztak, végül ugyanúgy sikerélménnyé alakultak. Lehet, hogy mást állítana egy egészségügyi, vagy vendéglátós dolgozó.
2020 tehát nehéz és emiatt emlékezetes év volt, alighanem az egész emberiség számára. De azt gondolom, hogy mindaz, ami idén történt, csupán figyelmeztetés volt nekünk, mindannyiunknak, hogy a káosz elkerüléséhez a rendre kell összpontosítanunk. Jelzés arra, hogy jobban becsüljük meg azt, amink van, amiről /remélhetőleg csak átmenetileg/ le kellett mondani. Gondolok itt a családi összejövetelekre, a bulikra, a színház- és koncertlátogatásokra és természetesen az utazásra. Végül mégsem éreztem magam bezártnak, mert hétvégén a közeli utcákban, erdei ösvényeken is „túrázhattam”. Nem tűntek távolinak a rokonaim, mert a nehéz helyzet közvetlenebbé tette közöttünk a párbeszédet és növelte az egymásra utaltság érzetét. Hálát éreztem, hogy vannak körülöttem olyanok, akikre számíthatok és akik rám is számíthatnak. Jó érzés volt hasznossá tenni magam.
A fenti gondolatok kissé kuszának tűnhetnek annak, aki nem ismeri ezt az oldalamat. A műszaki bolond, filmőrült és irodai alkalmazott éneim mellett viszont létezik ez a merengő, sok dologba belemerülő elmélkedő énem. Régen hagytam, hogy ez az énem járjon körül minden szöveget és alkotást, amely kijött belőlem és nagyrészt ezen a blogon is publikálva volt. Idén keveset írtam a blogra és mostanra, év végére rendeződtek annyira a soraim, hogy ki merjem jelenteni: az alkotó Bari visszatért. Boldog, egészségben, sikerben, jókedvben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!