Szeretném megosztani, hogy mi jár a fejemben. Hétvégén Nikivel elutaztam vidékre. Mostanában sok autópályás balesetről olvastam. Ezért inkább vonatoztunk, jobb a békesség. Aztán vasárnap délután, már hazafelé tartva, a lakásunk előtti utcában jöttünk volna át a zebrán. Egy autó jött le a hegyről, még csak le sem lassított, holott már átkelni készültünk. Persze, ez mindennapos, hát hagytuk elmenni. Aztán elindultunk a zebrán és a másik irányból is jött egy autó. Niki előttem haladt. Már félúton voltunk, de a kocsi nem lassított, pedig már az út közepén voltunk. Ráordítottam a sofőrre. Na, akkor már lefékezett. Nikitől másfél méterre. Szeretnék üzenni minden ismerősömnek és mindenkinek, aki telefonját nyomkodja vezetés közben: kérem, ne tegye. Egyesek mintha megunták volna a valóságot, mintha nem érdekelné őket, hogy mikor, hogyan és minek kell koncentrálni. Olvastátok ezt a buszos hírt, a négyéves kislánnyal? Lehet vitatkozni azon, hogy ki volt a hibás, de maradjunk annyiban, hogy a tragédiától függetlenül is, sokan finoman szólva figyelmetlenek. Nem akarok prédikálni, ezért rövidre fogom: a feleségemet majdnem elgázolták. Szerintem senki nem akar lenni sem az autós, sem az áldozat helyében, ha egy ilyen baleset megtörténne. Ébresztő, emberek! Az agy csodálatos dolgokra képes. Ha használva van. Ha nem alvajáróként töltjük a mindennapjainkat. Hálát adok, hogy épségben hazaértünk és semmi baj nem történt. De mellette dühöt is érzek, amit nem mindig könnyű csillapítani. Hát ez járt a fejemben.
Címke: autós közlekedés
Ma reggel előttem bunyóztak egy autóban
Ma reggel akkora eső volt, hogy bringa helyett inkább autóval mentem be dolgozni. Jöttem az Árpád hídon, be volt állva rendesen az út. Kb. a híd közepén jártunk, amikor elkezdett megindulni a sor, már 30/40 km/h-val lehetett haladni. Ekkor az előttem lévő kis fehér Yaris váratlanul lefékezett és láttam, hogy akik ketten ültek az autóban, ököllel ütötték, püfölték egymást. De ez nem holmi csicskapofon osztogatásnak bizonyult: erőből, hevesen csépelte a sofőr azt, aki mellette ült, az anyósülésen. A másik illető nem kevésbé intenzíven vágott vissza. Miközben megálltam mögöttük, egyik kezemmel az elakadásjelzőre nyomtam, hogy hirtelen torpanásomtól ne jöjjenek belém, a másik kezemmel rányomtam a dudára. Ekkor abbamaradt az elfajuló cicaharc és a Yaris újra elindult. Igazából innen már nehezemre esett a környezetemet figyelni, mert minden tudatalatti fókuszom a Yaris hátsó ablakára terelődött, és azt figyeltem, hogy mikor fog újra lefékezni. A két ember mérgesen kapkodta a fejét egymás felé, valószínűleg vitatkoztak valamin, de nem történt újabb csetepaté. A Hungárián elváltak útjaink. Nem tudhatom, hogy mi történt valójában és mi váltotta ki ezt belőlük. De azt gondolom, ez nem volt egészséges. És talán Ti máshogy gondoljátok, de biztonságosnak se mondanám, hogy valaki ilyen fejjel áll neki közlekedni. Lehet, hogy valamelyiküknek segítségre lenne szüksége. Ha azt gondolom, hogy „semmi közöm hozzá” hogy mi bajuk volt, akkor az maximum félig igaz, leginkább önámítás. Nagyon is van közöm, közünk ahhoz, hogy „mi” és „mások” mit csinálnak az autóban, amikor egymás között autózunk. Mindannyiunk érdeke, hogy előzékenyen, figyelemmel és toleranciával viszonyuljunk egymáshoz. Ha van közöttetek olyan, akiben felhalmozódtak a negatív energiák, akkor sokfajta módszer létezik ezek elengedésére. Éljetek a lehetőséggel, mindenkinek jobb lesz.