Korábban csak részleteket láttam a korábbi filmből, illetve az ezredforduló környékén legyártott televíziós epizódokból. Akkor még gyerek voltam és nem is nagyon fogtam fel a történteket, illetve az sem volt világos számomra, hogy mit keresnek kéken világító szemű emberek a sivatagban, az meg pláne érthetetlen volt, hogy miért fontosak az óriáskukacok. Denis Villeneuve neve miatt döntöttem úgy, hogy beülök a 2021-es Dűnére. Mielőtt azt gondolnád, hogy filmkritika következik, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem vagyok filmkritikus, ezért nem/sem fogok róla részletekbe menő elemzést közzétenni. Annyit persze leszögezhetek, hogy idén ez a cím hozta meg számomra a legjobb moziélményt. Meg valami mást is.
Azért döntöttem úgy, hogy blogposztot írok a Dűnéről, mert egy nagyon furcsa információs flow-ként élem meg a történet, és minden hozzá fűződő dolog befogadását. Furcsa, hogy milyen asszociációk, részletek és összetevők vettek rá, hogy felfedezzem az Arrakis, az Atreides-család és úgy általában egy korábban totális közönnyel félretolt univerzum rétegeit. Miért használtam az előbb a „furcsa” szót?
Mert a filmélmény, a vásznon megjelenő színészek arca, a zeneszerző munkássága, utána pedig a történet témája, ezek mind egy információs mátrixként kezdtek el gyökeret verni az agyamban, ami olykor még az éjszaka kellős közepén is gondolkodtat, foglalkoztat. Nemcsak a filmen kezdtem el gondolkozni, hanem a filmiparon is. Nemcsak a színészek filmben nyújtott teljesítménye jutott eszembe, hanem minden hozzájuk kapcsolódó, korábbi tartalom (például Oscar Isaac a Jelenetek egy Házasságból HBO remake-sorozatban). Régebben egy jó film megnézése annyit jelentett, hogy leültem, kikapcsolódtam, utána 1-2 napig tűnődtem, töprengtem, elmélkedtem a látott/hallott narratíván, majd elengedtem. Most nem olyan egyszerű elengedni. De mielőtt egy önismétlődő és dögunalmas önanalízisbe kalauzolnálak, ideje rátérnem a lényegre.
Sokan mondják, hogy mennyire akutális a Dűne, hiszen klímaelemzők és tudósok sokasága figyelmezteti a társadalmat a jövőben Földet is érintő, globális felmelegedés miatti regionális vízihányra. Én ennél kicsit többet is láttam benne. Az ember hatalommal szembeni tehetetlenségét. Hogy kivételesnek, emberfelettinek kell lenni, különben esélyed sincsen a fölötted lévő hatalmi ággal szemben. Ugyanakkor hogy a szegények is részesei a világnak, ők is itt vannak velünk, és ők sokkal takarékosabbak (kénytelenek) az életfenntartás szempontjából létfontosságú forrásokkal.
A nap végén azonban mindez csak fikció. A kikapcsolódást, szórakozást, szellemi fejlődést és kulturált időtöltést szolgálja. Ugyanakkor nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy hova jutok el a könyv(sorozat) kiolvasása után, ugyanis most ezt tűztem ki célul. Jó lenne az ismerőseimmel összeülni és hosszasan beszélgetni erről a történetről, szimbolikájáról, a karakterrajzokról és a narratíva ok-okozati szálairól. De részben a felnőtté válás, részben a gazdasági válság, részben pedig a home office miatt olykor én is úgy érzem magam, mintha a régi életemtől egészen eltérő színtéren, egy másik bolygón tartózkodva írnám e sorokat. Búcsúzóul fogadd szeretettel Hans Zimmer Dune OST albumának legtöbbször meghallgatott zeneszámát!