Hugh Jackmannel egyébként se volt soha semmi bajom. Szerintem jó színész, függetlenül attól, hogy az átlagnézők csak Farkasként (vagy a képregényhű nézők kedvéért Rozsomákként) látták. De tény és való, hogy a Prisoners c. filmben Jackman egy kicsit szokatlan, újfajta arcát mutatja meg, megspékelve a már jól ismert dühöngéssel, de itt ez a harag nem mélyről érkező, pusztíthatatlan düh, hanem egy kétségbeesett ember ösztönös agressziója. Nem lövöm le a poént, de vannak részek, amikor a csávó totál kikészül. Igazán Jake Gylenhaal okozott számomra meglepetést eddig relatív kevés filmjét láttam, de azok közül itt teljesített a legjobban.
A képi világ, ahogy azt 2013-ban elvárhatjuk, kifogástalan. Hozzátartozik, hogy a Corvin moziban nagyon jó minőségű projektor volt. A lényeg, hogy minden képi részlet pengeéles volt és a színek is kissé hideg, kemény télies realista ábrázolást eredményeznek. A zenére nem emlékszem, nem vitték túlzásba, de az izgis vagy depis jeleneteknél profi volt a muzikális aláfestés.
Sztori. A film közepénél már a párommal kitaláltuk, hogy „ki lesz a hunyó”, de ettől függetlenül nem maradtak el az izgalmak. Voltak váratlan fordulópontok, voltak torokszorító jelenetek és voltak félelmetes jelenetek is. Mi kell még egy dráma-thrillerbe? A történetet inkább nem ecsetelem, meg kell nézni ezt a filmet mert eddig ebben a műfajban az év legjobbja, és kész. Előre szólok, hogy nem egy vidám darab!