Címke: amatőr film készítés

Vasárnap kellemes izgatottságot éreztem. Végre eljött a mi napunk, gondoltam. Felvettem a kedvenc cipőmet, a kedvenc zakómat és a kedvenc ingemet, hozzá még nyakkendőt is kötöttem (talán két év után először). Krisztián hozott vetítőt, állványt és kábeleket, én beraktam a gurulós bőröndömbe a blu-ray lejátszómat, egy üveg ásványvizet és még egy kis tartalék kábelt, tudván, hogy a megfelelő vezeték hiánya kritikus módon befolyásolhatja a Számháború film premierjét. Szerencsére a faluház jól fel volt szerelve, két szekrény nagyságú hangfaluk és vetítővásznuk is volt. Amikor mindent összekötöttünk mindennel, a projektort beállítottuk és a hangfalakat is úgy ahogy sikerült a megfelelő hangszínre belőni, elkezdtek jönni az emberek. Először nagyon ismerős arcok. Aztán kevésbé ismerős arcok. A végén több, mint 50 ember ült már előttem, gyakorlatilag a székek amiket Bea (a faluház igazgatónője) kirakott, egytől egyig megteltek. A reggeli, kellemes izgatottság ekkorra mássá változott, de így, két nap elteltével sem tudom pontosan meghatározni, hogy mit éreztem akkor, amikor kiálltam a vászon elé. Csodás érzés volt, az biztos. Arra sem emlékszem tisztán, hogy miről beszéltem, azt hiszem hogy szóban megpróbáltam kifejezni hálámat a stáb felé. Ott volt majdnem mindenki, aki részt vett a Számháború film elkészítésében. Még Zsolti is eljött, akinek a remek zenéket köszönhetem. De ott volt az Edzőm is. A szüleim is. Enguc és Lívi is eljöttek, és természetesen Előd is. Aztán még Balázs is megérkezett. Néhányan a szereplők közül még a szüleiket is magukkal hozták. Azt hiszem, egyszerre voltam izgatott, büszke és meghatott, talán ez a három érzelmi komponens most először lépett át minden addig átélt emocionális határértéket bennem. A vetítés sikerült. Sokan odajöttek utána, kezet rázni, gratulálni. Én azt se tudtam, mit mondjak, egyszerűen csak álltam és örültem, meg vigyorogtam, mint a vadalma. Éreztem, hogy ez most nagyon jó. És hogy egy álom vált valóra. Hazafele sokat dumáltunk Krisszel arról, hogy hogyan tovább a filmmel. És valóban, nem sokat írtam itt a blogomon arról, hogy mi lesz a film sorsa, vagyis hát említettem, és lehetett sejteni… hogy soha nem kerül nyilvánosságra. Micsoda??? Jó na, csak vicceltem 🙂 Néhány nap még kell, mert a nézők közül többen is jeleztet bizonyos részleteket (pl. telefonos beszélgetések), amiknek a hangját még utólagosan ki kell javítanom hogy mindenki számára, egy gagyi laptop hangszórón keresztül is tisztább és érthetőbb legyen a filmben zajló párbeszéd. Minya készít weboldalt a filmnek. Azt még meg kell tölteni szöveggel. Írnom kell az Indavideónak, hátha megengedik hogy kitegyük a filmes galériájukba a Számháborút. Egy szó mint száz, ez még csak a kezdet volt. Most viszont itt a hétvége, úgyhogy 1-2 napot pihennem kell, mert mostanság sok idő és energia elment a gép előtt ülve, a videoszerkesztő sávjait húszcentiről bambulva. De megérte minden fáradozás. Úgy érzem, nagyszerű dolgot hoztunk létre. Hamarosan felkerül, és akkor az is láthatja, aki eddig lemaradt 🙂