Tudunk úszni (is)
Címke: úszás
Zsebkamera
Sokszor jó lenne, ha lapulna a zsebemben egy zsebkamera. Megörökíteni azokat a pillanatokat, amelyeken épp nevetni akarok, vagy amiktől szóhoz se tudok jutni. Például ma reggel nyitottuk a boltot, Zsófi ahogy becsúsztatta a kulcsot a rács zárába, pont mögötte egy krapek lelépett a járdáról és odapisált egy furgon háta mögé. Arccal az utcai forgalomnak és az utca másik oldalának. Mondanom se kell, volt felháborodás. Egy profi minőségű zsebkamera kéne, ami kíméletlenül előtárja a részleteket. Akkor lenne aztán igazán ütős ez a „meglepetés csokor”. Magába foglalná a legszélsőségesebb élményeimet, a balesetektől kezdve a legjobb viccelődéseken át egészen a legfantasztikusabb pillanatokig. Ahogy beérünk végre a híd alá evezés közben, és a hangunkat visszaverik a pillérek. Ahogy reggel egyedül úszok a medencében és a napfény megtöri az első vízfodrokat. A cigányok ordibálását kint az utcán, az éjszaka kellős közepén. Vagy éppen ahogy felszállunk egy repülőgéppel, úton Berlin, Amszterdam, vagy tudomisén merre. Sokszor jó lenne egy ilyen zsebkamera, persze valameddig a telefon is megfelel erre a célra. Boldog és szép Augusztust mindenkinek!
Leányfalu Calling
Egy régi ismerősöm, Peti tegnap felhívott hogy ugorjak ki Leányfalura, dumálni egy kicsit, mert nemsokára kimegy Szarajevóba, fél évre katonáskodni. Hát még szép, hogy kimegyek. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára Leányfalun. Talán két hónapja. Tervbe volt véve, hogy a tesóimmal elmegyünk evezni, csak hát az árvíz közbeavatkozott. Ma talán a Strand már használható. Egyúttal kihasználom a hosszú utazást arra, hogy befejezzek két cikket, az egyikkel már három napja bénázok, a másikat meg a kisujjamból le tudnám írni. Azért magamban reménykedek, hogy elsétálunk a Leányfalusi pizzéria közelében, mert ott olyan pizzák vannak, hogy nyamm. A somlói galuskájuk se semmi.
Tegnapelőtt voltam Fanni öccsének ballagásán, eszembe jutott a sajátom, a saját általános iskolai ballagásom. 2005 nyarán volt, szóval nem ma. Mennyi minden történt azóta. Akkor még minden nap feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mi lesz jövőre, öt év múlva, tíz év múlva, stb. Most már nem szoktam ilyeneket kérdezgetni magamtól. A céljaim elvonják a figyelmemet. Túl sok van belőlük. Mindenki más volt, én is, a barátaim is, Leányfalu is. Valószínűleg azzal elfelejtettem számolni, hogy felnövök, azaz felnövünk, mert a régi arcok is mind kikristályosodtak, a karakterek elmélyültek, megerősödtek. Érdekes volt, diáknak lenni, nem is érdekelt, hogy mi történik a nagyvilágban, jól esett az a fajta tudatlanság. Talán az az egyetlen dolog, amit hiányolok, a tudatlanság. Sokkal könnyebb volt fantáziálni úgy, hogy a realitás pillérei, lassan, a napi rutinnal agyamba szívódó szabályai nem határozzák meg a gondolkodásomat. De ez szükséges, a teljes élethez. A tudáshoz, a tapasztalatokhoz. És mégis, ha belegondolok, így 22 évesen, milyen „kevés” volt még sok dologból. Milyen kevés helyet láttam még, milyen keveset valósítottam meg az álmaim közül. Pedig… most még sok mindenre van idő, ilyen fiatalon.
Újévi fogadalmak
Tavaly nyár óta rendszeresen eljárok úszni, és ezt a szokásomat meg is tartom, mert a heti 1-2 alkalmi uszodalátogatás meghozta az eredményt. Igaz, felszedtem pár kilót, de jó irányba haladok. Elhatároztam, hogy idén befejezem a forgatókönyvet (igaz, ez már tavaly is bekövetkezhetett volna), és több figyelmet szentelek a szájharmonikázásra. 2012 a munka éve volt. Csaknem kétszer annyit kerestem, mint az előző évben, igaz, ezt az összeget sikerült el is költeni. Vettem egy szemüveget, netbookot, irodaszéket, íróasztalt, voltunk Hollókőn, kellett új táp a gépembe, és egyéb apróságok. Apropó táp, a gépem végleg bedöglött, úgyhogy új pc-t kell építenem. Csábító lenne spórolni egy iMac-re, de nincs hozzá türelmem meg úgy mentalitásom hogy félmilliót költsek egy számítógépre. Nagyjából egy évbe telne összespórolni annyi pénzt, viszont szükségem lenne egy mihamarabb használható munkaállomásra. Ezért maradok a PC vonalon, alkalmi kép-hangszerkesztésre bármi jobban megfelelne mint a 8 évig szolgáló P4 konfigom. Szóval 2012 rengeteg munkával, kevés problémával telt, néha közbejött egy-két izgalmas pillanat is, természetesen. Nem annyira az izgalom, sokkal inkább az öröm miatt marad emlékezetes a pulóverem elvesztése, és végre hallgattam a barátnőmre, ami azt eredményezte, hogy visszakerüljön hozzám a frissen elvesztett ruhadarab. Emlékezetes marad látogatásom Amszterdamban, Pozsonyban és Berlinben, amit az AV-Online-os szerkesztői munkám nélkül nem tudtam volna megvalósítani. Mindhárom város pazar emlékeket hagyott bennem. Szintén remek volt a állatkertivel egybekötött cirkuszlátogatás. Volt még néhány remek alkalom, néhány vidám, néhány szomorú, de most egy sem jut eszembe. Akik ismernek, azok úgyis tudják, hogy inkább előretekintő típus vagyok, nem sokat rágódok a múlton. Magamról mára ennyit, minden kedves ismerősömnek és olvasómnak pedig boldog, eredményekben gazdag új évet kívánok! Olvassátok a blogomat, hamarosan újabb élményeket osztok meg veletek (nemsokára újra megyünk Amszterdamba)! A korábban látott videókból továbbra is linkelgetni fogok ha érdeklődésetek érinti a szórakoztató elektronika világát, továbbá ha befejezem a forgatókönyvet, örömmel megosztom veletek, már ha kíváncsiak vagytok rá 🙂 B.U.É.K. minden jót mindenkinek!
Az első lejárt uszodabérlet
2012. 10.12, hazafelé
Várom a hétvégét, ez a hét a vártnál jobban kifárasztott. Pont lejárt az uszodabérlet, szombatig biztos, hogy nem kerülök medence közelbe. Na de akkor… meglesz talán két óra folyamatos evickélés? Múlt héten sikerült másfél órát leúszni, még a vihar sem szakíthatott félbe, pedig a mennyezeten himbálózó reflektorok nem nyújtottak biztató látványt. Akárhogy is, a hétvégi úszásom könnyen behelyettesíthető az élet bármelyik célkitűzésével. Általában ha valami olyat akarunk, ami a megszokottnál nagyobb erőbefektetést igényel, a vártnál több akadállyal fogunk találkozni. Például, elhatároztam, hogy egy óránál mindenképp többet úszok: mondjuk, két órát! A 45. perc környékén olyan irdatlan vihar támadt a sátor körül, hogy majd összetojtam magam – a kupola többszörösére erősítette a mennydörgéseket és a gumifalra csapódó esővíz valóságos robajt produkált. Ettől függetlenül sikerült a másfél óra, mert magamnak akartam bizonyítani – elég volt a lustaságból! És jól esett az a kilencven percnyi testmozgás. Lehetett volna akár százhúsz is, de most legalább van újabb célkitűzés: következő alkalommal legyen százhúsz perc! Szilvia, a főnököm felesége, felajánlotta, hogy a videós fordításaimért (Bowers P3, Zeppelin Air és hasonlók) megajándékoz egy P5 vagy P3 fejhallgatóval, amelyik számomra szimpatikusabb. Hebegve reagáltam, de sikerült végül kinyögni, hogy egyiket se kérem. Ekkor Szilvia arcán egy pillanatra döbbenettel vegyült sértődöttség suhant át, aztán helyesbítettem: inkább valami mást kérek! Így aztán munkám gyümölcse egy Bowers & Wilkins hangfalállvány lett, a kis Jamo C 603 sötét alma szépségeimnek. És így mindketten örülünk. Azért rendes tőle, hogy ilyen nagylelkű. Mármint a P5 majdnem annyiba kerül, mint egy havi fizetésem, ő mégis mosolyogva felajánlotta. Ilyenkor jó érzéssel tölt el, hogy az átlagnál nagyobb figyelmet szentelek a munkáimnak és igenis, hétvégén is beállok a mikrofon elé, hogy megcsináljam azt az átkozott, pár mondatból álló reklámdumát. Máskülönben unott pofával ülhetnék egész nap, nézegetve különféle webshopok ajánlatait, várva, hogy a sült galamb a számba repüljön. Az eredményesség és hatékonyság tetteket vesz igénybe. Nem mondom, hogy mostanra minden álmom valóra vált. De ilyenkor legalább úgy érzi az ember, hogy újra elért valami jó dolgot az életben.
Ezt is megúsztam
Tegnap búvárok gyakorlatoztak a medencében. Nagyjából félórányi evickélés elteltével, ahogy a sávom végébe érek, azt látom, az egyik fekete folt közeledik felém a víz alatt. Ezzel minden rendben? Nem úgy tűnik. Végül is megálltam a leugró és a kötél között, a buvár meg hozzá is ért a lábamhoz, aztán véletlenül belém rúgott a békauszonyával. Végül mozdulatlanul fellebegett a víz felszínére, hassal lefelé. Ott állsz a sáv sarkába szorítva, előtted egy hullának tűnő búvártanuló lebeg és tudomást se vesz rólad. Fajaaaaaa! Aztán felbukkant az oktató, nevetve elnézést kért és elráncigálta a tanoncot. Én meg úszkáltam tovább. Jó ez az úszás, csak minden nap kéne egy órát tolni, és az tényleg minden feszkót kivezetne belőlem. Nem mint ha most olyan hű de ideges lennék, de mozgás után mindig extra-nyugodtnak, békésnek érzem magam. Mint abban a radiohead számban, amikor arról énekelnek, hogy minden a helyén van. Azóta még nem olvastam ki a MUSE könyvet, esélyes, hogy holnap kivégzem. Viszont megvolt a HP film 7. részének első és második fele egymás után, négy óra egyhuzamban, ejha! 1-2 dolgot máshogy csináltam volna mint rendező, de szerintem minimum minden második néző, aki a könyvet is olvasta, így gondolja. Ilyenkor megjelenne a direktor úr szellemarca és beszólna hogy ” a saját filmeddel azt csinálsz, amit akarsz, te kis taknyos! ” Nem arról van szó, csak ez így limonádé, persze volt úgy….2-3 valóban izgalmas rész. És ma próbálunk, véhéhéhéhégre! Ha rám hallgattok, ne vegyetek Denon fejhallgatót. Eddig mindegyik típusban találtam kivetnivalót. Ez a 700-as DJ fülesük ugyan hangminőségileg korrekt, viszont túl kicsi a kosarak mélysége és folyamatosan nyomja a fülkagylómat a belső védőrács, ráadásul nem is vagyok lapátfülű. Jó na nem rinyálok, megyek zenét hallgatni! Ezúton nem lankatag Jazz, keserédes Blues vagy a Muse őrjöngő dallamai következnek, hanem Smashing Pumpkins, Static-X, Panthera és egy kis LTJ Bukem desszertnek. Annyi zene van, amit nem ismerek, akárhányszor rájövök, szinte szégyenérzetem támad! Nektek milyen zene volt, amiről utólag kiderült, hogy nélküle nem tudnátok létezni?
Fogkefe vs Szájharmonika
Eljött ma látogatóba Feri, hozta Lívit is, a barátnőjét. Lezsíroztuk, hogy legközelebb jöjjenek el úgy is, hogy Fanni épp nincs tizenkét órás műszakban. Mert ha négyen vagyunk, legalább Lívi és Fanni is tudnak eszmét cserélni. Persze így se volt probléma, a kutya közben kitakarította a szobát, talált az ágy alatt valami cserebogarat, amit aztán ebéd gyanánt hajlandó volt elfogyasztani. Én meg rájöttem időközben, hogy a málnaszörp sörrel keverve egészen pikáns végeredményhez vezet. Ezt a bejegyzést, egyébként, az első olyan íróasztalról írom, amit hivatalosan a saját asztalom, a saját pénzemből megvásárolva. Mik nincsenek! Vicces, de valahol az ilyen pillanatok is mérföldkőnek számítanak az életben. Kaphatunk, örökölhetünk bútorokat, ám néha, ha úgy döntünk, vagy arra kényszerülünk, hogy saját forrásainkból kerítsük elő a kívánt darabot, az egészen más érzés. Valahogy más súlya van, máshogy bánsz vele, amikor tudod, hogy te fizettél érte, te dolgoztál meg érte. Egészen máshogy bánunk az olyan dolgokkal, amiket saját magunknak köszönhetünk. Ezt a fajta felelősségérzetet kéne sok embernek alkalmaznia, talán néha nekem is, az olyan tárgyakra, amik nem számítanak személyes tulajdonnak. Akkor lehet, hogy még óvatosabban csomagolnám le az eladott hangfalakat, bár hál Isten’ így se volt még gond. Akkor lehet, hogy Klim is visszahozta volna a gitáromat két hét után, és nem lopta volna el, hogy még nyolc év után is ezen kelljen sopánkodnom. Így legalább jobban érdekel a szájharmonika, hiszen totálisan praktikus, eleve nem adod senkinek a saját fogkefédet sem! A szájharmonika valahol pont megfelelője a fogkefének, azzal az apró különbséggel, hogy ő zenélésre is alkalmas. Megint ilyen őrült gondolataim vannak. Talán jobb is, ha megyek fürdeni, mert habár ma nem volt munka, mégis volt mit tenni. A reggeli úszás, bevásárlás, ruhavasalás, mint teljesen általános és szükséges folyamatok, szépen elvitték ezt a napot is. Ma már nem tartottam pihenőt, egy órán keresztül úsztam szünet nélkül, ami nem tudom, hogy hány méternek felel meg, mert nem számoltam a hosszokat, de ez az evickélés fenemód jól esett. Minden nap el kéne járni… csak hát a munka…
Változnak a dolgok
A májusi PCWorld után megvettem a júniusi lapszámot is, erre már évek óta nem volt példa, hogy egymás után két példányt vegyek. Új főszerkesztő lett, ezúttal nő, ami egy IT magazinnál (legalább is Magyarországon) még nem megszokott. Viszont újra jópofa a videós melléklet, bár az újságírók gyakran elég lámán beszélnek. Nem mint ha én halál nyugodt lennék egy kamera előtt állva. Viszont kitűnő ellenpélda, ahogy Farkas Gergely minden egyes alkalommal motyog, most is azt teszi, szinte megalszik a tej a szájában, miközben magyaráz az éppen aktuális, tajvani gyártó által tömeg gyártott táblagépről.. aztán egyszer csak miszlikbe töri, de teljesen póker arccal! Olcsó, ergo nem strapabíró, tetszik érteni? Ez jó, végre van egy kis lendület. Végre a munkahelyemen is van némi „lendület”. Csörög a telefon meg nyílik az ajtó. Talán többen jöttek be az elmúlt egy hétben, mint egész májusban. Néha megállok a tükör előtt és megpróbálok visszaemlékezni arra az arcra, ami még három éve volt a fejemen, friss pályakezdőként. Mint ha nem is én lettem volna? Nem, most is pontosan azt az arcot látom, csak alkalmanként gondterheltebb, tapasztaltabb kifejezéssel. Egyébként Dorogon egész jó uszoda van, kábé öt perc sétálva a lakástól. Igaz, a medence feleakkora mint Leányfalun, de most rossz idő volt és egyedül úsztam benne, ami kimondottan jó fíling volt.
Visszatérő ügyfél
Mátyással kiugrottunk egy fickóhoz, akinél másfél éve is jártam, akkor még nem tudtam, hogy a kanapén ülő, visongó fogszabályzós nő a felesége. Most már nem viselt fogszabályzót, viszont megnőtt a pocakja, ezért ügyelnünk kellett arra, hogy a háttérsugárzót ne verje le a hamarosan születő palánta. Persze emellett számos komplikáció adódik egy házimozi rendszer telepítésénél. Az alapvető gond ott kezdődik, hogy a felhasználók nagy része a nappaliba akar mozihangot létesíteni. Az ideális hangfal elhelyezés ilyenkor szart sem ér, mert a rendelkezésre álló bútorok, akusztika és falfelületek uralják a törvényt, javarészt, mint ezúttal is, a feleség dönt minden felől. Szóval ha azt mondod, hogy „úgy nem fog jól szólni”, de a sarokban van még hely neki, akkor szinte azonnal, reflex-szerűen érkezik egy kétségbeesett sikoly, hogy az nem lesz ott jó helyen. Egyszerűen azért, mert CSAK! Persze a házastársad esztétikai igényét, tisztelni, kényelmét garantálni, várandós időszakban plusz türelemmel, minden baját elviselni, támogatni, megoldani kell. Tyű. Nem egyszerű. Na de én a huszonegy éves kölyök fejemmel szerencsére kisebb gondokkal kell csak, hogy megküzdjek. Nem küzdök, viszont kimondott vidámsággal hallgatom a legújabb szerzeményt, melyet szerencsére egy héten belül visszajuttatok a forgalmazójához. Oké hogy apró, meg egész jól szól, de röhejesen néz ki… mint valami Wall-E paródia! Ezt nézzétek meg!
- És a Monster gyártja? WTF?!
Kemééény én mondjuk ki nem tenném sehova ezt a kerekített szélű, rácspofájú gyufás skatulyát, az is biztos, persze ízlések és pofonok. Mondjuk a gyártó úgy hirdeti, hogy ki tudod tenni a műszerfalad tetejére és akkor Bluetooth hangosítóként is használhatod. Te kitennéd? Ehh. Nem baj, legalább van mivel dolgozni. Azt hiszem ma lenézek a strandra, nem azért mert jó idő van hanem azért, mert széthasad a gerincem a benti bárszéktől, nemhogy napi nyolc óra de még egy óra is kínszenvedés azon a hulladékon, és akkor úgy tegyek fel híreket meg szerkesszem a honlapot hogy közben darabokra hullik a nyakcsigolyám. Jó, vége a rinyának, helyette egy kis szórakozás: Clint Eastwood Grand Torino c. filmjét aki még nem látta, sürgősen nézze meg mert baromi jó lett!