Milyen film az SLC Punk?

SLC-PunkKözépiskolás voltam, mikor először (és másodszor, majd harmadszor) megnéztem az SLC Punk-ot. Akkor még nem biztos, hogy fel tudtam fogni a történet valódi mondanivalóját, bár az alapvető rendezői fogásokra, karakterbeli pozitívumokra akkor is felfigyeltem. Azóta viszont eltelt öt év, és ha jól számolom, most nagyjából annyi idős vagyok, mint a történet fent látható szereplői, akik éppenséggel az enyémtől gyökeresen eltérő életformát választottak. Persze a film lényege, hogy a Punk valójában nem működhet, és a fiatal generáció csak elmenekül ebbe az életstílusba, mivel a saját kilátástalan jövőképét palástolni akarja, nos, ez az amerikai vizualitás elég harsány palástot testesít meg. A filmről tömören annyit tudnék mondani, hogy egyszer érdemes megnézni, de nem szabad komolyan venni, mivel maga a film sem vesz sok dolgot komolyan. Az SLC Punk nagyrészt vígjáték, kis részben pedig dráma. A végén most jobban elérzékenyültem, mint néhány évvel ezelőtt, akkor még nem vettem talán annyira komolyan az életet, lehet hogy azért. Most, hogy már kicsit komolyabb fejjel álltam neki, feltűnt a képsorok között beágyazott irónia, és tanácstalanság. Ami egyébként bármikor ráhúzható a fiatalokra. A nagymamám szájából hangzott el: nem irigylem a mai fiatalokat. Nem szeretnék a helyükben lenni. És hát valahol ez a sztori is ezt illusztrálja. A színészek jók, én elhittem hogy ott vannak és azt csinálják, hogy pogóznak, meg hogy ideologizálnak az élet anarchikus oldaláról, persze teljesen értelmetlenül. A végére kaotikus lesz a forgatókönyv, drogos jelenetek és kusza párbeszédek teszik sántává, aztán egyszer csak kitisztul a kép,  jön az ajándékcsomag a sztori mondanivalójával, vagy átveszed, vagy nem, aztán vége. Ritkaság, nem lehet itthon kapni DVD-n, és torrenteken is csak fos minőségben lehet letölteni. Aki érez magában egy kis rocker vért csörgedezni és valami punk-os, fiatalos, ugyanakkor bohókás, cselekményre vágyik, annak egy jó és könnyű nyári limonádé lehet ez a film, de nagyjából semmi több. Nekem tetszett, de nem csak a film miatt, hanem mert anno mi is ilyen zenét játszottunk, és ilyenkor kicsit nosztalgikussá válok. Azóta minden punk, „Bob-jellegű” cimborám köddé vált. Furcsa… és lehet, hogy soha többé nem fogom látni őket. Lehet, hogy azóta már ők se járnak olyan pogózós koncertekre. Felnőttünk, basszus. Én azért örülök. Tisztábban látok. Most viszont megyek aludni.

Ha értékelni kéne: 6/10

Nikita

NikitaA francia film. Nehéz elismerős szavak nélkül említeni a francia filmet. Ők azért eléggé ott vannak a szeren, és nem csak romantikus filmekben (Amélie), vagy drámában (Életrevalók), netalán horrorban (Alien 4), hanem bizony, akcióban is. Akkoriban Luc Besson még fiatal volt. Akkoriban még önmagát adta vissza a vászonra, a saját ötleteit illusztrálta, meg minden. Nem hülyítette meg a Hollywoodi populár pénzáradat. A Nikita olyan, mint a legtöbb JÓ Luc Besson film, pörgős, lendületes, tartalmas, érzelmes, látványos. Lehet merengve bámulni a képet, nem kezdünk el kötözködni vagy értetlenkedni. Mindent tisztán elénk vázolnak, minden egyből leesik. A főszereplő pedig szemtelenül szexi, miközben saját érzéketlen, primitív, kétségbeesett személyisége vagy megmosolyogtatja, vagy elhallgattatja a nézőt. Bizony, elég súlyos lelki szenvedéssel küzd a lány, ezért nem mindig vidám a cselekmény, de a hangulatváltozás és a kék szempár Besson-nak remek ihletet adott később, az ötödik elem Lilu-jának megformálásához. Európai filmhez méltó munka, a szereplők értik a dolgukat, Jean Reno bemutatkozása igazából vicces, főleg azok számára, akik a Léon-t már látták korábban. Minden filmrajongó polcán ott a helye, még ma is frissnek és ropogósnak tűnő film ez, holott már eltelt 24 év.

Értékelés: 9/10
(Mínusz 1 pont: a csúnyán lenyesett befejezésért)

A jogász

a_jogasz_film

Ridley Scott kifogástalanul intézi teendőjét, ha arra kérik, hogy filmet rendezzen: meglátja a témákat, kiemeli őket, érzékletesen, keményen, finoman, mindenhogy képes belevinni a stílust még egy álló, dialógokkal teletűzdelt és látszólag semmitmondó jelenetbe is. De ugyebár a Scott filmekben minden jelenet mondani akar valamit. A Jogász c. film látszólag semmitmondó jelenetek sokaságából lett felépítve. Ha valaki életében először ülne moziba, és ezt nézné meg, akkor lehet, hogy egy értelmezhetetlen mozaikfilmmel találná magát szembe, bár nem biztos hogy igazam van, hiszen az is kérdés, hogy ki mennyire ért a mocskos bizniszek világához. Mert hogy a Jogász a mocskos narkóbiznisz világába ad nekünk betekintést, szemünknek fülünknek egyaránt. Nem kapunk meg minden információt. Sem a karakterek, sem a történet szempontjából nincsen olyan aprólékos felvonultatás mint a kilencvenes évek gengszterfilmjeinél, itt leginkább sodródunk az árral, és a forgatókönyvíró (ugyanis nem a rendező miatt olyan a sztori amilyen, hanem Cormac McCarthy követte el az események papírra vitelét) ezt akarta elérni. Tehát a Jogász savanyú és fejfájdító atmoszférája kérdéseket bombáz a néző fejébe, miközben a zavaros ködöt néha megtűzdelik különböző szereplők és mellékfigurák monológjával, ettől is kicsit tartalmasabbá, lendületesebbé téve a filmet. Szubjektív értékelésem nincsen erről a filmről, nem tudom pontszám alapján bírálni, mivel többször meg kéne néznem ahhoz, hogy azonosuljak vele, hiszen tegnap 3,5 órányi alvás után, másnaposan vállaltam be. Nem mondom, hogy hiba volt, de ezt tiszta fejjel kell megnézni, és csak olyanoknak, akik elvontabb, különcebb krimire szomjaznak

.

Mielőtt elalszom

sleepers

Az elmúlt időszakban alig néztem filmet, és ma, mivel nem kellett dolgozni, kapásból két néznivaló került az étlapra és az egyik a Sleepers volt. A kilencvenes években nem a látványt, hanem a sztorit próbálta Hollywood minél csavarosabbra, kidolgozottabbra produkálni, és ez meglátszik többek közt a Sleepers forgatókönyvén is. Ez olyan film, mint a Carlito útja; látszólag szükségtelenül hosszú, sőt, a mondanivalója két percben is elférne, viszont kellő türelemmel, ráéréssel bontanak ki benne számos fejleményt. A film alapötlete elolvasható a port.hu-n, ezért most a cselekményről csak annyit mondanék, hogy elég durva, már ha a néző tényleg beleéli magát. A főhősök valójában nem főhősök hanem áldozatok, akik próbálják elfelejteni amin keresztülmentek, miközben egymást is próbálják kihúzni a szarból. Az általam most nagyon leegyszerűsített sztori ennél sokkal (amerikához képest meglepően) összetettebb, a maffiától a rendőrökön keresztül a korrupcióig és a bölcs vegyesboltosig sok dologgal találkozhatunk a filmben. Robert De Niro csak egy név a sok közül, akik hozzátették magukat ehhez a produkcióhoz, mind remek munkát végeztek, ez egy egész estés film és akkor se csodálkoznánk, ha minden ami benne lezajlott, a valóságban is megtörtént volna. Mindenesetre örülök, hogy nekünk ennél jóval békésebb gyerekkorunk volt, ajánlott film ez azok számára, akik a régivágású, krimiszagú drámára vágynak olyan színészekkel, akikből többen is akkoriban érték el karrierjük csúcsát.

Értékelés: 8/10

Eső után új esernyő

Az előző hét olyan kis semmilyen volt, néha kicsit vidám, néha kicsit szomorú, a halászlé lett az egyetlen maradandó emlék. Meg a piros zokni, no comment 🙂

Ugyanis megkötöttem életem legjobb bizniszét: a nagymamám gépe elromlott, és felajánlottam neki hogy megjavítom egy finom halászléért cserébe. Péntek este nagy eső volt. Bementem az irodába, de a nagy hadonászásban elhajlítottam az esernyőmet. Aztán találtam a rossmanban egy ezresért olyan esernyőt, ami olyan hosszú nyelű, kanyarral a végén. Ezt ugyan nem lehet kabátzseb-kompatibilis méretűre összecsomagolni, de legalább nem fordítja ki a szél, és jól megy a pál utcai fiúk hangulatú szövetkabátomhoz.

A lényeg nem maradt ki: abból a pompás halászléből szombaton 6 tánnyérral benyomtam, és még vittem magammal egy tejfölös dobozt, ami szintén színültig tele volt halászlével. Hogy mennyire isteni volt! Annyi cérnametélttel, hogy felülről inkább egy vörös cérnamezőnek tűnt a tányérom tartalma. Na meg felturbózva egy kis erős paprikával. Ez a halászlé minden szempontból felülírta, kárpótolta, eltörölte az egész hetet, noha én nem az az ember vagyok aki „még egy halászlének is tud örülni”. Egyszerűen csak tényleg fantasztikus volt, na.

Az edző újfajta edzést tartott pénteken. Zseniális abban, ahogy az elvégzendő gyakorlatodat ártatlan arccal kimondja. Mint ha az arcával azt akarná kifejezni, hogy „pajtás, sajnálom, de ha akarod hívom a mentőket”. De nem kegyetlen, tud nevetni és nevettetni. Végül is csak négy gyakorlatot kellett végeznünk, de százasával. A hétvége abból állt, hogy a saját izomlázamon röhögve próbáltam megküzdeni azzal a kevés lépcsővel, ami a lakásig elvezet.  Most hétfő van, és még mindig kicsit robotzsarusan megy a lépés, no nem mint ha puhánynak érezném magam, egyszerűen csak ilyen ez a bell. Az edző nagyon érti a dolgát, október óta járunk, és hétről hétre érzem magamon a fejlődést. Nem ez a lényeg? De.

Ma reggel láttam, hogy a La Grande Bellezza megkapta a külföldi filmért járó Oscart. És ha azt mondom hogy rohadtul megérdemli, még azzal is keveset mondok. Meg kéne néznem harmadszorra is, de kivárom a megfelelő alkalmat. Ezt nem lehet csak úgy befalni, két és fél óra, le kell ülni hozzá. Egyébként ha már filmről írok, írok egy kicsit zenéről is, konkértan a Thievery Corporation-ról, akiknek megjelent egy vadonatúj friss és ropogós lemeze „saudade” címen, de sajnos a korábbi kiadásokhoz képest monotonnak tűnik. Ettől függetlenül kellemes hallgatni való.

Sherlock Holmes 2 – Árnyjáték vélemény (csak röviden)

Robert Downey Jr.-t először a Kiss kiss bang bang c. filmben láttam. Nem kellett sokat erőlködnie, hogy favorizáljak a színjátékával. Tegnap beültünk az Árnyjátékra, nem bántuk meg – egyike azon kevés alakoknak, akikről merem állítani; rossz szerepük még nem volt. Maga a film hozta azt a képi/hangi hatást, mint előző része, a szereplőgárdában is találtunk visszaköszönő arcokat, de mivel folytatásról beszélünk, szinte kötelező jelleggel új figurák is feltűntek a vásznon. Például a cigány lány, aki alapjáraton annyira nem is dögös, annyira nem is különleges, de mint néha felbukkanó mellékszereplő, pont elég dózisban van jelen. A fő gonosz csávó kellően gonosz, a csatlósai kellően genyák. Mivel 2012-t írunk és az akciómozikat manapság túlfűszerezett látványvilág jellemzi, fura lenne, ha ugyanezt nem állíthatnánk az Árnyjátékról. Bőven akadnak benne látványos pillanatok, az „előre kiszámítom hogy mi fog történni bunyó közben” -típusú flash forward  megoldásoktól egészen a „360 fokban látom, mi fog történni az ágyúgolyóval” helyzetekig. Poénok vannak bőven, ráadásul nem elcsépelt poénok. Downey Jr. kellően átéli a szerepét és hóbortos karakterével mindvégig ad egy hangulatot, hogy akciófilmjét a néző mégse vegye véresen komolyan.

Fuss, Sherlock, fuss! - Tudom!
Fuss, Sherlock, fuss! - Tudom!