Középiskolás voltam, mikor először (és másodszor, majd harmadszor) megnéztem az SLC Punk-ot. Akkor még nem biztos, hogy fel tudtam fogni a történet valódi mondanivalóját, bár az alapvető rendezői fogásokra, karakterbeli pozitívumokra akkor is felfigyeltem. Azóta viszont eltelt öt év, és ha jól számolom, most nagyjából annyi idős vagyok, mint a történet fent látható szereplői, akik éppenséggel az enyémtől gyökeresen eltérő életformát választottak. Persze a film lényege, hogy a Punk valójában nem működhet, és a fiatal generáció csak elmenekül ebbe az életstílusba, mivel a saját kilátástalan jövőképét palástolni akarja, nos, ez az amerikai vizualitás elég harsány palástot testesít meg. A filmről tömören annyit tudnék mondani, hogy egyszer érdemes megnézni, de nem szabad komolyan venni, mivel maga a film sem vesz sok dolgot komolyan. Az SLC Punk nagyrészt vígjáték, kis részben pedig dráma. A végén most jobban elérzékenyültem, mint néhány évvel ezelőtt, akkor még nem vettem talán annyira komolyan az életet, lehet hogy azért. Most, hogy már kicsit komolyabb fejjel álltam neki, feltűnt a képsorok között beágyazott irónia, és tanácstalanság. Ami egyébként bármikor ráhúzható a fiatalokra. A nagymamám szájából hangzott el: nem irigylem a mai fiatalokat. Nem szeretnék a helyükben lenni. És hát valahol ez a sztori is ezt illusztrálja. A színészek jók, én elhittem hogy ott vannak és azt csinálják, hogy pogóznak, meg hogy ideologizálnak az élet anarchikus oldaláról, persze teljesen értelmetlenül. A végére kaotikus lesz a forgatókönyv, drogos jelenetek és kusza párbeszédek teszik sántává, aztán egyszer csak kitisztul a kép, jön az ajándékcsomag a sztori mondanivalójával, vagy átveszed, vagy nem, aztán vége. Ritkaság, nem lehet itthon kapni DVD-n, és torrenteken is csak fos minőségben lehet letölteni. Aki érez magában egy kis rocker vért csörgedezni és valami punk-os, fiatalos, ugyanakkor bohókás, cselekményre vágyik, annak egy jó és könnyű nyári limonádé lehet ez a film, de nagyjából semmi több. Nekem tetszett, de nem csak a film miatt, hanem mert anno mi is ilyen zenét játszottunk, és ilyenkor kicsit nosztalgikussá válok. Azóta minden punk, „Bob-jellegű” cimborám köddé vált. Furcsa… és lehet, hogy soha többé nem fogom látni őket. Lehet, hogy azóta már ők se járnak olyan pogózós koncertekre. Felnőttünk, basszus. Én azért örülök. Tisztábban látok. Most viszont megyek aludni.
Ha értékelni kéne: 6/10
A francia film. Nehéz elismerős szavak nélkül említeni a francia filmet. Ők azért eléggé ott vannak a szeren, és nem csak romantikus filmekben (Amélie), vagy drámában (Életrevalók), netalán horrorban (Alien 4), hanem bizony, akcióban is. Akkoriban Luc Besson még fiatal volt. Akkoriban még önmagát adta vissza a vászonra, a saját ötleteit illusztrálta, meg minden. Nem hülyítette meg a Hollywoodi populár pénzáradat. A Nikita olyan, mint a legtöbb JÓ Luc Besson film, pörgős, lendületes, tartalmas, érzelmes, látványos. Lehet merengve bámulni a képet, nem kezdünk el kötözködni vagy értetlenkedni. Mindent tisztán elénk vázolnak, minden egyből leesik. A főszereplő pedig szemtelenül szexi, miközben saját érzéketlen, primitív, kétségbeesett személyisége vagy megmosolyogtatja, vagy elhallgattatja a nézőt. Bizony, elég súlyos lelki szenvedéssel küzd a lány, ezért nem mindig vidám a cselekmény, de a hangulatváltozás és a kék szempár Besson-nak remek ihletet adott később, az ötödik elem Lilu-jának megformálásához. Európai filmhez méltó munka, a szereplők értik a dolgukat, Jean Reno bemutatkozása igazából vicces, főleg azok számára, akik a Léon-t már látták korábban. Minden filmrajongó polcán ott a helye, még ma is frissnek és ropogósnak tűnő film ez, holott már eltelt 24 év.
