Robert Downey Jr.-t először a Kiss kiss bang bang c. filmben láttam. Nem kellett sokat erőlködnie, hogy favorizáljak a színjátékával. Tegnap beültünk az Árnyjátékra, nem bántuk meg – egyike azon kevés alakoknak, akikről merem állítani; rossz szerepük még nem volt. Maga a film hozta azt a képi/hangi hatást, mint előző része, a szereplőgárdában is találtunk visszaköszönő arcokat, de mivel folytatásról beszélünk, szinte kötelező jelleggel új figurák is feltűntek a vásznon. Például a cigány lány, aki alapjáraton annyira nem is dögös, annyira nem is különleges, de mint néha felbukkanó mellékszereplő, pont elég dózisban van jelen. A fő gonosz csávó kellően gonosz, a csatlósai kellően genyák. Mivel 2012-t írunk és az akciómozikat manapság túlfűszerezett látványvilág jellemzi, fura lenne, ha ugyanezt nem állíthatnánk az Árnyjátékról. Bőven akadnak benne látványos pillanatok, az „előre kiszámítom hogy mi fog történni bunyó közben” -típusú flash forward megoldásoktól egészen a „360 fokban látom, mi fog történni az ágyúgolyóval” helyzetekig. Poénok vannak bőven, ráadásul nem elcsépelt poénok. Downey Jr. kellően átéli a szerepét és hóbortos karakterével mindvégig ad egy hangulatot, hogy akciófilmjét a néző mégse vegye véresen komolyan.
