Milyen film az Edge of Tomorrow?

Biztonsági öveket bekapcsolni, Tom Cruise most halálit alakít (Spolier! – nem is egyszer! – Spoiler vége)! Film kritika lenne amit most írok? Lehet hogy valami olyasmi, de vegyük csak spontán vélemény kinyilvánításnak. Próbáltam számolni azokat a bizonyos haláleseteket az Edge of Tomorrow avagy „A Holnap Határa” c. filmben, de egy idő után feladtam, és persze nem is ez volt a lényeg. Nem akarom lelőni a poént, de a film alapötlete nagyon jó, érdekes, izgalmas, és talán látványos is, nem is beszélve arról a CGI-orgiáról, amit a vizuális dizájnerek megvalósítottak csaknem mindegyik képkockával. A film alappillére, hogy idegenek szállják meg a földet, és az emberiség már az utolsókat rúgja, mikor a Tom Cruise által megformált főhős váratlanul olyasmit él át, ami jó eséllyel felülírja az emberek és idegenek közti háború esélyeit. Tulajdonképpen egy klasszikus sci-fi-vel állunk szemben, ami az Oblivion-féle minimalizmustól eltérően 21. századi pörgés mellett pumpálja belénk az emberi kreativitás és az örökletes „mi lenne ha” variációk együttesét. Minden egyes szekvencia egy újabb és újabb lehetőség illetve információ morzsa, amit a néző rágcsálhat, ahogy halad előre a film. Bocsánat ha ködösen fogalmazok, de így talán konkrétabb: minél tovább nézzük az Edge of Tomorrow-t, annál többet árul el a film és annál inkább értjük, hogy miért került bizarr, mégis fantasztikus helyzetbe a főhős, aki a háború viszontagságai miatt a kezdeti gyáva csalóból egyszercsak elkeseredett, meg nem értett háborús hőssé transzformálódik. Vannak átvett, másolt elemek a díszletek között, de a film képes egy kicsit popcorn mozi üzemmódra váltani és kikapcsolni az agyunkat, így azok is önfeledt bambulással nézhetik végig, akiknek elsőre fogalma sincs a történtekről, maximum a záró képsoroknál vakargatják majd a fejüket, hogy ugyan miért történt meg mindez? Leszögezem, nekem nagyon tetszett, szinte minden, nem egy sokat mondó film, de egy érdekes szituációt tár elénk ami – mivel nem tudjuk, hogy idegenek léteznek-e egyáltalán – akár meg is történhetne a jövőben, és pont ettől válik egy kicsit érdekessé a sztori, hogy megpróbáljuk átélni azt, ami a főhőssel történik. Mindenkinek érdemes megnézni, aki kicsit is kedveli az „élien megszállós” műfajú sci-fi-ket, mindenki más pedig kukkantson bele mondjuk az I Origins-be vagy az Imitation Game-be, amikre hamarosan visszatérek, addig is nagyon kellemes hétvégét és jó napozást mindenkinek.

Szubjektív értékelés: 7,5/10

Avagy 1x vagy 2x bátran meg lehet nézni, és másodszorra is jó lesz.

Ps. Ha valaki tud ajánlani egy elgondolkodtató, naturalista és erős témájú európai filmet akkor kérem tiszteljen meg egy-két tippel a komment szekcióban, ki vagyok apadva, nem tudom mit nézzek, ezért fordulok kedves olvasóim segítségéért. Köszönöm…

Forgatókönyvíró tanfolyam – félúton a cél felé

Nemrég megvolt az ötödik alkalom is. A nagyja még csak most következik. Átnéztük az alapokat, gyakoroltunk szekvencia ábrázolást, beszélgettünk kicsit a filmekről, általánosan említésre kerültek a gyakori hibalehetőségek is. Volt néhány gyakorlati feladat is, aztán megnéztük múlt héten a Mátrixot, hogy közösen elemezzük utána a filmek szekvenciális felépítését. Nem gondoltam volna, hogy a legtöbb műfaji film totálisan azonos szerkezetre épül.

Aztán most egy forgatókönyvíró fickó tartja az órákat, talán még legközelebb is ő lesz, rengeteget tanultunk tőle. 2 órán keresztül ontotta magából az információt. Az egyik csoporttársam rendőrségi nyomozó, és mint kiderült, már ő is írt korábban forgatókönyvet. Megkértem, hogy küldje el, mert kíváncsi vagyok rá.

Még nem merem befejezni a sajátomat. Amíg véget nem ér ez a tanfolyam, addig nem akarok hozzányúlni. Minden alkalommal tonnányi új információ zúdul a nyakamba, akkor már kivárom a végét, és teljes látókörrel ülök a papírnak. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy rögtön a legelején érdemes mindenkinek rájönnie magától, hogy milyen műfajon belül mozog otthonosan. Például valakinek jobban megy a horror forgatókönyv írás, van aki inkább romantikus filmekben mozog otthonosan, van akinek inkább az akciófilm megy. Ha magamat megkérdezem, nem tudok egyértelmű választ adni – ehhez talán az lenne válasz, ha minden műfajra írnék egyet és odaadnám ugyanannak a kritikusnak hogy ítélje meg, melyik a legjobb? Nyilván erre idő és lehetőség nincsen. Belül azt érzem, hogy sci-fi vel és drámával foglalkoznék szívesen. Esetleg kalandfilmek.

Mi lesz a „Majd Jövök”? – Egy sci-fi, némi akció/dráma beütéssel :-))))