2006-ban gyártották le. Mai napig álldogált nálunk, végül rátalált egy vevő. Persze a műszaki berendezések az idő múlásával egyre értéktelenebbé válnak, mint ahogy ez a JVC projektoros TV is… azt viszont szerintem senki, még a főnökség se gondolta volna, hogy az eredet ár tizedéért adjuk el. Azért jó érzés volt végre „megszabadulni” ettől a hatalmas dögtől, jelenléte erősen demotiválta a cég dolgozóit még akkor is, ha ezt soha senki nem tette szóvá: valahol mindenki arra számított, hogy ez a termék itt fog megrohadni. Aztán mégis elkélt. azt hiszem, a bolti munkások egyetértenek azzal a ténnyel, hogy mindennek megvan a maga vevője. Legyen az bármi, jó vagy rossz áron, kicsi, nagy, modern, vagy régi – előbb vagy utóbb úgyis elviszik. Persze még az is fennáll, hogy a szívedhez nő, mert olyan régóta ott állt. Akkor még dekorációs célokat szolgálhat. 🙂 Megyek aludni. Finom volt a pezsgő. Megfogadtam, ha eladjunk, iszunk rá.
Címke: bolt
12 óra alvás, dupla kávé
Napról napra egyre kevesebb oldal marad a jegyzetfüzetemben. Rendszerint agyalok, mit írjak le, mikor újra kinyitom. Mit tegyenek a szereplők, mit mondjanak? Az eleje és a vége megvan, csak éppen a kettő közé kell tartalmat csiholni. Valahol olyan ez, mint ha odaállítanának egy szakadék szélére. És ahogy ott állnék tanácstalanul, azt mondanák, hidat kell építenem a másik oldalig. Ez a híd napról napra alakul, végül már csak rá kell emelni a szakadékra és tökéletesen oda fog passzolni. Ez a híd készül, amikor a szokásos 7-8 óráktól eltérően 12 órát alszom, a hosszú hétvége utolsó napján. És habár kipihentem magam, másnap reggel mégis kótyagosan indulok a munkába és megiszok egymás után két presszókávét. Ez a híd épül, akárhányszor talpára helyezem a mikrofonállványt és bepattintom az XLR-csatlakozót. Ez a híd napról napra épül, csigalassúsággal, mint a Pilisvörösvár és Esztergom közti sínszakasz. Azt is ki tudja még, mennyi ideig csinálják. Két párhuzamot már most vonhatunk a rendkívül idegesítő lassúsággal épülő sín és a készülő forgatókönyvem közt: mindkettőnek fix végpontja van, és mindkettő a várakozásokat felülmúló ideig tart, míg elkészül. Mégis, ahogy a sztorira gondolok, nyugodt elégedettség önt el. A „Tűnés”-nél is ez volt… aztán mikor elkészült, lerágtam a körmeimet, ahányszor átadtam valakinek hogy elolvassa. Most valahogy mégis más a helyzet. Valahogy nem is érdekel annyira. Valahogy egy csomó dologhoz lazábban viszonyulok, mint egy-két évvel ezelőtt. Például tavaly ősszel egy stresszhalom voltam. Most pedig teljesen normálisnak érzem magam, persze néha-néha még most is azon kapom magam, hogy idegeskedek. De már sokkal ritkábban. Apropó, híd! Végre megvettem életem első… irodai görgős székét! És sikerült jól választani, persze a válogatásban Fanni is besegített mert ő egyből rámutatott, én csak nagysokára ismertem be hogy igen, az a nagy fekete lesz a legjobb, legalábbis húszezer alatt. Plusz egy jelentéktelen, mégis fontos állomás. Amikor kifizettem ezt a széket, úgy éreztem, mint ha érettségiznék, vagy először mennék cipőben utcára. Na jó, elnézést, voltaképpen a második hasonlat baromság, hiszen életem nagy részében cipőben róttam az utcákat. A lényeg, hogy ez a szék egy teljesen hétköznapi tárgy, számomra mégis nagy jelentőséggel bír, hogy teljesen saját pénzből vettem. Ezt úgy mondom, mint ha a többi cuccot szemrebbenés nélkül vásároltam volna. Nem! A bútor… a bútor valahogy más. Olyan, mint ha leendő otthonunk építőkockáit válogatnánk össze. Gyermekded nézőpont alapján talán így is van.
Az ingerült ügyfél
Tegnap Fiala J. vásárolt nálunk egy Blu-ray lejátszót. Nem tudom, hogy csak hülyült velünk vagy tényleg ennyire kibírhatatlan ember, de mivel kereskedelemben dolgozunk, számunkra mindössze két dolog rangadó: legyen elégedett az ügyfél, és a termék legyen eladva! Egyikkel sem volt probléma, bár nehéz szülésnek indult. Alapból nehezen értem azoknak a gondolkodását, akik egy perc alatt ötször elismétlik ugyanazt, amit már elsőre is értettünk, mi több, jeleztük is, hogy számunkra világos és nyugodtan folytassa. Szóval Kb. ötször elmondta, hogy ő régen már vásárolt itt. Miután kiment a boltból, haza, átgondolni hogy kell-e neki amit javasoltam Onkyo helyett, még két kollégám is megjegyezte hogy hű ez a Fiala J. volt és tizenöt évvel ezelőtt nálunk vásárolt. Aztán másnap Fiala eljött vala. És meggyőztem, végül Pioneer Blu-rayt választott. Nem vettem tudomást barátságtalan arckifejezéséről és a pökhendi, lobbanékony beszédstílusáról, rendkívül visszafogottan és magamhoz képest is udvariasan biztosítottam őt, hogy holnapra várhatóan meg is érkezik a készülék, de mindenképp telefonálunk, és onnantól kezdve bármikor beugorhat érte. Megértette, elment. A helyzet sajnos nem volt ennyire egyszerű, mert másnap Mr. Fiala újra telefonált, én viszont lent demóztam. A kollégámnak lelkére kötötte, hogy ha nem vagyok már ügyféllel, okvetlenül hívjam vissza. Aztán újra telefonált és kicsapta a hisztit, mert nem hitte el, hogy Komáromi még mindig lent van az alaksorban és demózik. Kollégám szerencsére ügyesen módosított Mr. Fiala paradigmáján, azt mondta: Uram, mi pontosan azért vagyunk ilyen sikeresek, mert foglalkozunk az ügyfeleinkkel. Ekkor Mr. Fialának leesett a vonal másik végén, hogy mikor bejött hozzánk, akkor is közel egy órát foglalkoztam vele, holott mindössze egy belépő-középkategóriás lemezjátszóról beszéltünk. Megértette, letette. Aztán mikor felértem, kérésének megfelelően visszacsörögtem. Ekkor ha jól emlékszem, hétszer is elnézést kért, én meg mondtam hogy még nincs itt a lejátszója, de telefonálunk és elképzelhető, hogy a motyó csak holnapra ér ide. Aztán másnap, másik kollégám vette fel a telefont, úgy dél körül. A beszélgetés nagyjából így zajlott:
– Haló tessék, Annex Hangcenter.
– Fiala János vagyok és Komáromi Bendegúzt keresem. (már ötször bemutatkoztam neki és kétszer elvitte a névjegyemet. De neki nem számított.)
– Épp ügyféllel van. Visszahívja esetleg?
– Hol van a DVD-lejátszóm? (Blu-ray-t rendelt).
– Még nem jött meg, de telefonálni fogunk.
– Nekem nem telefon kell, hanem Blu-ray!
Aztán megint felhívtam és nagyon nyugodt hangon megmondtam a frankót, hogy hívni fogjuk. Fél öt órakor meg is jött a cucc, fél hatkor már Mr. Fiala is berobbant az ajtón. Össze-vissza beszélt, de azért szót értettünk és megígértem, hogy ha később hív, elmagyarázom neki telefonon, hogy mit hova kell dugni. Aztán megkérdezte tőlem, hogy ha bejön három év múlva, én akkor még itt leszek? Azt válaszoltam, hogy ne haragudjon, de erre most nem válaszolhatok. Aszonta nagyon helyes, aztán kicsörtetett a boltból.
Eközben a Hegedűs Gyula utcában…
A Kereskedelem felér egy oscar díjas gengszterfilmmel. Minden nap, nyolc órán keresztül úgy érzem, mint ha mellékszereplője lennék valamilyen tragikomédiának. Csak életek helyett pénzt kell feláldozni. Egyik nap például, egy vásárlónk kijelentette, hogy kedvezményt akar az általa vásárolt házimozi erősítőből és mélysugárzóból. Azt mondta, hogy ha 313.000 Ft helyett megkapja kerek 300.000 Ft-ért, akkor hajlandó elvinni ezt a két terméket. Mivel ő nagyon jól tudja, milyen válságos helyzetben van a piac és úgy gondolja, ez kijár neki, nagyban segítené a döntését. Nem arról van szó, hogy háromszáz ezer forint vagy tizenhárommal több. Arról van szó, hogy nekem soha nem jutna eszembe alkudozni egy bolti eladóval. Az átlagemberek mégis szemrebbenés nélkül elvárják, hogy kijárjon nekik a kedvezmény. Mert háromszáz ezer forint az egy elég komoly összeg. Igaza van, sokak meg sem engedhetnek maguknak ilyen berendezést. Egyébként a főnök jóváhagyta az olcsóbb verziót. Viszont másnap, teljesen tanácstalan lettem. Ekkor ugyanis, egy másik vásárló vigyorogva vásárolta meg a kétmilliós házimozi rendszerét – és viselkedése, öltözködése, szóhasználata alapján nem tűnt valami nagyon arisztokratikus alkatnak. Egyszerűen csak azt akarta, hogy az a házimozi rendszer, amit életében megvesz, legyen az „igazi”. Legyen kompromisszumoktól mentes. Tisztában volt azzal, hogy rengeteg pénzt fog elkölteni és több alternatíván is gondolkoztunk, de mikor kijött a végösszeg, egy pillanatig sem gondolkozott el azon, hogy esetleg egy pici kedvezményt kapjon. Listaáron vásárolt meg mindent. És mindvégig teljesen kedves, vigyorgós hangulatban volt. Az előző napon meg a másik fickónak, mint ha a fogát húzták volna – én is utálok pénzt költeni. Sokáig komoly gondjaim is voltak a spórolással. Mikor megcsapott a pénz szaga, és először kaptam fizetést, úgy éreztem, na, most mindent megkaphatok, amire eddig vágytam. Persze az élet nem annyira egyszerű. Abból a fizetésből épphogy el bírtam tartani magam, volt olyan, hogy következő hétre nem volt pénzem még ételre sem. Voltak necces napok, amikor össz-vissz ezer forinttal a tárcámban indultam el dolgozni, de ilyenkor mindig sorsszerűen, csodával határos módon beütött valami jó biznisz. Volt olyan, hogy a legváratlanabb pillanatban csörgött egy régi ügyfél, hogy ugorjak már ki hozzá installálni, mert elköltöztek otthonról. Ilyenkor egy hétig megint volt pénzem ennivalóra. A bér rendszeresen késett, most is késik, és ebből komoly problémák adódtak. Egyes kollégáim a több, mint két-három hetes bérkésések után teljesen kikelnek magukból. És nem is csodálkozom rajtuk. Akárhogy is, jelenlegi helyzetemben nem panaszkodhatom. Most kétszer annyit keresek, mint három éve, pályakezdőként. Azt hiszem, ez nem rossz huszonegy évesen. Más kérdés, hogy nagyon sok álmom van, amik még megvalósításra várnak.
Örülök, hogy újra működik a világítás
Postolás utáni csend
Már több mint egy hónapja lakom Dorogon és rendkívül örülök neki. Ami meg hiányzik régi otthonomból, Leányfaluból, azért úgyis visszautazom alkalmanként, szabadnapjaimon, ha épp nem a munka, vagy itteni teendők vagy az együttes teszi ki a rendelkezésemre álló időt. A család ilyenkor kiemelt szerepet kap, hiszen minden egyes alkalommal, mikor belépek a szalonka utcába, a gyermek és kamaszkori emlékeket kapom vissza, jobban mint ahogy egy fotóalbumtól vagy kamerás felvételtől kaphatnám. Itt még minden a régi. A vadkacsa klubot sem hagyom magára, előre látom magam előtt a nyári hétvégéket: kenu, kenu Fannival, kenu Előddel, kenu Elöddel és Fannival, meg addigra talán Rebi is uralni fogja az evezőlapát hatalmát. Most a vonaton ülök, megyek hazafelé. Van a lakástól nem messze egy söröző, ahol van fény és nincsenek szagok, persze az alapvető lényeget az ominózus billiárdasztal jelenti. Most is odatartunk, lenyomok egy visszavágó meccset asszonykámmal mert legutóbb ö alázott meg 3:1-re. Mögöttem három diák ül, ájfonnal fotózzák egymást, de a lány láthatóan tiltakozik, negatív hozzáállását így fejezi ki: ez a szarabbik oldalam, te geci! Láthatóan nem vesztett markáns jellegéből az északi fertály, hogy úgy mondjam. Én csak arra vagyok kíváncsi, mi lesz akkor, ha már ezek is gyereket nemzenek. Addigra tulajdonképpen még fejhallgatóboltot is nyithatok. Bármilyen hihetetlen, ahogy ezt gondolom, a mögöttem ülök egyike azt mondja: fülesbagoly. Mint ha nagyon is jól tudná, hogy hetekkel ezelőtt kipattant a fejemből egy szaküzlet koncepciója, pontosan ugyanezzel a megnevezéssel, holott a madarak nem hallgatnak zenét, és az említett szárnyas fejtollazata valójában nem is fül. Viszont az ötlet megvan és látok benne lehetőséget: nyitni Magyarországon elsőként egy olyan boltot, ahol csak (és kizárólag) fül-és fejhallgatókat lehet vásárolni, meghallgatni. Nem félek attól, hogy valaki „lenyúlja” elképzelésemet, részben azért, mert akkor én lennék a legboldogabb, részben pedig azért, mert az általam ismert, kereskedelemben dolgozó emberek zöme ha tudna is, nem akar vagy nem hajlandó a tettek mezejére lépni. Persze kell egy alaptőke, valami kereskedelmi végzés, egy felsőfokú angol nyelvvizsga, de utána gyerekjáték lesz, ha lesz. Addig is maradnak az álmok és álmodozások, elvégre filmeket is rendeznék már jó ideje, és nem sokat léptem ennek érdekében. Jut eszembe, hol van az „A mozgókép hajnala” c. Könyvem….?
Colly-val :D
