Az 5 legkedveltebb koncert/zenés videóm

Látom, hogy sok ismerősöm kiposztol alkalmanként nagyszerű koncertfelvételeket, videoklippeket a legkülönfélébb előadóktól. Van nekem is néhány ilyen csiszolatlan gyémánt a listámon, amiket nem szoktam kitenni Facebook-ra, ezért úgy dönöttem, hogy most kiválasztok ötöt közülük, és a sorrendre való tekintettel megosztom Veletek. Előre szólok, hogy a zene ízlésemet nem szeretném ráerőltetni senkire, van, aki szerint túl unalmas, érfelvágós vagy beteg muzsikákat szoktam hallgatni, és lehet hogy igaz is, de ígérem, hogy most a populárisabb, kedveltebb műfajokból válogattam.

Lássuk az egyik örökzöldet, amivel bent a munkahelyemen is gyakran tartunk házimozi hangrendszer demókat! Ez egy nagyszerű bostoni koncert, melyben a mai jazz trombitás legenda, Chris Botti a házigazda illetve főszereplő. Számos vendégsztárt meghívott, akikkel régi és kevésbé régi pop ill. jazz nótákat dolgoztak fel. Ebben éppen a gyönyörű hangú és nem kevésbé bájos megjelenésű Sy Smith énekel, tessék fogadni szeretettel, szerintem megunhatatlan. És tessék figyelni a dobost!!! :-D:

Ez pedig egy másik, főleg azoknak, akik kedvelik az akusztikus gitár hangját. Ugyanis az alábbi produkció aligha tartalmaz más hangszert, ám érdemes a zenészek biográfiáját külön-külön átelemezni, én kicsit elmélyedtem a saját munkálataikban és bizony egytől egyig zseniálisakat tudnak gitározni. Talán Sergio Altamurát emelném ki közülük, de ez ízlés dolga. Az ő zenéi nekem a drogcsempészet mizériás Traffic c. filmet juttatták eszembe, de drámaiságból ötös az ürge.

Most pedig éles váltás jön! Előre szóltam! A Gramatik számomra nem csupán a rongyosra hallgatott, atommá unt előadók egyike, hanem egyben a könnyűzenei chill-step-reggae-funk-jazz-hop vegyesfelvágott koronázatlan királya is. Ez egy olyan szám tőlük, amit évek óta hallgatok, és igen, már kívülről fújom, sajnos nagyon-nagyon meguntam, de remélem hogy nektek elsőre épp olyan átütő és felejthetetlen élményt nyújt majd, mint nekem.

Most pedig tovább időzve az elektronikus fronton, kicsit nyugodjunk le, nehogy azt gondoljátok rólam, hogy én csak dühöngeni tudok. Nos, most talán beigazolódik sokak sejtése, ez ugyanis talán egy picit tényleg psycho-jellegű felvétel, de szerintem pont az a kis benne lappangó betegség teszi zseniálissá. És ha rendes hangfalaid vannak, akkor rájössz barátom, hogy Trentemoller zenéje egyáltalán nem sz@r. Sőt, figyeld a részleteket, és meglátod, hogy tüc-tüc zene is lehet részletgazdag. A videoklip viszont, nincs mit szépíteni rajta, zseniális és hátborzongató egyben.

Végül, de nem utolsó sorban egy olyan szám, melynek előadóját megpróbáltam jobban megismerni, de az az egy albumuk, amelyen ez is szerepel, nekem nem jött be valahogy. Sőt, abban a különös helyzetben vagyok, hogy szubjektív megítélésem alapján a lenti videót még az album verziónál is (!) jobbnak tartsam. Igen, a BBC stúdiójában Miike és barátai valahogy olyan vibe-hangot tudtak találni, ami extra pezsgést nyújt ehhez az egyébként relatív slágeres számhoz. Nem tudom egyébként, miért vagyok oda érte, nekem bepörgeti az agyam, szinte látom hogy milyen filmjelenetet vagy jeleneteket lehetne hozzá írni és nem bírok leállni a vizuális zsonglőrködéssel 🙂 Ígérem, egyszer vágok ehhez egy klipet! 🙂

És ti mit ajánlotok? Unom már a zenei gyűjteményemet, kérlek osszatok meg velem bármit és nem leszek rest hálálkodni 😀 Jóccakát

Számítógép összerakás – Episode 1.

Videokártya és 4 magos processzor összegyúrva? Ez már nem a Pentium 4-es kategória!
Videokártya és 4 magos processzor összegyúrva? Ez már nem a Pentium 4-es kategória!

Mivel a Zajosketrec (az eddigi számítógépem) bekrepált, elérkezett az ideje hogy vásároljak egy új számítógépet. Az eddigi gépem finoman szólva is elavult, ami engem nem zavart, egészen addig, míg mondjuk videókat szerettem volna rajta szerkeszteni. Nos videoszerkesztésre a jó öreg konfig tökéletesen alkalmatlan volt. Még a legalapvetőbb feladatok (vágás, hangsáv szerkesztés) is megizzasztották a kis egymagos P4-es procit, az 1 giga ddr400-as RAM és az AGP-s GPU pedig gondolom sok modern user számára felér egy jól eső, klasszikus viccnek. Elérkezett az idő. Úgy döntöttem tehát, hogy szép lassan összespórolok annyi pénzt, amiből egy viszonylag kellemes konfigurációt elő lehet állítani. Holnap este megérkezik az utolsó alkatrész, amivel már működőképes PC-t tudok összerakni, később ha lesz rá keret, sort kerítek egy diszkrét VGA-kártyára is, hogy az APU-ba integrált egyszerűcske videokártyának legyen egy kis támogatása. Ami még fontosabb, ismerőseim javaslatára és a szaksajtó írásait elnézve is felfogtam, hogy ha jó teljesítményt szeretnék elérni, szükségem lesz egy SSD-meghajtóra is. Végeredményben ha minden jól megy, lesz egy olyan gép, amivel házilag lehet videókat szerkeszteni mondjuk Powerdirector, Sony vegas vagy Premiere elements progikkal, (remélem) bármilyen jellegű szaggatás nélkül. A szokásos videó magyarosítás, szinkronizálás mellett szép lassan el szeretnénk foglalkozni komolyabb mozgóképek szerkesztésével, meg hát nemsokára elkészül a forgatókönyv, amivel csakugyan lehetne mit kezdeni. De most egyelőre hagyjuk a hosszú távú terveket, nézzük, mivel lehet majd mindezt megvalósítani!

Pénteken érkezik:
Alaplap GIGABYTE sFM2 GA-F2A55M-HD2 ~ 17.000 Ft
Processzor AMD FM2 A8-Series A8 5500 – 3,20GHz ~ 27.000 Ft
Memória Kingston 8GB/1600MHz DDR-3 HyperX ~ 15.000 Ft
Optikai meghajtó Asus DVD-író (OEM) ~ 5.000 Ft
Márciusban érkezik:
SSD 128 GB Kingston ~ 24.000 Ft
Videokártya Sapphire Ati HD6670 Ultimate 1GB DDR5 ~ 25.000 Ft

Szóval tűkön ülve várom, hogy megjöjjenek az alkatrészek. Miután összeraktam a gépet, tapasztalataimat megosztom Veletek itt a blogon. Még az is lehet, hogy lekamerázom, hogyan sikerült összerakni, elvégre most már remélhetőleg lesz mivel megvágni a nyersanyagot!

A Menekülődal by Kifogás

S lőn kifogásosság! Az új irány. Valahol a bluesrock felé, véletlenül belépve egy jazzes pocsolyába és a torzítós effekteket a korábbi metál korszakból még tovább cipelve. A kecske már most tudom, hogy ikon lesz. Persze a logónkba azért nem tesszük bele. Akinek támadna véleménye, kommentáljon bátran. Valószínűleg sokan túlságosan minimalistának fogják tartani a képi világot, csak mondom, hogy szándékosan az. Lassan készíthetjük a következő klipet is.. csak még meg kéne várnom a Káröröm c. számunk dobsávját is :D… Na megyek mert szétszakad a hátam és már két perce szerda van, addig is hallgassátok meg legújabb csemegénket. Egyébként maga az Escape Song nem új keletű dolog, nagyjából egy éve készült el az „akusztikus” változata ami elektronikus hangszer használata nélkül lett rögzítve, többnyire hümmögésből és tapsból áll a háttér, a ritmust meg a lábamon csapkodva adtam. Az ennél lassabb, hangsúlyosabb, ez meg kicsit punkosabb ahhoz képest szóval nem tudom, melyiket tekinthetnénk későbbiekben feldolgozásnak. Na bye!