Aznap, mikor végre be sikerült fejeznem az „Univerzum Lüktetése”-t, még otthon sem akartak békény hagyni a Muse arcok. Éjfél körül egyedül voltam, épp készültem lefeküdni és bekapcsoltam a TV-t. Céltalanul lépkedtem a csatornák között, úgy téve, mint ha mindig is tudtam volna, hogy kell TV-t nézni (hát így!). Aztán az MTV-n Muse koncertet sugároztak, 2010-es Glastonbury felvétel volt. Az elmúlt napokban betegségig hallgattam a Plug In Baby, Map Of The Problematiqe, New Born és hasonló számokat, de azért belenéztem ebbe a produkcióba, a harmadik szám után csak azért kapcsoltam le a tévét, mert tudtam hogy másnap még bőven dolgozni kell. Nem tudom, néha fohászkodom, aztán furcsa dolgok történnek. Egyik nap arra gondoltam, bárcsak lenne végre forgalom ebben a nagy pangásban, jó lenne végre megkapni a fizetést. Aztán Pénteken csináltunk egy közel nyolcszázezres forgalmat, eladtunk vagy három házimozi rendszert, és ez szombaton is folytatódott. Nem is csodálkoztam, mikor azon kaptam magam, hogy már hétvégi estémet töltöm, Leányfalun a Gyros-teraszon ülünk Előddel és Enguccal és dumálunk. Ja, amúgy előtte elvittem húgaimat moziba, ilyen se volt még, de hát néha nem árt csinálni közös programot, elvégre a testvéreim, gondoltam én. Szóval elhívtam a két nagyobbik húgomat megnézni ezt a szörnyedvényes Hófehér és a Vadász c. filmet. Bella kikészített, szegény nagyon nem való Twilight-on kívüli filmekbe, bár ha engem kérdeztek, egyáltalán Twilight filmre se volt szükség. Mindazonáltal a film már-már paródiaszerű momentumain jót röhögtek húgaim, érezni lehetett, hogy a forgatókönyvíró komolyan romantikus jelenetre törekedett, de csak annyit ért el, hogy egy nő mögöttünk elsírta magát, én felvontam a szemöldököm, a húgaim meg vidáman összesúgtak.
De térjünk vissza Leányfalura. Hajnali háromig iszogattunk, beszélgettünk és zenét hallgattunk. Közben kérdeztek, milyen Fannival élni, mondtam hogy jó, utána majd’ egy órát beszéltem Fannival. Aztán iszogattunk tovább, ittam valami finomat de a nevét már elfelejtettem. Nagyjából háromórányi alvás után pedig félig kába állapotban lebattyogtam a strandhoz és vettem egy menüt de nem volt hozzá étvágyam úgyhogy a levest megettem, a rántott hús rizzsel kibírta Dorogig. Aztán Esztergomban találkoztam egy sráccal, aki még régen bottyános osztálytársam volt. Sose voltunk túl jóban, de az idő mindent megszépít alapon most mégis leálltunk beszélgetni. Nem egy Satriani, de azért elég jól játszik, elmondása szerint ő inkább „fílingből” szeret gitározni, ami 10 éves távlatban azért egész jónak mondható. Múltkor láttam is őt fb-n, de a videóit sehol se találom, ezért nem tudok ide betűzni. Elmondása szerint ebben az országban nincs jövője a zenészeknek, szerencse vagy tömérdek pénz nélkül baszhatod. Én erre azért rácáfolnék, szerintem kemény munkával bárki lehet világhírű is akár, inkább nem állok neki példákat sorolni. Meg persze akkor felmerül a kérdés, hogy „és vajon a Kifogás mi a tetűért topog egy helyben már évek óta ?!” mert egy külső szemlélő nem nagyon látja az alapvető változásokat. Szóval… igen az idő is fontos tényező. Hogy a rendelkezésre álló időt mivel akarjuk eltölteni.