Új szempontok

November már most sokkal jobban tetszik, mint október. Rágörcsöltem a munkáimra, de ettől felborult minden, most viszont igyekszem úgy intézni a napjaimat, hogy mindenre jusson egy kis idő. Van az aranyszabály, miszerint „Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus!”. Eddig is próbáltam kiszűrni a hibalehetőségeket (kevesebb cseresznyés kóla, egy kanállal kevesebb cukor a kávéba és a teába, lefekvés előtt nincs szénhidrát etc, de ennek a fő tendenciának a betartásával gyökeresen átalakult a bioritmusom. Mikor októberben összezuhantam, elhatároztam, hogy igenis időt szánok az alvásra, mert ha a célok fontosak, akkor az erőd is fontos, ha pedig az erőd fontos, akkor az alvás is fontos, mert másból nem lesz erőd, csak abból, ha rápihensz. Tudom, úgy tűnik, mint ha most valami infantilis filozófiát tárnék elő, mintegy rácsodálkozva olyan aranyszabályokra, amik mindenki számára világosak. A gond az, hogy ezt a ki…..ottul egyszerű szabályt nagyon kevesen tartják be. Egész konkrétan az ismerőseim több, mint fele túlhajszolja magát. A munkatársaim nagy része többnyire éjjel 11-12-ig el sem gondolkozik a számítógép kikapcsolásán, arról nem is beszélve, hogy döntő hányaduk a reggeli étkezés fogalmáról régesrég elfeledkezett. Tudjuk, hogy a cigi káros, mégis vesszük, holott pofátlanul drága és utána órákon keresztül keserű füstíze lesz a szájüregünknek. Este hazaérve pedig remek lakomát rendezünk, és a szervezetünk úgy érzi: ajjaj, végre valami táp, ideje raktározni! A vicc az, hogy ezt hajlamos vagyok elfelejteni, de úgy érzem, a váratlan betegség felhívta a figyelmem rá, hogy ne feledjem. De ez még nem minden.

Egy éve járok edzésekre, ennek örömére az edző újfajta tervvel ajándékozott meg minket. Nem használtam túl nagy súlyt, ennek ellenére húsz-huszonötperc után frankón padlóra kerültem. Újra átéltem ugyanazt az érzést, amit még a legelején éreztem, mikor a saját izzadtságodban vergődve próbálod megtartani a súlyt és koncentrálsz, nehogy elájulj. Fantasztikus edzés volt, talán az eddigi legjobb, hozzáteszem, úgy mentem haza, mint egy elfuserált zombi. Estére még terveztem mosogatást, ruhavasalást, esetleg egy kis videózást…. ezekből semelyik sem valósult meg: beléptem a lakásba, valamit még csináltam a gépen (Istenbizony, nem emlékszem, hogy mit) aztán kidőltem, mint egy zsák krumpli. A tegnapi „józanítóedzés” eredménye: izomlázam van a karomban, a lábamban, a hasamban és a vállamban. Pedig jóformán alig csináltunk valamit. Heti kétszer eljárok, akkor meg mi a tök van?! Megmondom, mi van: mikor azt hiszed, mindent tudsz, akkor rájössz majd, hogy valójában nem tudsz semmit. Ez a Kettlebell egyik fő ismérve, egy szaros 16 kilós golyó képes velem makacsul és kegyetlenül kicseszni, úgy, hogy közben mégis szimbiózisba kerüljek vele. A golyó  a főnök, ez tény, olyan mint egy hisztis csaj, ha nem tartod megfelelően, akkor neked annyi.

Más: Rohamosan közeleg a Karácsony, én meg már 3 hónapja nyomom az új melót. Van egy elképzelésem arról, hogy kinek mivel kedveskedhetnék, a gyakorlat azonban mást mutat: szeretnék egy olyan évet, amikor a Karácsony egyet jelent a totális egyedülléttel, valahol az Isten háta mögött, ahol nincs Internet, nincs telefon, de még az se zavarna, ha lekapcsolnák a villanyt. Ez az, ami nem idén fog megvalósulni. Látom magam a fa alatt, ahogy masszírozom a laptop klaviatúráját és a forgatókönyvet írom át százhuszonötödszörre, miközben a kishúgom játszani szeretne velem, én meg valamit motyogok az orrom alá. A munkára visszatérve, újfent a közhelyes idézetet tudom csak idekopizni: mikor azt hiszed, mindent tudsz, akkor rájössz majd, hogy valójában nem tudsz semmit. Nem árulhatom el, hogy mire készül a főnököm, az orrunkra kötötte, hogy ne híreszteljük a terveket, de látva azt az új közeget amiben élek és mozgok minden nap, azt hiszem, alábecsültem az otthoni szórakoztató elektronika fogalmát. Nincs megállás, mindig van jobb, és az árak valami elképesztően drágák, miközben minket ez egyáltalán nem zavar. Ide-oda pakolsz tíz-húsz-ötven-százezer eurónyi cuccot, és közben a szemed se rebben. Ez  a nívó az előző munkahelyemen is érezhető volt, de csak sokkal kisebb mértékben, itt a minőség valahogy átrendezte az elvárásaimat…nagyjából minden technikai eszközzel szemben. Új szempontok jelennek meg, ahogy átlépsz egyik lépcsőről a másikra. Megint valami általános dolog, tudom… azt hiszem, ma nem mondtam semmi újat. Ettől függetlenül ami történik mostanában, az szinte csak újdonság…nekem.