A türelemről. 2018. Októberközepén elszántam magam, hogy újra áldozzak a mozgóképgyártás oltárán. Leadtam megrendelésem a korábban említettBlackmagic Design PocketCinema Camera 4K videókamerára, mely talán nem sokat mond laikus olvasómnak, nekem ez komoly mérföldkövet jelentett. Azt gondolom, limitált lehetőségeinkhez mérten, ha már ennyit dolgozunk, bizonyára mindannyian megérdemlünk valamilyen hobbit, amelyben némi kiteljesedést érhetünk aztán el. Mindenkinek jár valamilyen szenvedély, mindenkinek meg kell(ene) tapasztalnia azt az örömet, amit a hétköznapi kötelességektől függetlenül, kiteljesedést a saját kis világában.
Nálam úgy 15 éve ez a videózás. Az izgalom, a kreatív agymunka, a készre vágott mozgókép lejátszásának gyermeteg öröme, a sajátosan megragadott, vagy épp teljesen átformált valóság újbóli befogadása. Ez a 15 év azonban sokszor úgy telt, hogy éreztem, a technika visszafog. Egy 13 éves kölyök, egy 16 éves középiskolás, majd egy pályakezdő bolti értékesítő lettem, aki mindezt csak megannyi kompromisszummal, de annál több lelkesedéssel tudta űzni. 10 dolgos, munkával teli év után végre elérkezett az idő, hogy szintet lépjek, hogy olyan képet használjak kifejezőeszközként, amely a mozi atmoszféráját és hatalmát adja vissza. Más szóval csak akartam egy jó kamerát, amivel átléphetem az eddig használt Canon 700D DSLR-em korlátait.
A Tripont munkatársa volt olyan figyelmes, hogy előre jelezze; rendelésemre jó esetben is 2-3 hónapot kell majd várnom, mert olyan sok előrendelés érkezett a termékre (2018. őszén kezdték el csak a gyártást). Jómagam is kereskedelemben dolgozom, ezért a hír nem ért váratlanul, ma ilyen világban élünk. Hát vártam türelmesen. Ez a néhány hónap (a kamerától teljesen függetlenül) annyira intenzíven és tartalmasan telt, hogy szinte észre se vettem, hogy már március van! És március közepén akár hiszitek, akár nem, megcsörrent a telefonom, hívott a szaküzlet, hogy rendelésem átvehető. Mikor már hátizsákomban a kamerával, euforikus hangulatban sétáltam hazafelé, arra gondoltam, milyen különös az élet, hogy milyen rögös volt az út idáig. Akkor most van karma vagy nincs? Bocs, ez már másik poszttéma.
Örömteli hangulatban csomagoltam ki újdonsült munkaeszközömet. A felhasználói kézikönyvet tartalmazó SD kártyát megnyitva szembesültem a dokumentum vártnál terebélyesebb tartalmával. 120 oldal, gondoltam, akkor ezzel elleszek egy darabig. Aztán jött a következő felismerés, amikor kiderült, hogy a kamerához mellékelt vágó/szerkesztő DaVinciResolve szoftvercsomaghoz járó felhasználói kézikönyv pedig 2 600 (!) oldal hosszú. Alig akartam elhinni. Nos, eddig vártam, hogy megjöjjön a gép. Most pedig jöhet a tanulás. Ahogy a párom szokta mondani: legalább nem unatkozunk.
A következő részben kicsit részletesebben be fogom mutatni a gépet, annak funkcióit és néhány vele készült teszt-felvételt is láthattok majd YouTube csatornámon.
Akárhonnan is nézem, 2018 volt életem eddigi egyik (ha nem a leg)tartalmasabb éve. Nem tudom, hogy Veletek, olvasóimmal és ismerőseimmel, mi minden történt, de velem annyi minden, hogy fejből össze se tudnám számolni. Ezért leültem a naptáram elé, és átlapoztam 2018-at. Őszintén meglepődtem.
Szakmai eredményeim
Először is 2018 elején eljöttem addigi munkahelyemről, a Házimozi Stúdióból. Otthagytam egy kényelmes, számomra sok szempontból kedvező állást azért, hogy karrieremet tovább vigyem, frissítsem. Csapatban akartam dolgozni. Ezért február 1-étől a KáCsa Audió csapatát erősítettem tovább. Részt vettem a cég új honlapjának elindításában, ami nem kis meló volt, de megérte, mert sok tekintetben felülmúlja a régi honlapot.
Tavaly több, mint 100 teszt cikket írtam az AV-Online magazinnak. Idén „csak” kb. 90 terméket tudtam tesztelni, viszont sokkal több híranyagot írtam és szinte minden általam tesztelt terméket magam fényképeztem. Az AV-Online YouTube csatornája idén 1574 új feliratkozóval gyarapodott (és 110-en iratkoztak le, ami hozzátartozik a statisztikához és az eredmény így is felülmúlja bármelyik előző évünket). Nagybátyám, Komáromi Kolos két partnerével értékesítési tréninget tartott Saleskultúra néven. Számomra is komoly agytágítás volt ez az előadás, amelyről jómagam készítettem rövid összefoglaló videót.
Idén megismerkedtem Lesó Péterrel, aki kandalló építéssel foglalkozik, remek szakember, érti a dolgát. Segítettem neki YouTube csatornát indítani és termékbemutató videókat készíteni. Készítettem videókat a KáCsa Audiónak is, de mindent összevetve idén (még) nem a videózásba fektettem a legtöbb energiát.
Korábban posztoltam róla, hogy erre az évre egy nagy projektet szántam. Szerezni egy új kamerát (Blackmagic Pocket Cinema Camera 4K). Másfél év alatt sikeresen összekuporgattam rá a pénzt. Azonban olyan sok előrendelést adtak le világszerte, hogy a kamera jó esetben is csak 2019. január/február környékére fog megérkezni. Szükségem volt viszont egy új számítógépre, mivel a régi AMD-alapú PC-m nem igazán alkalmas 4K-s videók szerkesztésére és az íróasztalomon porosodó, 10 éves, 17 colos monitorok sajna mostanra inkább hátráltattak a munkában. Aztán jött egy iMac. Amióta ezt a gépet használom, úgy érzem, fokozatosan egyre több időt kapok vissza az életembe.
Az íróasztalom állapota 2018. december 31-én
A kultúra oltárán
A munka monotonná teszi a mindennapokat. Ezért ha nem is sokszor, de igyekeztünk rendszeresen kikapcsolódni, áldozni a kultúra oltárán is, amennyire a lehetőségeink megengedték. Így aztán idén többet voltam moziban, mint bármely korábbi évben. Összefoglaltam a legjobb címeket, amiket idén moziba ülve néztünk meg:
Yuja Wang is ellátogatott Budapestre. Áprilisban meghallgathattuk őt is a Müpában, Daishin Kashimoto és Andreas Ottensamer társaságában. Ez volt az első Müpa látogatásom, melynek alkalmával megfigyelhettem a koncertterem monumentális orgonáját. Kíváncsi voltam a hangszerre, ezért ősszel visszamentünk és Tasi Csaba orgona-diplomakoncertjének keretein belül meghallgattuk, hogy mit tud a cucc. Mázlista vagyok, amiért a szüleim nem tudtak elmenni a Zeneakadémiában előadott Sárik Péter trió koncertre, az is őrületesen jó élmény volt! WOW, mennyire tudnak játszani!
Szintén idén először látogattam el Magyar Filmdíj átadóra. Felemelő élmény volt látni, hogy a hazai ipar is fejlődik és hogy ilyen kicsi országban is milyen sok kreatív, alázatos egyéniség színesíti a szakmáját.
Niki nagyon szerette volna megnézni a Budai Várban megszervezett Frida Kahlo kiállítást, de olyan hosszú volt a sor, hogy inkább a szomszéd épületben lévő Bacon, Freud és a Londoni iskola festészete galériára vettünk jegyet. Egyáltalán nem bántuk meg, elképesztő festményeket láttunk!
Egyéb kiruccanások
Korábbi posztomban említettem Szlovéniát. Idén ez volt a „nyaralásunk”, mindenkinek csak ajánlani tudom. Jóllehet, munka miatt, de Münchenben is töltöttem néhány napot. Az egyetlen dolog, amit kissé bánok, hogy idén keveset eveztem. Volt egy komolyabb kétnapos Esztergom-Leányfalu evezőtúránk, de más alkalom nem igazán nyílt arra, hogy lapátot ragadjak. Viszont Nikinek sikerült szerezni egy biciklit, így együtt tekerhettünk nagyokat, ha éppen jó idő volt és menni akartunk valahová. Sorolhatnám még, hogy hol voltunk, merre jártunk, a lényeg, hogy nem unatkoztunk egy percig sem. Emlékezetes volt a „Beszarsz” horror szabadulós szoba látogatása is, amit a szabadulós játékok iránt nyitott személyeknek csak ajánlani tudok 😀
Nikivel két rövidfilmet is forgattunk, mindkettő pályázatra készült. Az egyik „A Mi Kultúránk”, a másik pedig a „Józsefváros, ahogy én látom” volt. Utóbbi fogadtatása a Facebook-on pozitív volt (legalábbis nagyon sok reakciót váltott ki, több, mint 500-szor nézték meg. A pályázat eredményhirdetését azonban az utolsó pillanatban elhalasztották és azóta sem tudom, hogy a zsűri mit gondolt az alkotásunkról. Ettől függetlenül jó volt végre videózni egy kicsit.
Milyen lesz 2019?
Fogalmam sincs, azonban tele vagyok/vagyunk tervekkel. Egyre jobban a videókészítés felé fogom terelni energiáimat, azonban míg nem szerzek benne elég tapasztalatot, továbbra is megmaradok külső munkatársként, marketing asszisztensként a korábbi munkahelyeim felé és úgy néz ki, hogy édesapám vállalkozását is erősíteni fogom. Emellett már érik a fejemben egy új forgatókönyv ötlete. Nem tudom, hogy Neked, olvasómnak mennyire volt jó/rossz év 2018. Nekem is voltak kellemetlen, fájdalmas és szomorú élményeim idén, de végső soron a sikerek, a jó közös élmények, a barátokkal és családtagokkal szerzett új emlékek tették minden korábbinál jobbá és tartalmasabbá számomra ezt az évet. Remélem, hogy Neked, Nektek is hoz sok jót és újat 2019! NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!
Négy éve szereztem egy Canon 700D DSLR fényképezőgépet, mert szükségem volt egy belépőszintű gépre, amivel (a lehetőségeimhez képest) videózni is lehet. Sok munka és küzdelem után elérkezett az idő, hogy lépjek egy szintet, hogy még szebb, jobb minőségű videókat gyárthassak. Az idén ősszel piacra kerülő Blackmagic PocketCinema Camera 4K jelenleg az a kamera, amit kisdedként várok épp úgy, mint sok más kisfilmes/videokészítő.
Egy kamera, ami a fényképezőgépektől tanult
Tetszett a Blackmagic Pocket Cinema Camera, amit egy részletes Philip Bloom videón keresztül ismertem meg. Azonban akkoriban nem volt több, mint 300 000 Ft a zsebemben, így jó vételnek bizonyult a 700D, a hozzá járó, 18-55 mm-es gyári objektívvel. Azóta sok videót készítettem és rájöttem arra, hogy mik az igényeim. Ma sem venném meg az eredeti Pocket Cinema Camerát, mert noha a benne lévő szenzornak gyönyörű képe van, szolgáltatások terén elavult modell. Ahogy én látom, most a Sony A7 III és a Panasonic GH5 számít nagyon jó vételnek azok szemében, akik 1 millió Ft alatt keresnek sokoldalú, 4K videó rögzítésre alkalmas és jó képminőségű fényképezőgépet.
Mindazonáltal a Pana és a Sony is kb. 700 000 Ft-ba kerülnek. Ezt az évet arra szenteltem, hogy év végéig kamerára spóroljak. Mégis rá kellett jönnöm így év közepére, hogy basszus, nem fogok tudni 700 000-et összeszedni év végéig (hiszen a pénzemből még egy olyan számítógépet is össze kell hoznom, ami alkalmas lesz 4K videó szerkesztésre, plusz akkor egy védő koffer és stabilizátor se ártana)! Egy kicsit el is voltam keseredve. Nagy álmom volt a Canon C100 vagy a Blackmagic URSA Mini 4K EF, de ezek a gépek már az egymilliót is átlépik, és rengeteg kiegészítő kell ahhoz, hogy teljesértékűen használhatók legyenek. Hát igen, elég hülye vagyok, hogy nem saját lakás vagy kocsi, hanem kamera képezi leghőbb vágyaim tárgyát, de ez van. Kezdtem kétségbeesni.
Aztán egyszer csak azt látom, hogy Philip Bloom kiposztol a Facebook-on egy képet valami vázról, ilyesmi hozzászólással: „Kívülről elég csúnya, de a leírás egész meggyőző”. Ez volt a Blackmagic Pocket Cinema Camera 4K. Egy kamera, ami ergonómiáját és funkcióit a videózásra kihegyezett fényképezőgépek előnyeiből és hátrányaiból tanult. Felépítése alapján nem úgy néz ki, mint egy videokamera. A gerince fotós jellegű, a szervei azonban igenis videós géneket hordoznak. Kicsit valóban pufi és púpos szegény, de miért várják olyan sokan?
Szerényebb ár, ütősebb extrák
Ha cserélhető objektíves, 4K képes MILC vagy SLR vázakat nézzük, akkor objektívvel együtt könnyen ott tartunk, hogy elköltesz vázra és lencsére 70 – 800 000 Ft-ot. A Blackmagic PCC4K váza ezzel szemben még ÁFA-val együtt is kevesebb, mint 500 000 Ft-ba kerül. A PCC4K elméletben tud állóképeket készíteni, de valójában nem fotózásra, hanem videó készítésre lett kihegyezve. Így a rajta lévő, 5 colos érintő kijelző nagyobb, mint bármely más digitális fényképezőgépé, vagyis videózás közben több részletet láthatunk az élőképen. Más kérdés, hogy mondjuk a GH5-tel ellentétben a Blackmagic kijelzője nem kihajtható/elforgatható, ezért kicsit kötöttebbé teheti a forgatási munkálatokat. A cég úgy oldotta meg ezt a problémát, hogy rátett egy HDMI kimenetet is a kamerára, amire akár az általuk gyártott Video Assist külső monitor is csatlakoztatható, és akkor van egy még nagyobb élő képünk, amit tetszés szerint dönthetünk/forgathatunk bármerre. A szenzora Micro Four Thirds méretű, emellett ISO-ban is rendesen lealázza szegény kis Canon-omat.
Ami számomra egyértelműen vonzó extra, hogy a gép tudja a 4K-t (persze a felbontás nem olyan fontos), sokkal nagyobb a dinamikai átfogása (ez viszont fontos), mint a jelenlegi 700D-mnek, van rajta beépített, fantom tápos mini XLR bemenet (tehát külső hangrögzítő nélkül csatlakoztatható hozzá puskamikrofon, a Canonnal eddig csak úgy tudtam puskamikis hangot felvenni, hogy rászereltem a Zoom H4n diktafonomat). Tetszik az is, hogy Type C-s külső SSD illeszthető a kamerához, így hosszú távon nagyon sok időt takaríthatok meg az oda-vissza másolgatás kihagyásával (a videókat sokszor nem én vágom, hanem a kollégám, akinek így nem kell külön másolgatnom a nyersanyagot). Végül, de nem utolsósorban az is meglepett némileg, hogy a BM által fejlesztett DaVinci Resolve Studio is jár a kamera mellé ingyen, ami önmagában kb. 100 000 Ft-os szoftver lenne. Jelenleg Adobe Premiere Elements 2016-os verziójával szüttyögök, ami hobbi szinten nem rossz, de egyáltalán nem profi szoftver. Szóval jó, hogy ez a DaVinci is a csomag része.
Teszt is lesz
A gyártó Szeptemberre ígéri a termék piacra kerülését. Amint birtokomba kerül a masina (és sikerült kitapasztalnom képességeit), teszt felvételeket is fogok lőni vele, illetve megosztom majd Veletek személyes tapasztalataimat.
A munka hevében felpörög az idő. Minden nap ott van a zsebemben egy papírcetli, ráfirkantva a kamera típusa, ami egy napon az enyém lesz. Nem arról van szó, hogy vágyak vezényelnek, megtanultam a leckét: a legkönnyebben úgy érheted el a célodat, ha már eleve elkönyveled azt a célt a fejedben, csupán a lépéseket kell kivitelezni. Ennek most így nem biztos, hogy volt értelme.
Kerner Tibor könyvében megfogalmazódik, amit sokan a környezetemben nem vesznek észre, vagy csak lusták belegondolni: gyakorlatilag a céljaidat ha szem előtt tartod nap-mint nap, és döntéseid során azokra gondolsz… akkor mindet elérheted, komolyságuktól függetlenül. Ennek se biztos, hogy így van-e értelme, Kerner nálam jobban fogalmaz. A lényeg, hogy ezért van a zsebemben minden nap az a papírcetli.
Ma beszélgettem Előddel és szóba kerültek az ötletek meg hogy fogok-e művészfilmet is forgatni. Naná, hogy fogok. Most nyáron a „nagy” forgatókönyvemtől eltérő, sokkal kisebb kaliberű projektnek kezdek neki, amiből könnyen meg lehet alkotni egy alacsony költségvetésű, amatőr filmet. A főszereplő megnyeri a lottó ötöst, és elhatározza, hogy ellátogat kedvenc túrahelyére. A célja, hogy kirándulás közben átgondolhassa, mire költi majd azt a rengeteg pénzt, viszont a lokális alvilágnak tudomására jut hogy emberünk sok pénz birtokosa lesz, ezért utána küldenek egy bérgyilkost…
Az alapötlet megvan, lusta voltam még feltárni a további részleteket, a végét lesz nehéz megoldani… frappáns csattanó kell oda… Meg még az is kérdés, hogy kik vállalnának egy ilyen „non-profit” munkához színészi segítséget. Annyira nem is foglalkoztat ez az egész, most még, ameddig a kamera sincs meg. Valójában nagyobb prioritású dolgom is van annál, hogy ezt szövögetem…
Az Oxford tankönyvek között van egy olyan sorozat, ami angol nyelvű rövidített regényeket tartalmaz, különböző nehézségi szintekre felosztva. Vettem a bátorságot, hogy a legnagyobb HATOS szériából vegyek egyet, cím szerint a Büszkeség és Balítélet az, utólag rá kellett jönnöm hogy rosszul választottam mert utálom az ilyen ömlengős arisztokrata sztorit. Mindegy, a lényeg, hogy még csak a negyedénél tartok de már 3 újabb oldal megtelt a szótáramban. Az ember tanulás közben döbben rá, hogy milyen keveset tudott mindeddig. Azért van pár furcsa szó, amit kétlem, hogy valaha is beiktatok az én bejáratott szóhasználatomba, mint pl.:
anxious
purpose
frequent
gosp
flattering
és még sorolhatnám.
Mostanában valamiért bekezdésekre tagolom a blogbejegyzéseket. Nem tudom, hogy miért.
