A türelemről. 2018. Október közepén elszántam magam, hogy újra áldozzak a mozgóképgyártás oltárán. Leadtam megrendelésem a korábban említett Blackmagic Design Pocket Cinema Camera 4K videókamerára, mely talán nem sokat mond laikus olvasómnak, nekem ez komoly mérföldkövet jelentett. Azt gondolom, limitált lehetőségeinkhez mérten, ha már ennyit dolgozunk, bizonyára mindannyian megérdemlünk valamilyen hobbit, amelyben némi kiteljesedést érhetünk aztán el. Mindenkinek jár valamilyen szenvedély, mindenkinek meg kell(ene) tapasztalnia azt az örömet, amit a hétköznapi kötelességektől függetlenül, kiteljesedést a saját kis világában.
Nálam úgy 15 éve ez a videózás. Az izgalom, a kreatív agymunka, a készre vágott mozgókép lejátszásának gyermeteg öröme, a sajátosan megragadott, vagy épp teljesen átformált valóság újbóli befogadása. Ez a 15 év azonban sokszor úgy telt, hogy éreztem, a technika visszafog. Egy 13 éves kölyök, egy 16 éves középiskolás, majd egy pályakezdő bolti értékesítő lettem, aki mindezt csak megannyi kompromisszummal, de annál több lelkesedéssel tudta űzni. 10 dolgos, munkával teli év után végre elérkezett az idő, hogy szintet lépjek, hogy olyan képet használjak kifejezőeszközként, amely a mozi atmoszféráját és hatalmát adja vissza. Más szóval csak akartam egy jó kamerát, amivel átléphetem az eddig használt Canon 700D DSLR-em korlátait.
A Tripont munkatársa volt olyan figyelmes, hogy előre jelezze; rendelésemre jó esetben is 2-3 hónapot kell majd várnom, mert olyan sok előrendelés érkezett a termékre (2018. őszén kezdték el csak a gyártást). Jómagam is kereskedelemben dolgozom, ezért a hír nem ért váratlanul, ma ilyen világban élünk. Hát vártam türelmesen. Ez a néhány hónap (a kamerától teljesen függetlenül) annyira intenzíven és tartalmasan telt, hogy szinte észre se vettem, hogy már március van! És március közepén akár hiszitek, akár nem, megcsörrent a telefonom, hívott a szaküzlet, hogy rendelésem átvehető. Mikor már hátizsákomban a kamerával, euforikus hangulatban sétáltam hazafelé, arra gondoltam, milyen különös az élet, hogy milyen rögös volt az út idáig. Akkor most van karma vagy nincs? Bocs, ez már másik poszttéma.
Örömteli hangulatban csomagoltam ki újdonsült munkaeszközömet. A felhasználói kézikönyvet tartalmazó SD kártyát megnyitva szembesültem a dokumentum vártnál terebélyesebb tartalmával. 120 oldal, gondoltam, akkor ezzel elleszek egy darabig. Aztán jött a következő felismerés, amikor kiderült, hogy a kamerához mellékelt vágó/szerkesztő DaVinci Resolve szoftvercsomaghoz járó felhasználói kézikönyv pedig 2 600 (!) oldal hosszú. Alig akartam elhinni. Nos, eddig vártam, hogy megjöjjön a gép. Most pedig jöhet a tanulás. Ahogy a párom szokta mondani: legalább nem unatkozunk.
A következő részben kicsit részletesebben be fogom mutatni a gépet, annak funkcióit és néhány vele készült teszt-felvételt is láthattok majd YouTube csatornámon.