Meghallgattam, tetszett! Revel Ultima2 Gem2

Még amikor kijártam promóterkedni a MediaMarkt-ba, volt szerencsém a JBL hangfalakhoz. Mármint azokhoz a hangfalakhoz, amiket a JBL legolcsóbb részében találsz. Akkor úgy gondoltam, hogy amerikai hangfalat nem érdemes venni, mert a 180 000 Ft-os ES90 álló dobozokat szénné alázták a feleannyiba kerülő Jamo S 606-ok (is). Persze azóta sok mindenre rájöttem, többek között arra is, hogy amerika nagyon is ért hangfalgyártáshoz, csak éppen „olcsónak” titulált terméket nem szabad tőlük vásárolni. Itt van például a Revel Ultima2 sorozata, az egyik legjobb a világon, legalábbis sokan ezt mondták és ezt írták róla. Ne csak olvass. Hallgass meg mindent, amit tudsz. Ha egy bemutatóterem tart raktáron egy terméket, akkor próbáld ki, látogass el hozzájuk és örömmel fognak fogadni téged! Egy hónapon keresztül teszteltem a GEM2-ket, és nagyon megszerettem őket. Tény, hogy én az ormótlan állványukra nem tartanék igényt, de a falra felszerelve, azzal a diszkrét megjelenésükkel, egyszerűen hibátlanok. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy pozitívan csalódtam, eddig úgy gondoltam, hogy az angolokon és a dánokon kívül mástól nem érdemes hangdobozt vásárolni, most pedig komoly kétségek ébredtek bennem.