Vinisce

Mire észbe kaptam volna, már csörgött a kollégám, hogy megérkezett, és mennünk kell. Úgy dobáltam be mindent a bőröndömbe, a zoknik még meg sem száradtak. Persze összeírtam egy listát a fontosabb dolgokról, annak tudatában, hogy csak a legfontosabbakat fogom magammal vinni. Azonban arról elfeledkeztem, hogy könyvet hozzak magammal, ezért elhatároztam, hogy ha lesz néhány szabad percem vagy órám egy nap, akkor nem olvasni, hanem írni fogok arról, ami történt.

adriai-tenger-vitorláshajó-sirály

Ez a látvány fogadott, ahányszor kijöttünk az apartmanból. Vinisce parányi halászfalu, így aztán a házak zöme a vízparton, jobban mondva az öbölt körülölelő hegyoldalon húzódik végig. A víz annyira kék, hogy a fényképezőm sem képes pontosan visszaadni azokat a gyönyörű tónusokat, amik a nap állásától függően folyamatosan változnak.

1-IMG_7608

Aztán amikor a harmadik napon, egy úszást követően lehuppantam az ágyra és elkezdtem írni ezt a bejegyzést, úgy éreztem, felesleges írni arról, ami itt, Viniscében zajlik. Helyette inkább felkelek és azzal foglalkozom, ami még mindig történik. A fotókból pedig feltöltök néhányat ide, hogy lássátok, nagyjából hogyan is néz ki egy horvát nyaralás, kiváltképp akkor, ha a szerencse egy jó kis hajót is varázsol az ember alá.

1-IMG_7205

Dübörög alattad a V8, közben ha felállsz, majd leszedi a fejed a menetszél. Közben szól a zene, és mindenki körülötted sörözik vagy cigizik, te meg épp a negyedik réteg naptejet kened magadra. Azt hiszem, ez volt számomra a legjobb vízközeli nyaralás, egybekötve a vidámparkokhoz hasonló boldogság-élménnyel. Csakhogy a strandokhoz és vidámparkokhoz sorban kell árni, tömegeken kell magad átverekedni, addig a tenger közepén nem zavar az égvilágon senki és semmi. Nyugtató és felszabadító élmény volt.

c

Különös szabadságérzetet ad, amkor kint ülsz a hajó orrán, amíg az ketté szeli a levegőt. Lenézel, és alattad csak a kék hullámok száguldanak. Előre pillantasz, és az úticél még messze van, vagyis addig még bőven lehet szórakozni. A dübörgő V8-as motor megrázza az egész fedélzetet. Nem vittem magammal fényképezőt az orrészbe, mert olyan menetszélben még a sapkám is lerepült. Amikor jöttek a hullámok, valósággal átrepültünk rajtuk. Minden „landolásnál” bukdácsoltam egyet, két kézzel kapaszkodtam a korlátba, közben a fenekem alaposan az orrhoz vágódott. Itt is gondolatban hálát adtam az edzőmnek, amiért annyi guggolást csináltatott már velünk, így egy aránylag fejlett farizom segít tompítani az ütközést – persze az se hátrány, ha szimplán kövér vagy, és nagy a feneked. Na de mindegy, a hajón ülni, utazni fantasztikus élmény volt, mintha egy álomba csöppentünk volna. Nem gondoltam semmire, életem egyik legjobb kikapcsolódása volt az a pár perc, amit a korlátba kapaszkodva tölthettem, pattogva a hullámokon.

orade tengeri hal oráda

Vannak helyi éttermek és nagyon finom kajákat szolgálnak fel, ha van elég pénzed. Például a grillezett tintahal egyszerűen fenomenális. Mindazonáltal rutinos „túravezető-vendéglátónk” jól ismerte a dörgést, így árulta el, hogy a szomszéd város halpiacán sokkal olcsóbban hozzájuthatsz a tengeri kajához, persze, meg kell sütnöd magadnak, de akkor is ötöde lesz például az oráda kilója. Ez, a lenti képen az oráda. Kisebb testű ragadozó hal, nem annyira szálkás a húsa, nem tudom mihez hasonlítani, egyszerűen fantasztikus az íze. Teletömtük fokhagymával éés két szál rozmaringot is behúztunk a hasán keresztül, hogy a száján lógjon ki. Aztán betettük grillsütőbe, mindkét oldala pirult 6-6 percet, és lám. Ehhez még készült paradicsomos saláta, amit leöntöttünk balzsam ecettel. Először ettem orádát, és remélem, nem utoljára.

vinisce-kagylo

Ha Viniscében jársz, előbb vagy utóbb összefutsz Robival. Vagy ha nem is közvetlenül találkoztok, ziher, hogy elmész mellette, vagy éppen átsétálsz a feje fölött, amikor a kikötőben búvárkodik. Kagylókat és egyéb finomságokat hoz fel a vízből, ebből él. 8 éves kora óta merül, mondhatni „tenger-ember”. Az édesapjával kikötőt tartanak fenn, de ettől függetlenül ő javarészt merül, palack nélkül, csak egy pipával és békatalppal, illetve a képen látható, terepszínű hacukában. Kollégám évek óta ismeri őt és szoros barátság alakult ki kettejük közt, így történhetett meg az is, hogy Robi kihalászott nekünk 5 kiló kagylót, amit aztán meg is főzött vacsorára. Sajnos szavakkal nem lehet megfogalmazni azt az ízt, amit átéltünk. Mindenki kész volt. Robi nem kagylót evett, már nem annyira szereti, ezért kérésének megfelelően, ő kolbászt vacsorázott erős paprikával és sajttal. Azt mondta, hogy neki a magyar kolbi háromszor jobban esik, mint a kagyló – értelemszerűen mi ezt pont fordítva gondoltuk. Az alábbi képen a legfinomabb kagyló látható, amit valaha ettem. Szuper volt, nagy élmény marad számomra ez az egy hét. Persze azért jó újra itthon lenni.

1-IMG_7574

Milyen volt 2013 nyara?

Őszintén szólva észre se vettem, hogy eltelt. A Budapestre költözés mindenképpen fontos dolog volt, és annak nagyon örültem. Az evezések is jók voltak, meg a leányfalusi kiruccanás is. Azon kívül csak munka volt, úgyhogy az egész nyárból kb. 2-3 hétnyi emlék maradt, ami maradandó számomra. Örülök, hogy vége, nem szeretem ezt a dögvészt. A hideg évszakokat sokkal jobban elviselem, jobban érzem magam hűvösben, mint kánikulában. Ja, és haladok a forgatókönyvvel 🙂

Nyárvége 2010

A nyár egyik legjobb pillanatai közé tartozik, ahogy elektronikus jazz hangja és füstölgő szalonnacsonk szaga kúszik a füledbe/orrodba, te pedig a Balaton hullámain bámulsz előre. Egy hordó fehér, egy hordó vörösbor játszott a vidulás javára, mindkettőből fogyott rendesen. Beúsztam a napnyugtában, nem volt nehéz rájönni, hogy erre a képre életem végéig emlékezni fogok – a nap már eltűnik, előjönnek a fémes színárnyalatok, a hullámok vöröses-lila hömpölygéssé válnak, mint ha higanyból lenne a tó. Közben szól a zene, a zene… Mindenki berúg, a szakállas nő táncol, Enguccal végletekig tartó eszmecserét tartunk a zseniség kérdéséről, hogy mit jelent zseninek lenni, mi az ő feladatuk, mindezt angolul.

Másnap reggel érződik a másnaposság. A szomszéd falon Szűz Máriáról készült portré és fél méter hosszú fakereszt a szenvedő Jézussal. Felkelek, a gyomrom helyén kiürült kondér, kövekkel, kukacokkal, porral és borral mixelve. A kezdeti újjáéledési szakaszon túljutottam egy-két óra elteltével, az ebéd klasszikus balatoni sporttábor-menü; tejfölös tészta vegetával, mert van, ami sosem változik. Könyvet javítok, Előd sportol, Enguc szájjal komponál zenét, Lilla fekszik a napon és olvas, az összhatás engem is napra kényszerít. A nyár egy másik legjobb pillanata, ahogy hárman bemegyünk a vízbe és röplabdával bombázzuk a másikat. Két árnyalatot barnulok. Aztán szörfözés. S mi több, lehetőséget kapok, hogy beszerezzem a kaját egy robogóval, „először ülnék motorra legálisan!”- gondolom, a motor viszont nem indul, senkinek nincs kedve kimozdulni a parti házból, szóval egyedül szambáztam fel a boltba. Vacsorára egy kiló kolbász, egy kiló szalonna, csalamádé, kenyér, és persze a monostori lőré vörös illetve fehér verzióban. Kevesebb alkoholt fogyasztottam, mint első éjszaka, viszont Dr. Enguc úrnak köszönhetően a felszínre került régi barátom, Ballantines koma és mellőzhetetlen útitársai, fél tucat jégkocka. Whisky – szürcsölés közben elmerengek az életemen, markolászom a telefont, tökmindegy, mert lemerült. Sütöm a szalonnát, felnézek az égre, és ott a Göncöl. Nincs rajtam szemüveg, lehet, hogy csak odaképzeltem, de nagyon is a Göncölnek tűnt. Három évvel ezelőtt nem is érdekelt volna. Így csak csendes komorsággal folytatom a kajálást, aztán kérdezz-felelek következik.
Ezután jót tett a hideg zuhany.
Másnap úgy köszöntem el a Balatontól, mint ha egy régi barátom lenne, akit jó darabig nem fogok látni. Balatonakarattya azért tett jót így, augusztus végén, mert úgy érzem, mint ha fürdőzés közben valami belül mardosó, szentimentális kátrányt is kimostak volna a hullámok. Most nyugalom van…