Egy hete dolgozom az új helyen. Sok szempontból más, mint amit eddig megszoktam, de jól érzem magam. A kollégáim jó arcok, a környezettel sincsen bajom. Furcsa, hogy sokkal többet ülök a gép előtt, nem mászkálok annyit napközben. Ennek apropójából azt hiszem, holnap elmegyek és futok egyet, úgyis rég voltam már, most végre ésszerű hőmérsékletek vannak.
Az új munkával megváltozik valamilyen szinten a napi rutinod is. Máshova kell menned kajáért, valamivel előbb kell elindulnod, máshogyan jutsz A) pontból B)-be. Olyan ez, mint mikor iskolát vált az ember. Minden kezdődik elölről, új szabályok vannak és új szokások. De egyet kell, hogy értsek azzal a személlyel, akitől bérlem a lakást, hogy a változás jó. Vasárnap lehet, hogy elmegyünk evezni, kíváncsi vagyok hogy ha egyszemélyes kajakban odateszem magam, mennyi idő alatt érek fel a rómaitól a megyeri hídig? Remélhetőleg kiderül. Csendesen telik az este, sehol senki, otthon ülök a fotelban és másodszorra nézem a Divergent-et. Megyek, iszom egy teát.
Ha kegyes a sors, vesznek nálunk egy ilyet hamarosan.
Voltak ma bent egy páran, én meg egyedül dekkolok itt a pult mögött mint valami szerencsétlen. Mindegy, nagyon nem csináltam ügyet belőle, hogy miközben demózok, két másik érdeklődő jön le a lépcsőn. Mióta a kollégám elment, kezdek hozzászokni az ilyen „stresszhelyzetekhez” no én nem stresszelek, még nem. Meg jó kedvem is volt szóval minden rendben zajlott, csak a reggeli kettlebell edzés miatt kicsit elfáradtam. A lényeg, hogy bejött egy házaspár, akik nem meglepő módon hangfalat és erősítőt szerettek volna meghallgatni/kiválasztani és esetleg vásárolni is. A bemutatás, a termékekkel való ismerkedés elég sokáig húzódott, holott látszólag nem voltak a témában teljesen járatlanok. Elmondásuk szerint voltak már egy másik üzletben, ahol több órát is töltöttek és több ízben visszamentek, végül kértek egy árajánlatot. Csak mondom, a sztereó rendszer amit kinéztek, nemhogy nyaldosta, de át is lépte az egymilliós végösszeget.
Szóval itt állok velük szemben és épp arról beszélgetünk, hogy mi mindent ki lehet hozni egymillióból, meg hogy egyáltalán nem csak Ministry of Sound CD-kből áll a világ, vannak abszolút minőségi és részletgazdag zenék is, függetlenül, hogy ők főleg diszkót, elektronikus zenét, meg ilyeneket hallgatnak. Na azért a Ministry of Sound CD-k nem szarok, de nem is hifi rendszerekre vannak optimalizálva. Ezt úgy értem, hogy szinte gyárilag MP3 minőségben szólnak. Nincsen dinamika, ezen a MoS CD-n micsoda szégyen. Fel is raktam egy Trentemoller felvételt a saját pendrive-omról, attól le is esett az álluk (nekem is). Tulajdonképpen Trentemoller egy beteg állat. De zseniális minőségű zenét csinál, úgyhogy szeretem hallgatni. Szóval a hölgy kijelentette, hogy ez ahogy most szól a rendszer, meg szerintem a zenére is értette, hogy fantasztikus. Még magam is meglepődtem azon, hogy milyen jó beszélgetni ezzel a házaspárral. Közben szűkültek a körök, és jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy inkább nálunk fognak vásárolni mint a másik boltban. Pedig ott is minden, de tényleg minden rendelkezésre állt… volna… de mégsem… mert úgy döntöttek, hogy keresnek viszonyítási alapot és átjönnek hozzánk.
Ilyen ez a szakma. Valaki hozzád fordul és ha szerencséd van, ott hagy egy milliót. Nekem nem a pénz a lényeg, persze, a kereskedelemben csak az számít. De nekem ebből nem sok hasznom van, része a munkámnak, hogy segítsek az embereknek kiválasztani amire szükségük van. Mégis, megfizethetetlen, amikor elismeréssel díjazzák a munkádat. Amikor azt mondják a szemedbe, hogy „most már nálad szívesebben vásárolunk mert a másik helyen négy napon át nem kaptunk ennyi információt mint nálad egy óra alatt” Visszatérve arra az egy misire… Abból ki is fizethetsz néhány régóta húzódó katyvaszt és megint ott vagy, hogy nulla, kezdjük elölről. Mókuskerék, ellenhajtással. Ilyen szempontból unom a kereskedelmet. Az emberekkel semmi bajom nincsen, de az egy helyben totyogást én is érzem… már majdnem öt éve egy helyben totyogunk. Hogy mi lesz ennek a vége, azt nem tudom, mindenesetre nincsenek aggályaim, vár még sok lehetőség. Kegyes a sors, mondom magamban néha, mikor felmosok, port törlök, árajánlatot írok, hangfalakat cipelek, installálok, katalógust nyújtok át. Kegyes a sors, de nem veled, gondolom magamban, amikor megbüntetik az X6-os sofőrjét, amiért tilosban parkolt és tudott is róla. Nem tudom, mi az összefüggés, a manapság történő dolgokban, de érzem, hogy minden összefügg. Mostanában úgy kelek fel, hogy minden okkal történik. Már megint filózok. Megyek, muszály pihennem. Addig hallgassatok valami jó muzsikát is. Jó mélyláda kell hozzá!
Tegnap volt egy pillanat, amikor a környezetem egész egyszerűen ellenem fordult. Szerencsére ezt totálisan elfogadtam és nem engedtem meg magamnak, hogy ezen bármit is gondolkozzak. Ami történt, bejött egy ember a boltba. Akart venni valamit és amit ajánlottam neki, az egyből meg is tetszett és rábólintott. Kiállított készülék lévén meg kellett hozzá keresnem a dobozát, a kábelét és a távvezérlőt. A doboz fél pillanaton belül előkerült, a kábel és a távirányító viszont nem voltak sehol. Ekkor kezdtem kicsit bosszús lenni. Elindultam a boltban (200 nm) keresgélni, közben az ipse békésen válogatott a DVD-k között, a kollégám épp ügyféllel volt, így egyedül rám hárult a felfedezés feladata. Öt percen belül előkerült a tápkábel (be volt fűzve az egyik promóciós asztal belső üregébe), ezután viszont még mindig nem találtam sehol a távirányítot. Itt érkezett el a pillanat, hogy átlépjek a gondolataimból a spontán létezés síkjára. Dúdolgatva feltúrtam mindent, végül kiderült, hogy a távvezérlő végig ott pihent a FAX mellett, a pénztárgéptől fél méterre. Ezzel a részével rendben is voltunk. DE! A termék nem volt készletünkön, ezért fel kellett hívnom a központot, hogy legyenek szívesek és írják ránk most azonnal, közben valami érkezett a faxon. Letettem a telefont, eközben az ügyfél még mindig halálnyugodtan állt velem szemben, függetlenül attól, hogy már vagy húsz perce itt várt az üzletben. Kérdezte, hogy a régi nagydarab kolléga itt dolgozik-e még, mondtam, hogy nem, sajnos már az országos fizikai kutatóközpontban van. Ügyfelemhez lejött a golfüzletből egy másik, golfos ügyfél és úgy tűnt, régi ismerősök, így aztán meghitt csevejbe kezdtek. Így nyertem egy kis időt arra, hogy leérjen e-mailen a szállítólevél, a FAX meg elkezdett monoton sípolni úgy, hogy volt benne papír. Laza mozdulattal kirántottam a tápkábelt a masinából, nekem ne rinyáljon, amikor amúgy is mással kell foglalkoznom. Lejött a szállítólevél! Bevételeztem a terméket, kiprinteltem a számlát, hátranéztem… és a nyomtatóból nem jött még ki egyik sem. A printer szép csendben várakozott, közben a Windows hibaüzenetet írt. Felnyitottam a printer fedelét (vacak samsung!) visszazártam, erre megindult a nyomtatás. Be akartam ütni az összeget a pénztárgépbe, erre kifogyott a papírszalag és a pénztárgép is elkezdett sípolni. Na mondom magamnak, ez már kezd nevetséges lenni. Szerencsére az ember nem sokat vett észre a dologból, én meg nyugodt maradtam. Közben csörgött a mobilom meg bejött egy futár aki hozott valami csomagot és hogy írjam alá. Én meg csak azt a nyüves számlát próbáltam átadni az ügyfelemnek. Úgy tűnt, tesztel engem a külvilág. Hogy mennyit bírok. De én csak lebegtem. Pedig nem ittam és nem szívtam semmit előtte. Egyszerűen csak a „MOST”-ba kerültem.
