Nyilván ez elég leegyszerűsített változata a mondanivalómnak, de valahol tény, hogy az élet döntések és szokások sokaságából tevődik össze. Szokás az, hogy mikor kelsz, mit eszel, mit iszol, hová mész, mit csinálsz, mit mondasz, kivel találkozol, kis túlzással minden. Egyszer olvastam egy könyvet, aminek az volt a címe, hogy „a szokás hatalma”. Bocsánat… nem is olvastam, hanem hallgattam. Általában olvasni szoktam ha ráérek, de belegondolva a napi ingázásokba, a buszon és a metrón hangoskönyvet is lehet hallgatni, én meg tele vagyok fülhallgatókkal a tesztelések miatt… így aztán az elmúlt három hétben hangoskönyvet hallgatok, nem is akármit. A szokás hatalma rávilágít arra a tényre, hogy a megfelelő szokások kialakításával folyamatos fejlődést eszközölhetünk…gyakorlatilag bármiben.
Lassan egy éve, hogy eljárok kettlebellezni. Minden héten máshol van izomlázam, de ami durva az egészben, hogy egy év után is!!!! Néha felteszem magamban a kérdést: ez normális? Ennyire nem lehetek puhány, heti két edzés, és mindig máshol vagyok beállva. Ilyenkor aki megszokta a terhelés nélküli életet, az úgy dönt, hogy abbahagyja. Az elején még én is fontolóra vettem, hogy inkább hagyom ezt a golyólóbálást és megyek vissza futni meg úszni… de attól még, hogy az izomláz folyamatosan ismétlődik, van fejlődés, csak nem vesszük észre. Szokássá vált a súlyok mozgatása, így aztán szokássá vált az izomláz is, de az izomláz folyamatos egymásutánja erőt eredményez. Megszokod a terhelést, így aztán nem a fokozatokat látod, csak a fáradtságot érzékeled. Egy nap aztán olyan terheléssel szembesülsz, ami nem az edzőteremben, hanem a valós életben kerül eléd. Mondjuk egy ötvenkilós súlyt kell odébbmozgatnod. Elromlik a nagyi hűtőszekrénye. Akkor jössz rá, hogy hozzászoktál ehhez, de az alkalmazása mégis szokatlan számodra. Minden szokásból újabb szokások indulnak el, olyan ez, mint egy fraktál.
A hangoskönyvre visszatérve, talán nevetségesen hangzik, de jobb híján a komplett Harry Potter sorozatot töltöttem rá a telefonomra, és azt szoktam fülelni munkába menvést, majd haza. Most ezzel vagyok úgy, mint a bellezéssel: nem tudom, hogy használ-e, de azért csinálom. 🙂 Most kicsit váltsunk témát: Mondtam már, hogy utálom a nyarat? Most, hogy jön az ősz, olyan, mintha egyszercsak beindulna az élet. Egy régi kedves ismerősöm visszajött hosszú ideig tartó külföldi útjáról, lehet, hogy meglátogatom jövő hét végén. Másik jóbarátommal augusztusban alig találkoztunk, gyakorlatilag nem is találkoztunk, aztán most a héten már másodszorra futottunk össze, holnap meg együtt megyünk éjszakai túrára. Szombat este egy másik ismerősöm fogja a születésnapi buliját ünnepelni, ugyanannyi idős lesz mint én, vasárnap pedig családi csúcstalálkozón veszek részt. És akkor még nem is beszéltünk a jövő heti videózásról édesapámmal, és a hétvégi forgatásokról. Végre van hova menni, van mit csinálni, és hála Istennek, munkám is van dögivel. Ez a hét is csak a munkáról szól, reggeltől estig püfölöm a billentyűzetet. Aztán néha, mikor eszembe jut, feljövök és írok egy kicsit a blogra… mert hogy ez is szokásom. 🙂