Kilenc éve, mikor először jártam London utcáin, egyike voltam azon kevés embereknek, akiket megérintett a civilizáció szele, jobban mondva az itthon megszokottakhoz képest úgy éreztem magam, hogy egy szebb, műveltebb, jobb világban koptatom a cipőmet. Persze csak négy napot töltöttem odakint, és ennyi idő kevés egy új ország, egy új kultúra megismeréséhez.
Azt viszont nem gondoltam volna, hogy London ennyire felkapott téma lesz. Magamban azt gondoltam, mármint akkoriban, miután hazaértem, hogy egy napon én is Londonban fogok élni, úgy gondoltam hogy örömmel dolgoznék ott, szívesen beszélnék angolul, és nem lenne honvágyam. Megvolt bennem ez a kis dédelgetett imidzs. De mik vannak: nem csak egyedül én akartam ezt. Nagyon nem. Sőt, helyettem sokan mások már tettek is azért, hogy kimenjenek. És kijutottak, míg én itthon nézem, amint gyökereim egyre mélyebbre törnek.
Mindenki csak találgat, hogy hány százezer magyar hagyta el a saját hazáját, a szigetországért (vagy más államokért). Valószínűleg csak megbecsülni lehet, de a saját ismerőseim közül is tudok mondani kapásból négy embert, akik jelenleg is ott kint élnek, dolgoznak, tanulnak, próbálkoznak. Hallom a beszámolóikat, olvasom a leveleiket, és bizony… azért ott sem fenékig tejfel az élet. Ráadásul anglia sokak számára csábító célponttá vált, és a város, amit kilenc éve láttam, az ismerősök elmondása alapján egy sokkal zsúfoltabb, őrültebb, tarkább hellyé változott.
Nem bírálhatom azokat, akik kimennek dolgozni. Valószínűleg tényleg jobb egy csomó problémát hátrahagyni, és valószínűleg tényleg vannak itthon olyan dolgok, amikhez kevés sokat dolgozni hogy jobbá változzanak. Én ettől függetlenül hiszek abban, hogy amit az ember nagyon akar, az nem feltétlenül a helyszín, a földrajzi pozíció függvényében fog sikert aratni. Azt gondolom, hogy egy idegen országba csak akkor érdemes elutazni hosszú távra, ha az ember hisz magában és az álmában. Szívesen beszélgetnék olyan emberekkel, akik itthon „ragadtak”, mert úgy gondolták hogy az ő álmaikhoz ez az ország is untig elég keretet nyújt, hogy ez a nyelv és kultúra, közeg, piac, stílus, és emberhalmaz nem szab korlátot a céljaiknak. Szívesen meghallgatnék olyan embereket, akik MINDENT megtettek a saját javuk érdekében, és mégis befulladtak. Nem olyanokra gondolok, akiket átvert a bróker, vagy akiknek csődbe ment a vállalkozása. Olyanokra, gondolok, akik tényleg biztosra akartak menni. Ugyanis kevés olyan ismerősöm van, akik BIZTOSRA mennének. Talán úgy tűnhet, hogy álszenteskedő vagyok, de nem… én tényleg kíváncsi vagyok!
Két héten belül kilátogatok újra Londonba, a nagyimmal kiutazunk egy kis sightseeing erejéig, megnézem a saját szememmel, hogy a hely, amiért egykoron sóvárogtam, mennyire változott meg mostanra?