Mennyit adsz a pillanatnak?

Valamelyik nap a nagybátyámmal, Kolossal beszélgettünk telefonon. Elújságoltam neki, hogy mostanában kezdek ráérezni a testedzés lényegi részére, a fejlesztés alapjaira. Hozzátettem, hogy most, hogy már-már értem, miként fejlődhetek, a folyamat kiszámíthatósága és monoton jellege miatt elkezdett kicsit unalmas is lenni. Kolos megjegyezte, hogy az edzés is lehet épp olyan változatos, mint bármi más, különösen akkor, ha egy adott gyakorlatot összpontosítva, a részeire bontva, kiemelt figyelemmel kezdek el végezni, és komponenseire bontva nézem azt, amiben még fejlődnöm kell.

Ezt követően másnap ismét elmentem edzeni. A már unalomig ismert gyakorlatok hirtelen úgy tűntek, mintha először végezném el őket. Minden kicsit nehezebb de egyúttal tartalmasabb is lett. A súlyokat jobban éreztem, az erőmet jobban beleadtam. Odafigyeltem a légzésre, a tartásomra, a pihenőkre, a mozdulatok egyenletes kezdésére, kitartására és befejezésére. Végül kellemesen elfáradtam. Lehet, nem fulladtam ki úgy, mint egy kettlebell edzés végére, de éreztem, hogy helyesen terheltem magam. Másnap kiadós izomlázzal keltem, a testem legkülönbözőbb pontjain éreztem azt a bizonyos sajgást, ami a kiadós edzésre utaló visszajelzés. Az edzés utáni kajának is több figyelmet szenteltem, sőt, a munkában is türelmesebben kezdtem el elvégezni az előttem tornyosuló feladat listát.

Mi a tanulság mindebből? Leginkább az, hogy figyelj oda, mit csinálsz. Sokan csak arra figyelnek, hogy a gondolataik merre sodorják éppen őket. Már ha lehet érteni, amit írok. Az elménkbe folyik az energiánk. Holott ha ugyanezt az energiát a valóság felé, a külvilágba irányítjuk és önostromló gondolataink helyett a valóságot fogadjuk be, egy tanulás, véget nem érő tapasztalathullám veszi kezdetét. Ma kicsit ilyen lelkisre sikerült a mondandóm, de néha ilyen is kell. Te hogyan kapcsolódsz ki? Mi az, amiben megtalálod a „zent”, a türelem forrását, a béke és összpontosítás csúcsát? Te mire szereted fordítani az idődet és energiádat? Válaszolj komment formában, kíváncsi vagyok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük