Nemrégiben betöltöttem a huszonhetet. Azt hiszem, hogy most már globálisan felnőtt embernek számítok. A felnőtt ember, aki éli életét, egy társadalom részese és a bolygó népességének egyik aktív résztvevője, aki valamilyen úton-módon nyomot hagy maga után. Mostanában azt éreztem, hogy a fene egye meg, nem olyan könnyű felnőttnek lenni. Valahogy annyi mindent el kell végezni és olyen kevés időm jut sok dologra. Erre is van persze megoldás, hiszen korábban megtanultam gazdálkodni az idővel. Ott vannak viszont a vágyak. Gyerekként fantáziáltam, és a fantáziavilágom tökéletesen kielégítette igényeim nagy részét. Ma már fantáziálok, ma már úgymond vizionálok. Álmodozást követően jön a vágyakozás, utána pedig a hosszú, hosszú gürizés. Hogy a párommal tudjak néha utazgatni, hogy a videós felszerelésemet tudjam fejleszteni, hogy tudjak a jövőre félretenni, spórolni. Hogy alkalmanként elmehessek moziba, hogy ha megtetszik egy szép cipő, azt megvegyem, hogy ha edzeni akarok menni, akkor teljen bérletre. De miközben gürizek, évek telnek el, teli munkával. Visszanézek és látom saját gyermeteg céljaimat. Úgy érzem, a munka sokszor egy szürke tengerként hullámzik körülöttem és a célok azok a szigetek, amikhez folyton el akarok úszkálni. Azok a célok, nélkülük már elsüllyedtem volna. Látom, hogy a hozzám hasonló korúak egy része milyen fantasztikusan feltalálja magát, kreatívan éli életét és soha nem panaszkodik semmire. Mások, velem egykorúak, nálam sokkal rosszbbul tudják csak menedzselni életüket. Mit lehetne tenni, hogy jobb legyen nekik? Értelmes, törekvő fiatalok ők is, nálam sok dologban tehetségesebbek is. Mégis utálják a munkájukat, kilátástalannak tartják a jövőjüket. Melyik generáció is vagyunk mi, mit is akarunk a saját életünktől? Ilyenkor mindig abbahagyom a gondolkozást és visszatekintek magamba. Úgy döntök, hogy saját céljaimra kell összpontosítanom. Ilyenkor mindig megfeledkezek másokról. Csak nehogy így teljen el újabb 27 év. Szeretném, hogy az élményeinket, mi, egymás barátai, megosszuk egymással, hogy ne csak a munkánknak éljünk. Hiszen (még) mi vagyunk e világ fiatalnak tekintett rétegei.