A játék addig jó, amíg élvezed. Emlékszem, amikor felraktuk a gépemre az első játékokat. Tomb Raider, NFS III, Might and Magic 6, akik tudják, mik ezek, valószínűleg tudják azt is, hogy legendákról van szó, amik megalapozták a játéktörténelmet. Minden játék másért volt jó: volt, ami izgalmas volt, némelyiktől egyenesen összecsinálta magát az ember. Volt olyan játék, ami hangulatos volt, volt olyan is, amit ha párszor végigtoltál, utána az angol szókincsed a kétszeresére is fejlődhetett, mert annyi duma volt benne.
A játékok unaloműzésnek mindenképpen jók voltak. Ha kijött egy űberfrankó alkotás, képesek voltunk éjszakákba nyúlóan zongorázni a billentyűzetet, és abban a pillanatban, amikor kipörgettünk egy gémet, jött az anyázás, apázás, boltba rohanás, következő rész megvásárlás. A haverokkal és tesókkal mindig ámultunk és bámultunk a grafikától, meghatódtunk, ha szar sorsa volt a főhősnek, mindig totálisan beleéltük magunkat abba a bizonyos dologba, amit egyesek játékélménynek csúfolnak. Tök jó volt játszani.
A mai napokban már mások a játékok. Régen minden gép egyformának számított, minden ugyanúgy elfutott az itthoni masinán, avagy a szomszéd haver acélszekerén is. Azt se tudtuk, mit rejt a fehér doboz. Ez volt a Voodoo 3DfX korszak. Aztán valahogy érdekelt, hogy az egyre újabb és újabb játékok, mint a Dungeon Keeper, vagy a Gothic, miért szaggatnak be az én eddig kitartó pc-men?
Fejleszteni kellett a gépet egy idő után. Egészen a mai napig fejleszteni kel, ha mindig a mai játékokat akarod. Amikor kidobtuk a P1-esemet (brühühüü), jött a P2es korszak. A 4 gigás vinyómra minden kishülyeség ráfért, rákaptam a fényképezésre is, igaz, ekkor még csak 2 megaixeles fotómasinám volt, ez volt a max, profi gépet nem szokás egy gyerek kezébe adni. a TR3, Quake3, Windows Millenium, minden egyre újabb és szebb lett, aztán sajnos megkezdődtek az akadozások. Nálunk családi szinten olyan volt mindig is a felállás, hogy apám gépe volt az űbertákolmány, ha munka miatt lecserélte, akkor odapasszolta nekem, így én rendelkezhettem vele. 2000 környékén szereztem meg a P3-asomat. Volt benne egy GeForce 2 vidkari, 512 mega RAM (anyáááád ), egy asus (tisztelet) alaplap, úgy éreztem, hogy nekem van a legfaszább cuccom a vidéken. Minden elfutott a zörgős jószágon, jöttek olyan játékok, mint GTA vice city, erről témáztunk egész nap a suliban, megjelent az első NFS underground, de a GeForce 2-es vidkarim miatt nem élvezhettük az „elmosódás” effektet. Telt múlt az idő, összejött némi zsebzsé, így befektettem egy hiperszuper Ati Radeon 9550-es kareszbe.
Atomnagy dolog volt, igaz, a 4centis aprócska venti veszettül vijjogott rajta. Viszont már volt elmosódás, a játékélmény megszorzódott, mivel a felbontást, az effekteket, az él szűrést is használhattam. Mindezek ellenére egyre kevésbé élveztem a játékokat, inkább fotózgattam, meg ilyesmik.
Aztán egyre durvább grafikájú gámák jöttek ki. Doom 3, Thief 3, Half Life 2, mindegyikről regéket írtak a gémermagazinok, de az én gépemen nem futott el egyik sem, nem érdekelt a gépfejlesztés különösebben, inkább a külsőségek ejtettek rabul: pl 2003-2004 környékén jelent meg a világ első lézeres egere a logitechtől, az egerek RolssRoyce-a, ránéztem, és eldöntöttem, hogy kell. Tehát volt egy jó karácsonyi ajándék. Kb félévente kellettek új cuccok, mert minden sorra beszart, a videókártyám viszont még bírta, meg az alapkellékek, a vinyó kivételével. Amikor megvettünk 22000ért egy 200gigás vinyót, úgy éreztem magam, mint akinek elfér a gépén a fél világ….
A haverokkal néha-néha összehoztunk egy-egy lanpartyt, aztán már egyikünk gépén sem ment semmi. Így történt, hogy 2005 év végére megkaptam az új generációt: A p4es hiperszuper űberbrutál gépemet, mely hivatalosan is el lett keresztelve Zajosketrecnek. Fekete ház, kereken három egész gigahertzes proci, igazi veteránrendszer: zalman hűtés vörösréz bordákkal, az átlagos, széles, bumfordi szürke kábel helyett immár egy kötegelt fekete revoltec madzag kötötte össze a meghajtókat a sötétzöld Gigabyte alaplappal. Valamivel később –bár nem gépeztem már annyit, mint régen- szemvizsgálat volt a suliban, és kiderült hogy rövidlátó vagyok. Ez gondott jelentett, valamit tenni kellett: így lett a következő karácsonyi ajándékom egy samsung LCD-monitor, kifejezetten játékosoknak. A kifejezetten nagynevű játékok, mint a San Andreas, Half Life 2 Episode One, NFS Most Wanted – elindultak még a gépemen, de közepes grafikai beállításoknál is rendesen beszaggattak.
Egyre több volt a suli, egyre fárasztóbb volt a mindennapok őrlése, nekem pedig egyre több pihenésre volt szükségem, ha éppen nem a haverokkal gizdáztam, vagy fotókat szerkesztettem, vagy a könyvemet írtam, akkor még játszottam.
Mivel nem volt pénzem gépfejlesztésre, tuningolásra adtam a fejemet. A 9550es ati kártyához nagy reményeket fűztem, ezért vettem rá egy Evercool hűtést, amitől a karesz súlya megkétszereződött, a méretről ne is beszéljünk. Viszont a hangja gyakorlatilag nullára csökkent! Így a zajosketrec átmenetileg visszafogta legendás hangerejét. A lényeg, hogy húzni kezdtem a vidkarit: a mag frekvenciája alapfelállásban 250 Mhz-re volt állítva, a hűtésnek köszönhetően még 300 Mhz-nél is csak 20 fokos volt a GPU, nyár közepén. Bizonyos cikkekben utánanéztem, maximum 20% túlhúzást ajánlottak a sebességnöveléshez. Nekem sikerült 500 Mh-re felpörgetnem az gpu-t, a hőmérséklet 25,8 celsius volt, napközben. Ugyan nem játszottam többet a géppel, viszont menőnek érezhettem magam, hogy nem égett le.
Aztán a Vistával bekövetkezett a dráma: alig két hét után jött egy kék halál, majd az ati kártya kinyiffant. Nem volt itthon más, csak a régi Geforce 2es karesz, tehát le kellett mondanom a játékokról: a kor megkövetelte, hogy az egész gépet lecseréljem; divattá váltak a 775ös foglalatú duplamagos procik, a piacot ellepték a DDR2es memóriák, és a legfaszább vidkarik csak PCI-express csatolóval jöttek forgalomba. Tehát gépcsere lett volna a megoldás, de én nem voltam valami túlságosan kedvező anyagi helyzetben, ráadásul még minden működött a gépemben. Hmm… leginkább minden pénzemet a haverokra költöttem.
Aztán 2007 nyarán kivettem a részemet a melóból, így új elemmel dobtam fel a Pc-met: egy AGP-s Ati X1950GT-s kártyával. Minden, ami az előző években megjelent, tükörsimán elfutott a gépen, habár a 2007es évjárat végefelé megjelenő gámák, mint a prostreet, crysis, bioshock, és egyéb Dx10es királyságok már csak kompromisszumok árán voltak hajlandóak elindulni.
A nyár egyébként is csak lazulással, evezéssel, és rengeteg bulival telt el. A zajosketrec egyfajta médiamindenessé vált képek, filmek, zenék minden mennyiségben, de a játékok lassan egyformák lettek, mindegyik túl rövid volt, megszűntek az eredeti sztorik, ha meg valami igazán nagy durranás érkezett, az nem nagyon érdekelt, a neten úgyis mindent leírtak róla.
Befejeztem a könyvemet, és amiért leginkább elvesztették a játékok a tekintélyüket, hogy megváltozott a nagybetűs Zélet, konkrétan beleszerettem egy elképesztő nőszemélybe, őutána pedig már nem nagyon tudott bármi is lekötni, ami a játékokkal kapcsolatos. Játszhatunk, ha jól esik, csak ne legyünk ultrakockák, vannak fontosabb dolgok is.
