Most, hogy eltelt néhány hét a Számháború online publikálása óta, a visszajelzések egyértelműen pozitív irányba terelték a filmezéssel kapcsolatos, titokban dédelgetett álmomat. Hideget és meleget is kapott a film, de az értékelések mind interneten, mind élő face-to-face beszélgetések formájában kb. 70%-ban bíztató jellegűek voltak. Bíztató alatt azt értem, hogy tízből hét ember szerint érdemes folytatnom a filmkészítést. Érdemes elmélyítenem az ismereteimet, és sikerült már most olyasmit létrehoznom, ami bizonyos tekintetben felveszi a versenyt a legtöbb velem egykorú, főiskolás filmes tanonc vizsgafilmjével. Két ismerősömtől is kaptam hasznos gondolatokat, olyanoktól, akik video-és műsorgyártásból élnek egyébként is. Már azért is megérte elkezdeni a projektet, hogy az ő bíztatásukat olvassam. Ezzel ki is lett jelölve az ösvény. A filmkészítés immár nem álom, hanem cél, és az elérni vágyott státuszok (tanulás, gyakorlás, munkavégzés, karrierépítés) nem a saját akaratom, hanem a múló idő függvényei. Most türelmet kell gyakorolnom saját magammal és a jelenlegi munkámmal szemben is. Nem rohanhatok azonnal filmes iskolába, mert nincsen azonnali félmillió forint a zsebemben, és még nem döntöttem, hogy melyik létesítményben mélyítsem el a tudásomat. Az már biztos, hogy mozgóképgyártással kapcsolatos képesítésre van szükségem, és ha az égiek is úgy akarják, akkor jövő ilyenkor vagy filmrendező asszisztens, vagy operatőr szakon fogok ülni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, sokat kell idén güriznem. Persze ez nem jelenti azt, hogy be kell zárnom a szociális kapuimat, épp ellenkezőleg. Szeretem látni mások reakciót, ahogy megnézik a filmet, még akkor is, ha az illetőket egyáltalán nem ismerem. Azt vettem észre az utóbbi 2-3 hétben, hogy a film a maga amatőrsége ellenére felpezsdítette az érdeklődők hozzáállását. Krisz (Felix) néhány ismerőse egy házibuli alkalmával olyan pozitív szavakkal halmozott el, hogy már nem bírtam a szemükbe nézni, olyannyira zavarba jöttem. Persze hozzá kell tenni, hogy ez pár pohár pálinka lefolyása után történt. Akárhogy is, a szárnybontogatás megvolt. Nem vagyok még készen, de tudom, hogy hol és hogyan kell erősítenem. A jövőre való tekintettel sokat kell spórolni, de közben nem szabad elfelejteni élni. Ez számomra 2016 mozgatórugója. Úgy tűnik, hogy az „élni” rovat máris túlzsúfolttá válik, új arcok, új kapcsolatok és új élmények tömkelege vett körül, ezért bármennyire játszom a törekvő, céltudatos okostónit, valójában én is sodródok az árral. De ennyire még sosem volt ez jó érzés. Ez az év, már most tudom, fantasztikus lesz, a maga borzalmaival együtt.