Medve Balázs, akit az Edi & Kolos duón keresztül ismertem meg, ha akarná, sem tagadhatná le, hogy magyar. A zene, amit készített, az első másodpercek elteltével elénk tárja azt a keveréket, ami jellemzi a kultúránkat, a szellemiségünket és a génjeinket, kvázi mindenből van bennünk egy kicsi. Amitől a Budapest Harp Soul kicsit különbözik a szürke átlagtól, hogy a magyar autentikus zenei elemek kimaradtak, egyetlen apróság, a doromb kivételével. Ettől függetlenül a vad nyugattól örökölt szájharmonika dominál a felvételben, ritmust és basszust egyaránt megtestesítve.
Elkezded hallgatni a zenét, és a doromb megadja a besenyőjárás fílinget, mintha egy jurta közepéből ugrana rád a produkció. Aztán becsatlakozik a harmonika, és látszólagos káosz szabadul el, amit Balázs a zeneiség minden lehetséges eszközének megragadásával összefog. A káoszból rend lesz, a kultúrák összemosódnak, és egy önmagát magasztaló himnusz születik a semmiből. A lehető legtömörebb fogalmazásban ez a zene nagyjából ezt a hatást váltja ki a hallgatóból, persze zenéről beszélni felesleges és értelmetlen dolog, ezért abba is hagyom, inkább nézzétek meg a videót, és okuljatok belőle… ja, és jómagam is részt vettem a klip elkészítésében 🙂