Címke: mobil

Emlékszem az első telefonomra. Siemens M35, az elpusztíthatatlan. Nem volt vele semmi baj, csakhogy eljárt felette az idő, egy-két évvel utána megajándékoztak nagyszüleim egy Alcatel OT-735 típussal, odavoltam érte. Remek kis telefon volt és a többiek ujjal mutogattak rám, amiért nekem volt először „fényképezős” mobilom az osztályban. Ma ez már inkább vicces, hiszen lassan oviban is alapkellék az iPhone és társai. Aztán az LG KG320S készülékem akksija bekakukkolt, nagyon szerettem azt az LG-t, nem volt vele az égvilágon semmi bajom, de nem hallgattam a barátaim tanácsára. Szóltak, hogy ha naponta töltöm az akksit, azt nem fogja elviselni a teló. És nem is viselte – előfordult, hogy a legváratlanabb pillanatban magától kikapcsolt. Időközben… mikor is volt ez? 2009-ben. Addigra már tömegtermék lett az iPhone-ból, porondra került a 3GS és nem volt sok hátra a nem kevésbé csábos iPhone 4 érkezéséig. És a piac behódolt, a legnagyobb márkák kezdték utánozni az Apple fazonját – szükségszerű, egyben szánalmas lépések… na mindegy. Engem nem érdekeltek az okostelefonok, sosem. Nem is tudtam volna fizetni értük, hiszen volt, hogy a kajapénzemet kellett kisakkozni. Aztán nem is vittem túlzásba, mikor új 30-as telót akartam vásárolni, tízezer forint környékén sikerült szerezni egy Samsug GT-1150 készüléket, ami új évjárata ellenére egy kiválóan primitív, négy funkcióval rendelkező készülék: telefonálhatsz vele, írhatsz sms-t, beállíthatod az ébresztőt… a számológép mélyre ásott, rejtett extra. Sose használtam másra. Aztán most valahogy, mikor előfizetéses lettem és elmentem a T-Mobile üzlet mellett, úgy megtetszettek a kis fekete, diszkrét okostelefonok. Az áruk sem volt húzós. Kisebb-nagyobb raktárgondok után előkerült az abszolút nyerő darab, a Sony Xperia Tipo. 4.2-es androiddal, egész jó sebességgel. Wi-Fi, mobilinternet, GPS, meg minden. Úgy éreztem, a konzervatív megoldásom, a primitív kis Samsung kezd szükségtelenné válni, a munkám is megköveteli, hogy képben legyek ezekkel a műszaki trendekkel, vagy nem tudom mi a jó szó rá. Ha már minden de tényleg minden ismerősömnek ilyen taperolós kütyüje van, ideje nekem is lépnem, ráadásul még sosem volt Sony telóm – csapjunk bele! Két évre havi 700 Ft hűségnyilatkozat aláír, Bari boldog, fogyaszt, termel. Nem bántam meg, tüneményes kis masina, persze a kompakt méretét szokni kell, néha könnyedén félre lehet koppintani rajt. A készüléken futó, Android szoftver viszont jobban működik, mint vártam, egész fürge és elegáns küllemű. Szóval míg nem leszünk részesei a kényelemnek, nem is tudunk hozzá szokni. Így van ez sok-sok dologgal. Vegyél tévét. Eltelik tizenöt év, vegyél lapos tévét. Eltelik tíz év, vegyél lapos 3d okos tévét. Negyven colosat. Hatvan colosat. Vegyél projektort. Hangfalakkal. Mielőtt belegabalyodnék a fogyasztói társadalom mikéntjébe, zárásként csak annyi, hogy tessék: végül én sem bírtam ellenállni. Akarva, vagy akaratlanul, de részesei leszünk a modern technológiának. A nagyi azt se tudja, mi az az internet, eltelik néhány év és már a neten bankol, az unokáival skype beszélgetéseket folytat. A hatéves kishúgom meg már fekete öves szinten kezeli a YouTube-ot… most meg én „nőttem fel” a feladathoz, hogy okostelefonnal a zsebemben mászkáljak. Király!