Címke: edi és kolos együttes
Edi&Kolos @ Most Bisztró
Edi és Kolos
Egy kis munka otthonra
Ma elkezdett pattogni az egyik fülem, ami azt jelenti, hogy az átmeneti süketséget már csak napokig kell elviselnem… De ennél vannak érdekesebb dolgok is a nagyvilágban.
Ma ma el voltam varázsolva, valószínűleg több okozója volt a viselkedésemnek. Rájöttem, hogy még mindig tudok zavarban lenni. Hullámzik az egóm. Azt hiszem, keveset aludtam, és azért is van ilyen álomszerű profilja a mai napnak.
Hazajöttem, levettem a táskámat és fürdés előtt nekiálltam videót vágni. Ha nem haragszotok meg rám, a post hátralevő részében lehet, hogy ékezetes hibákat találtok majd. Épp egy olyan tabletrol írok, ami ki akarja találni a szavakat helyettem. A durva az, hogy egész jól megy neki.
Már majdnem két hónapja vagyok az új helyen. Egyre jobban tetszik. Egyre több a tennivaló, unalmas percek nincsenek hála istennek. Most, hogy jön a hosszú hétvége, jobban el tudok mélyülni a Zoom használati kezikonyveben, és be tudok fejezni nehány cikket is.
A forgatásnál igen komoly nehézségek adódtak. Az egyik szereplő gyakorlatilag cserben hagyott úgy, hogy már három napnyi munkám állt egy 3,5 perces vágott anyagban, amiben ő is szerepelt. Így viszont az anyag kuka, ujra fel kell venni. Nagyon csalódott vagyok. Ettől függetlenül nem hagyjuk abba a videozast, csak keresnek kell valaki mást, megbizhatobbat erre a szerepre.
Tegnap edzés után még elmentem a boltba lencséért, és kifelé jövet átmentem egy rendőrautó elott. A két hekus egymásra nézett, majd engem vizslattak furcsa arccal. Átmentem a zebrán, és egy pillanatra megtorpantam, a hideg szélben megláttam egy légörvényt, amint felkap egy halom falevelet, és a földtől pár centire szabályosan forgatni kezdi őket, mint egy miniatűr ciklon. Ahogy ezt bámultam, lenéztem a kezem irányába. Ekkor vettem észre, hogy a bevásárlókosarat gyakorlatilag magammal vittem az útkereszteződésig, nem csoda, hogy a rendőrök olyan meredten néztek rám, ahogy fejhallgatóval, golfsapkában, piros esődzsekiben, megrakott hátizsákkal és egy kék bevásárlókosárral (amiből kilóg egy giga pakk vécépapír) bambán átsétálok előttük, egyenesen a szupermarketből kilépve… végül visszavittem a kosarat a boltba, nem nézett rám senki, pont jó volt ez így. Hazajöttem, és tovább vágtam a videókat, akkor arra gondoltam, hogy ezt éjjel nappal lehetne csinálni. Szeretek itthon képet vagdosni az én kis autodidakta bázisomon, főleg, ha ilyen jó és szép a téma …
Ez a hang… bahh :-)
Y-faktor reklám nélkül, avagy Edi és Kolos históriája
Nem X-faktor, mert ezt a bandát nem a tévében láttam először, hanem a neten, és leginkább Y-faktor, mert a betűhöz hasonlóan ez az együttes is két tagból tevődik össze, akik igen szoros szimbiózisban, vagy jobban mondva, egymás hangját egybekapcsolva élik át a zenét. Most pedig szálljunk le a szürke talajra, és derítsük ki, miért pont Edi és Kolos hívta fel magára a figyelmem?
Talán fél évvel ezelőtt, egy kollégám megosztott az üzenőfalán egy hivatkozást, amiben egy szende, markánsan rúzsozott óceánkék szemű lány és egy magas, egyenes tartású, erősen borostás, szemüveges (és ha jól emlékszem, golfsapkát viselő) úriember adtak interjút. Egy pillanat, erre most rá kell keresnem… Nna, meg is van. tehát róluk van szó:
Valakire mintha emlékeztetne ez a lány, nem? Vagy csak én gondolom így? Mindegy, tehát ők ketten a duó, a kemény mag, az Edi meg a Kolos személyesen. Szóval meghirdettek egy fellépést a Yellow Zebra nevű helyen, én meg aznap este pont ráértem, és pont nálam volt a H4 meg a 700D, így aztán örültem is hogy tesztelni tudom a kütyüimet, meg azért nehogy azt higgyétek, hogy én csak Scooterre járok!
Elmentünk a Yellow Zebra-ba, ahol ugyebár Edi & Kolos nyomták a zenét, most már nehezem emlékszem de talán 3 órán keresztül nyomták? Kettő biztos, hogy megvolt. Közben a kollégámmal söröztünk, és figyeltünk. És figyeltem. Lehet, hogy csak mert alapból álmos voltam (éjjeli 1 körül), de az énekesnő gyakorlatilag elringatott a hangjával. Valahol olyan ez, mikor somlói galuskát eszel a kedvenc helyeden, de ezúttal nem az ízlelőbimbóid, hanem a füled kapják azt a bizonyos jóleső dózist. Nem bírtam ki mosolygás nélkül, de ahogy elnéztem a körülöttem ülők is tolerálták a smooth popjazzé avanzsálódott feldolgozásokat. Minden nap hallgatok ilyen zenét, de élőben más. Hallod, hogy néha odaszól a gitáros a harmonikásnak, hallod és látod, ahogy előtted ő is ugyanúgy iszik a sörből, majd leteszi a poharat, és szól a csaposnak hogy még egy ilyen jöhet. Ezek a mikrojelenségek teszik sokkal érdekesebbé az élő zenét, de akkor is a legjobb pillanat az, amikor az énekes rád néz. Azzal a mosollyal az arcán. Nem tudom leírni, hogy ilyenkor milyen ott ülni, közönségként. Belül meglágyul az ember, arra gondol, hogy „hmm de finom”, de nem mondja ki, csak ezt érzi. Ha már így kerülgetem a forró kását, most kíméletlenül beágyazok egy videót abból a néhányból, amiket akkor lőttem:
Ez még csak az elejénél volt, aztán kaptunk pörgősebb és hangosabb nótákat is. Jó volt, na. Néhány nappal később újabb fellépés következett a Terminálban, ami hát egy viszonylag felülértékelt hely, mint utólag kiderült. Jó, hétfő este mentünk oda, olyankor az emberek még javában hevernek otthon a tipikus budapesti nightlife okozta másnaposságtól, vagy épp még próbálnak kijutni a detoxikáló ajtaján. De mindegy, elmentünk és a zene megint jó volt, a barátaim is elismerősen motyogtak, amiből feltételezni merem, hogy nem csak az én elfogultságom alapján gondolom, hogy a gitáros és a lány piszok jól zenélnek együtt.
Aztán mikor is… ja igen, most szerdán voltunk a „Jelen bisztróban”, na ez a három alkalomból sikerült a legjobban. Egyrészt Kolos néha nem félt kissé vadabbul pengetni a gitárt, méterekről is lehetett hallani, hogy csak úgy szikráznak a húrok, Edi pedig fúziós reaktorként reagált a közönségre: minél többen figyelték, ő annál inkább elemében volt, mármint az előző látogatásainkat mérlegelve. Fogalmam sincs, hogy még hány fellépésüket látogatom meg, de azért jó tudni, hogy vannak ilyen emberek, akik komolyan veszik a céljaikat. Ma, mikor mindenki arról beszél hogy a zenében nehéz egyedit alkotni, és a tévés tehetségkutatókban hetente kötnek szerződést különféle tejfölszőke húszévesekkel meg félvér lányokkal… ugyanúgy lehet találni valami klasszikus, működő organizmust is, aminek megvannak a maga abszolút pozitív sajátosságai, most is megy a fejemben a „sing it back”. Kíváncsian várom, mikor fognak saját dallal előhozakodni, én szurkolok nekik. Tudnék még hajnalig arról írni, hogy milyen jó fejek meg interaktívak amúgy ha épp nem zenélnek, meg milyen jó társaság kovácsolódik össze a fellépés utáni pilanatokban, de azt hiszem, az üzenetem elég egyértelmű. Aki teheti, go and have a listen!