A klangBilder a legnépszerűbb hifi kiállítás ausztriában. Volt szerencsém meglátogatni, így készítettem róla egy rövid beszámolót:
A videó szövege: A bécsi Arcotel Kaiserwasser szállodában immár 20. alkalommal került megrendezésre. Ahogy látható, nemcsak hifi komponenseket hoznak ide, hanem például használt CD és bakelit lemezeket is, amiket egész jó áron lehet megvenni. Esténként pedig élő koncertet tartanak a szálloda előcsarnokában. Egyetlen helyszínen jelenik meg a múlt, az analóg, és a jövő, mint digitális. A kiállító szobákban egész nap zene szól. Szinte számonként cserélgetik a lemezeket.
Rengeteg fajta hangfal található itt a kicsi, bárhol elférő dobozoktól…A hűtőszekrény nagyságú erőművekig. Nincs két egyforma ideológia, mindegyik hangfal kicsit máshogy néz kis és máshogyan szólal meg. Vannak csillogó-villogó, selymes hangú szobadísz hangsugárzók… És monolitként tornyosuló, embernél is magasabb sokhangszórós tornyok.
A KáCsa Audió tagjaként az 518-as szobában két kollégámmal fogadtam a látogatókat.Rendhagyó módon nemcsak kábeleket és csatlakozókat vittünk magunkkal, hanem egy komplett sztereó rendszert, amin kábel-összehasonlító demókat tartottunk az érdeklődőknek. Emellett persze rengeteg készre szerelt és méterre is megvásárolható kábelt vittünk vittünk magunkkal a belépőszinttől egészen a high endig.
Az összes szobába ellátogattam és mindenhol volt valami kis látnivaló. Hozzáteszem, hogy a szobák többségében csak erősen átlagos hangminőséget tapasztaltam. Ez persze érthető is, hiszen e szállodai helyiségeket nem audiofil rendszerekre optimalizálták.
Vasárnap hallgattam a legtöbb zenét, mert az utolsó nap vannak legkevesebben. A kiállítás számomra talán legkiemelkedőbb élményét a Meyer Sound Blue Horn System nevű hangfalai nyújtották.
Peti kollégámmal véletlenül tévedtünk be ebbe a földszinti nagyterembe, ahol mindössze két kéktölcséres, kolosszális méretekkel megáldott aktív stúdió monitor hangfal szólt. A sztereó színpad kísértetiesen megfogott volt, az énekhang és minden részlet az orrom előtt lebegett. Ehhez persze szigorúan a hallgatói középpontban kellett ülni vagy állni. Beteges profizmussal koordinált frekvenciagörbéje van ezeknek a hangfalaknak, ami részben azt eredményezi, hogy nagy hangerőn sem bántják a fület. Csak három bajom van vele: nagy, csúnya és drága. Ettől függetlenül ezt a hangkaraktert valószínűleg Peti kollégám és én se fogjuk elfelejteni.
Mint kiderült, a szomszéd szobában még egy magyar kiállító színesítette a klangBilder listáját. Elfogultság nélkül jelenthetem ki, hogy az egész 5. emeleten itt volt a legdirektebb, legteresebb, legélettelibb és legdinamikusabb a hang. És mikor azt hittem, hogy a nagy dobozok szólnak, tévedtem. Az elsöprő, egész testemet megrázó hanghullámok végig az állványos hangfalból jöttek. Az őszinte meglepetés és kíváncsiság által vezérelve gondoltam, felteszek néhány kérdést a cég alapítójának, Dávid Szabó Tibor úrnak.
A klangBilder számomra két tanulsággal szolgált: Egyrészt, ha az ember valami rendkívülit keres, akkor előbb utóbb megtalálja, amennyiben hajlandó az árat megfizetni. Másrészt belátom, örömmel töltött el, hogy mi magyarok is tudunk bizonyítani az audió iparágban – nem is akárhogy.