Megint álmodtam az éjjel. Most valahogy vidékre keveredtem, egy Hollókőhöz hasonló, hagyománytisztelő falucskában sétáltam. Egy-két ismerősöm is jött mellettem, de nem emlékszem rájuk. Hosszas sor kígyózott a falu központi, hepe-hupás központi utcjájában, mi is ebben az áramló tömegben szlalomoztunk. Közben mindenki énekelt valami „hejdunárólfújaszél” típusú dalt, én is énekeltem velük együtt, egykedvűen, közben próbáltam előrébb jutni. Mindenki kipakolt valamit a háza elé, főleg kaját, és svédasztal jelleggel bárki bármit megehetett ezek közül. Én épp egy olyan ház előtt battyogtam, ahol mézeskalácsot szolgáltak fel. Volt egy egész tálnyi mézeskalács a néninél (megjegyezném, hogy én nem szeretem a mézeskalácsot), én ebből a tálból kikaptam néhány darabot, és meg is majszoltam őket. A néni mosolyogva bólogatott, osztva örömömet, hogy még antimézeskalácsarc létemre is megeszem, akkor biztos finom lett. Aztán később észrevettem, hogy a sütik szélén kis kampók lógnak ki, hogy ha esetleg hölgyek a fülükre szeretnék akasztani. Pazar. Aztán vidéken rekedtem, és nem bírtam visszajutni Pestre. Valamelyik parasztházban aludtam, ami tele volt gyerekekkel, ezért reggeltől estig nagy zsibongás volt, ki-be rohangáltak egyik szobából a másikba, a falak meg tele voltak színes lepedőkkel, inkább indiánszerű volt, mint magyaros. Rég nem álmodtam semmit, most meg jön ez…