Agymenéseim – Bari Blogja

Majdnem baleset

Szeretném megosztani, hogy mi jár a fejemben. Hétvégén Nikivel elutaztam vidékre. Mostanában sok autópályás balesetről olvastam. Ezért inkább vonatoztunk, jobb a békesség. Aztán vasárnap délután, már hazafelé tartva, a lakásunk előtti utcában jöttünk volna át a zebrán. Egy autó jött le a hegyről, még csak le sem lassított, holott már átkelni készültünk. Persze, ez mindennapos, hát hagytuk elmenni. Aztán elindultunk a zebrán és a másik irányból is jött egy autó. Niki előttem haladt. Már félúton voltunk, de a kocsi nem lassított, pedig már az út közepén voltunk. Ráordítottam a sofőrre. Na, akkor már lefékezett. Nikitől másfél méterre. Szeretnék üzenni minden ismerősömnek és mindenkinek, aki telefonját nyomkodja vezetés közben: kérem, ne tegye. Egyesek mintha megunták volna a valóságot, mintha nem érdekelné őket, hogy mikor, hogyan és minek kell koncentrálni. Olvastátok ezt a buszos hírt, a négyéves kislánnyal? Lehet vitatkozni azon, hogy ki volt a hibás, de maradjunk annyiban, hogy a tragédiától függetlenül is, sokan finoman szólva figyelmetlenek. Nem akarok prédikálni, ezért rövidre fogom: a feleségemet majdnem elgázolták. Szerintem senki nem akar lenni sem az autós, sem az áldozat helyében, ha egy ilyen baleset megtörténne. Ébresztő, emberek! Az agy csodálatos dolgokra képes. Ha használva van. Ha nem alvajáróként töltjük a mindennapjainkat. Hálát adok, hogy épségben hazaértünk és semmi baj nem történt. De mellette dühöt is érzek, amit nem mindig könnyű csillapítani. Hát ez járt a fejemben.

Dűne – film, könyv, gondolatok

Korábban csak részleteket láttam a korábbi filmből, illetve az ezredforduló környékén legyártott televíziós epizódokból. Akkor még gyerek voltam és nem is nagyon fogtam fel a történteket, illetve az sem volt világos számomra, hogy mit keresnek kéken világító szemű emberek a sivatagban, az meg pláne érthetetlen volt, hogy miért fontosak az óriáskukacok. Denis Villeneuve neve miatt döntöttem úgy, hogy beülök a 2021-es Dűnére. Mielőtt azt gondolnád, hogy filmkritika következik, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem vagyok filmkritikus, ezért nem/sem fogok róla részletekbe menő elemzést közzétenni. Annyit persze leszögezhetek, hogy idén ez a cím hozta meg számomra a legjobb moziélményt. Meg valami mást is.

Azért döntöttem úgy, hogy blogposztot írok a Dűnéről, mert egy nagyon furcsa információs flow-ként élem meg a történet, és minden hozzá fűződő dolog befogadását. Furcsa, hogy milyen asszociációk, részletek és összetevők vettek rá, hogy felfedezzem az Arrakis, az Atreides-család és úgy általában egy korábban totális közönnyel félretolt univerzum rétegeit. Miért használtam az előbb a „furcsa” szót?

Mert a filmélmény, a vásznon megjelenő színészek arca, a zeneszerző munkássága, utána pedig a történet témája, ezek mind egy információs mátrixként kezdtek el gyökeret verni az agyamban, ami olykor még az éjszaka kellős közepén is gondolkodtat, foglalkoztat. Nemcsak a filmen kezdtem el gondolkozni, hanem a filmiparon is. Nemcsak a színészek filmben nyújtott teljesítménye jutott eszembe, hanem minden hozzájuk kapcsolódó, korábbi tartalom (például Oscar Isaac a Jelenetek egy Házasságból HBO remake-sorozatban). Régebben egy jó film megnézése annyit jelentett, hogy leültem, kikapcsolódtam, utána 1-2 napig tűnődtem, töprengtem, elmélkedtem a látott/hallott narratíván, majd elengedtem. Most nem olyan egyszerű elengedni. De mielőtt egy önismétlődő és dögunalmas önanalízisbe kalauzolnálak, ideje rátérnem a lényegre.

Sokan mondják, hogy mennyire akutális a Dűne, hiszen klímaelemzők és tudósok sokasága figyelmezteti a társadalmat a jövőben Földet is érintő, globális felmelegedés miatti regionális vízihányra. Én ennél kicsit többet is láttam benne. Az ember hatalommal szembeni tehetetlenségét. Hogy kivételesnek, emberfelettinek kell lenni, különben esélyed sincsen a fölötted lévő hatalmi ággal szemben. Ugyanakkor hogy a szegények is részesei a világnak, ők is itt vannak velünk, és ők sokkal takarékosabbak (kénytelenek) az életfenntartás szempontjából létfontosságú forrásokkal.

A nap végén azonban mindez csak fikció. A kikapcsolódást, szórakozást, szellemi fejlődést és kulturált időtöltést szolgálja. Ugyanakkor nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy hova jutok el a könyv(sorozat) kiolvasása után, ugyanis most ezt tűztem ki célul. Jó lenne az ismerőseimmel összeülni és hosszasan beszélgetni erről a történetről, szimbolikájáról, a karakterrajzokról és a narratíva ok-okozati szálairól. De részben a felnőtté válás, részben a gazdasági válság, részben pedig a home office miatt olykor én is úgy érzem magam, mintha a régi életemtől egészen eltérő színtéren, egy másik bolygón tartózkodva írnám e sorokat. Búcsúzóul fogadd szeretettel Hans Zimmer Dune OST albumának legtöbbször meghallgatott zeneszámát!

📚Tanulok.📚

Mostanában a bárki számára ingyenesen hozzáférhető, mégis itthon valamiért nem túl gyakran emlegetett YouTube Alkotói Akadémia terjedelmes lecke gyűjteményét tanulmányozom, hogy friss ötletekkel tegyem jobbá a partnereim videóit és közösségi médián lévő videós csatornáit. Nemcsak az a fontos, hogy a megrendelőmnek tetsző videót készítsek. Lényeges az is, hogy tisztában legyek a trendekkel és marketing stratégiákkal, hogy hosszú távon ne csak Te legyél elégedett, hanem a nézőid, követőid, potenciális vásárlóid is.

Mi a foglalkozásom?

Igyekszem hasznos lenni és jól teljesíteni a munkában. De… mi a foglakozásom? Egy fogorvos rávágja: fogorvos vagyok. De a saját foglalkozásomat nem tudom ennyire egyszerűen kategorizálni. Ugyanis több dologgal foglalkozom. Munkával töltött éveimben megfigyelhető egy stabil ösvény, a szórakoztató elektronikához fűződő, többnyire kereskedelemhez kapcsolódó munkaviszonyok. Jelenleg is főleg kereskedelmi ügyintézőként dolgozom. Ez elsőre meglehetősen üres és semmitmondó érzetet kelthet. A munkahelyi leírásom angolul: export manager. Külföldi partnerekkel kommunikálok, Magyarországon kívüli cégeknek segítek lebonyolítani rendeléseket.

De mi az igazi foglalkozásom? Neked nem volt még ebben részed? Hogy úgy érezted, van egy olyan képességed, ami téged jellemez, és amiért valóban igényt tart rád a társadalom?

Számomra ez a történetmesélés és a videókészítés. Úgy érzem, ez az, ami valóban én vagyok, amibe bármikor és bármeddig hajlandó lennék energiát fektetni. Inspirálni, motiválni másokat, jókedvre deríteni, gondolkodásra késztetni. Csakhogy van egy apró bökkenő: jelenlegi munkakörnyezetem nem a videókészítő, kreatív énemre tart igényt.

Barátaimmal gyakran beszélgetek erről és hasonló cipőben járnak velem. Nem álmaink munkáját végezzük, de végezzük, mert valamiből élni kell, és mivel tisztességes bérezésben részesülünk, inkább elviseljük egy darabig azt, ami van. Gondoljuk mi.

De mikor érkezik el a várakozás vége? Mikor van itt az ideje annak, hogy kézbe vegyem az irányítást és megteremtsem a saját munkámhoz való feltételeket, járni kezdjem a saját utamat, elválva a kényelmes, eddig járt ösvénytől? Örök dilemma, hogy érdemes-e a tehetséget pénzre cserélni, vagy inkább jobb kockára tenni mindent a „saját” életcélok érdekében?

Mi a foglalkozásom? A mai világban komplex körülmények dominálnak. Összetett módon kell kihasználnom az emberi értékeimet. Úgy érzem, hogy nem elég, ha egy dologhoz értek. Több dologhoz kell értenem ahhoz, hogy segíthessem az embereket és miközben hatékonyságra törekszem, fejlődőképes is maradjak. Az én foglalkozásom tehát maga a foglalkozás. Foglalkozom olyan dolgokkal, amikkel muszáj, akkor is, ha nincs kedvem. Foglalkozom mindennel, amit fontosnak tartok. Foglalkozom mindazzal, ami segít előrébb jutni az igazi énemhez. Mert akkor talán mindenkinek jobb lesz.

Év végi üdvözlet

Ezzel a blogbejegyzéssel szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog Új esztendőt kívánni. Remélem, hogy aki látja e sorokat, jó testi-lelki egészségnek örvend és reményteli kilátásokkal közelít a jövő felé! Tudom, most nehéz bármiféle kilátással gondolni a jövőre. De én úgy érzem, hogy a 2021-es év sok szempontból jobb lesz az emberiség, az élővilág és a kollektív fejlődés számára egyaránt. Ebben bízok, remélem, hogy ti is ebben bíztok!

Ez az év egyfelől lekorlátozott sokunkat materiálisan, leszűkítette mozgási határainkat. Bekényszerültünk az otthonunkba, a négy fal közé. Kénytelenek voltunk lemondani sok kalandról és élményről. Sokan elvesztették az állásukat, másoknak törölték régóta várt nyaralását. És a lista bizonyára sokáig folytatódna. Nekem nincsen okom panaszra. Hálás lehetek azért, amiért megmaradt a munkám hálás lehetek azért, mert a párommal együtt lehettem idén, közösen fejlődhettünk, lépkedhettünk tovább saját utunkon. Azt gondolom, hogy akik élnek, azoknak kivétel nélkül, a veszteségekkel együtt adott is 2020. Egzisztenciális értelemben sikeres évem volt, és ennek nagyon örülök. De érzelmileg ez nekem is iszonyatosan nehéz esztendő volt. Hogy miért volt nehéz számomra, azt nem kívánom az internet orrára kötni. Talán elég annyit közölnöm minderről, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, a maga démonai, amellyel/amikkel meg kell küzdenie élete során. Számomra is több volt a küzdelem és gyötrődés, mint korábban bármikor.

De így utólag, a rossz dolgokért is hálás vagyok. A fájdalmas, kellemetlen, rossz emlékek is megváltoztak így utólag, visszatekintve. A nemkívánatos, bántó élmények is tanulságokra világítottak rá némi idő elteltével. Rájöttem, hogy én is változhatok, változtathatok a hozzáállásomon, a látásmódomon. Kiderült, hogy amit „én”-nek gondolok, ami belül van, az lehet több és mélyebb. És azt vettem észre, hogy mikor ráébredtem saját fejlődési lehetőségeimre, amikor rájöttem, hogy milyen úton szabadulhatok ki egy nehéz helyzetből, hogy hogyan változtathatok a látásmódomon a jó érdekében. Akkor a változással érkező „jó” végül egy közös „jóvá” alakult. Ebből azt feltételezem, hogy a jólét, a lelki béke minden ember érdeke, mindannyian többé és jobbá tehetjük közös terünket, ha saját magunk és mások jólétének is megpróbálunk figyelmet szentelni. Számomra legalábbis ezek a munkahelyi, magánéletbeli kihívások, konfliktusok, amelyeket részint a COVID-19 intézkedések okoztak, végül ugyanúgy sikerélménnyé alakultak. Lehet, hogy mást állítana egy egészségügyi, vagy vendéglátós dolgozó.

2020 tehát nehéz és emiatt emlékezetes év volt, alighanem az egész emberiség számára. De azt gondolom, hogy mindaz, ami idén történt, csupán figyelmeztetés volt nekünk, mindannyiunknak, hogy a káosz elkerüléséhez a rendre kell összpontosítanunk. Jelzés arra, hogy jobban becsüljük meg azt, amink van, amiről /remélhetőleg csak átmenetileg/ le kellett mondani. Gondolok itt a családi összejövetelekre, a bulikra, a színház- és koncertlátogatásokra és természetesen az utazásra. Végül mégsem éreztem magam bezártnak, mert hétvégén a közeli utcákban, erdei ösvényeken is „túrázhattam”. Nem tűntek távolinak a rokonaim, mert a nehéz helyzet közvetlenebbé tette közöttünk a párbeszédet és növelte az egymásra utaltság érzetét. Hálát éreztem, hogy vannak körülöttem olyanok, akikre számíthatok és akik rám is számíthatnak. Jó érzés volt hasznossá tenni magam.

A fenti gondolatok kissé kuszának tűnhetnek annak, aki nem ismeri ezt az oldalamat. A műszaki bolond, filmőrült és irodai alkalmazott éneim mellett viszont létezik ez a merengő, sok dologba belemerülő elmélkedő énem. Régen hagytam, hogy ez az énem járjon körül minden szöveget és alkotást, amely kijött belőlem és nagyrészt ezen a blogon is publikálva volt. Idén keveset írtam a blogra és mostanra, év végére rendeződtek annyira a soraim, hogy ki merjem jelenteni: az alkotó Bari visszatért. Boldog, egészségben, sikerben, jókedvben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!

Ma reggel előttem bunyóztak egy autóban

Ma reggel akkora eső volt, hogy bringa helyett inkább autóval mentem be dolgozni. Jöttem az Árpád hídon, be volt állva rendesen az út. Kb. a híd közepén jártunk, amikor elkezdett megindulni a sor, már 30/40 km/h-val lehetett haladni. Ekkor az előttem lévő kis fehér Yaris váratlanul lefékezett és láttam, hogy akik ketten ültek az autóban, ököllel ütötték, püfölték egymást. De ez nem holmi csicskapofon osztogatásnak bizonyult: erőből, hevesen csépelte a sofőr azt, aki mellette ült, az anyósülésen. A másik illető nem kevésbé intenzíven vágott vissza. Miközben megálltam mögöttük, egyik kezemmel az elakadásjelzőre nyomtam, hogy hirtelen torpanásomtól ne jöjjenek belém, a másik kezemmel rányomtam a dudára. Ekkor abbamaradt az elfajuló cicaharc és a Yaris újra elindult. Igazából innen már nehezemre esett a környezetemet figyelni, mert minden tudatalatti fókuszom a Yaris hátsó ablakára terelődött, és azt figyeltem, hogy mikor fog újra lefékezni. A két ember mérgesen kapkodta a fejét egymás felé, valószínűleg vitatkoztak valamin, de nem történt újabb csetepaté. A Hungárián elváltak útjaink. Nem tudhatom, hogy mi történt valójában és mi váltotta ki ezt belőlük. De azt gondolom, ez nem volt egészséges. És talán Ti máshogy gondoljátok, de biztonságosnak se mondanám, hogy valaki ilyen fejjel áll neki közlekedni. Lehet, hogy valamelyiküknek segítségre lenne szüksége. Ha azt gondolom, hogy „semmi közöm hozzá” hogy mi bajuk volt, akkor az maximum félig igaz, leginkább önámítás. Nagyon is van közöm, közünk ahhoz, hogy „mi” és „mások” mit csinálnak az autóban, amikor egymás között autózunk. Mindannyiunk érdeke, hogy előzékenyen, figyelemmel és toleranciával viszonyuljunk egymáshoz. Ha van közöttetek olyan, akiben felhalmozódtak a negatív energiák, akkor sokfajta módszer létezik ezek elengedésére. Éljetek a lehetőséggel, mindenkinek jobb lesz.

Amikor rájöttem, hogy otthon is lehet jógázni

A jógáról már akkor is tudtam, hogy hasznos, amikor el sem kezdtem, mivel édesanyám és a bátyám is kipróbálták, huzamosabb ideig végeztek gyakorlatokat és mindketten dicsérték. Mások is javasolták, hogy próbáljam ki (többek között az edzőim). Én azonban évekig csak halogattam, mert arra gondoltam, hogy ahhoz idő, meg jó tanár kell, hogy az alapokat jól elsajátíthassam. Ráadásul a heteim már meglehetősen betáblázva teltek, nem fért bele a napi rutinba egy másfél-kétórás blokk a jógának.

Néhány éve a párom valahogy rávett, hogy kipróbáljak vele egy videós pilates tréninget (volt neki vhonnan egy ilyen DVD lemeze) és akkor tudatosult bennem (egyrészt az, hogy ez a könnyű, „csajosnak” kinéző mozgássor még relatív fittségem ellenére is igencsak megterhel, másrészt pedig azt,) hogy kezdő gyakorlatokhoz nem feltétlenül kell, hogy egy oktató álljon mellettem, amennyiben hatékonyan be tudja mutatni, hogy mit és hogyan kell csinálni. Aztán vhogy rátaláltam a Yoga With Adriene YouTube csatornára, ami szerintem főleg kezdőkre összpontosít, ezért nekem kapóra jött.

Akiknek gondot okoz az angol nyelv, azoknak a Jóga Életmód nevű, magyar csatorna is nagy segítséget jelenthet. Utóbbi kicsit más stílusú (az Adriene kicsit lazább, vidámabb, a Jóga Életmód pedig valahogy profibb és letisztultabb, már ha ez megfelelő kifejezés). De alapvetően mindkettő alkalmas arra, hogy otthonról jógázzak. Reggel elindítom a tévén vagy a telefonomon a YouTube-ot és máris jógázhatok a nappalim kellős közepén. Megvan a napindító lazító gyakorlatsorom anélkül, hogy elhagytam volna a lakást, jobban telik utána a nap és szellemileg is felfrissít. És mi minden van még, ami ilyen könnyedén otthon is elvégezhető! Azért jó, hogy az információ áramlás ilyen előnyökkel is jár, nem?

COVID-19 elmélkedés a Home Office nyugalmában

Két éve berendezkedtem az itthoni munkára… Aztán váratlanul úgy hozta az élet, hogy bejárós irodai munkám lett, és egyértelmű pozitívumok mellett persze, de le kellett mondanom a home office-ról. Most a globális egészségügyi helyzet úgy hozta, hogy teljesülhetett a korábbi álmom. Persze nem vagyok otthon egész héten (heti 2 napot a munkahelyemen töltök, hogy az ottani folyamatokkal se legyen gond), de akkor is, számomra ez a helyzet most olyan, mint egy ajándék. Hirtelen hihetetlen mennyiségű idővel gazdagodtunk. Sokan.

Eközben persze hallgatom a rádiót, olvasom a híreket és nézem a WHO statisztikáját és látom, hogy a járvány milyen áldozatokkal jár. Szóval csak az egyik szemem nevet. A másik azonban nem sír, mert úgy érzem, hogy siránkozással nem oldanék meg semmit. Egyéni szinten próbálok alkalmazkodni ahhoz, ami történik. Minek ellenállni és keseregni? Inkább gyakorlom az önuralmat és persze mint mindenki más, csendben reménykedek.

Még egy gondolat motoszkál a fejemben: tisztelettel adózok a mentősöknek, egészségügyi dolgozóknak, akik most el sem tudom képzelni, hogy mennyire feszített tempóban kell, hogy teljesítsenek. Míg én vígan fogyasztom váratlanul jött szabad óráimat, addig nekik még aludni is alig van idejük. A futárokról, árufeltöltőkről nem is beszélve. Egy kicsit most mindenki felé elismerést és reményt próbálok sugározni, akik képesek értelmes és/vagy emberi módon kezelni ezt az egész helyzetet.

Másfelől: nem érzem, hogy pánik lenne. Persze ez lehet, hogy a sok home office hatása. De a munkatársaim mind teljesen normálisan kezelik. A párom is. A szüleim is értelmesen és óvatosan állnak hozzá épp úgy, mint a nagyszüleim. Senki sem tudja, hogy mi lesz, de közben senki nem veszti el a fejét. Ilyenkor jövök rá, hogy milyen erős emberek vesznek körül. És ez jó érzés. Épp úgy mint az, amit legbelül gondolok: ez egy esély a változtatásra. Talán bebeszélem, de azt gondolom, hogy a Föld tudja, mit teszünk vele és így terheli cserébe a számlánkat. Vagy talán hülyeséget írok?

Zenehallgatás szakbarbárság nélkül

A zene jó. A zene van. A zene ad.

A hifi világában megtett pályafutásom során elérkeztem egy olyan pontra, amikor azt vettem észre, hogy már nem tudom élvezettel hallgatni a zenét. Ugyanis bárhol tartózkodtam (legyen ez egy szórakozóhely, bevásárló központ, edzőterem, vagy iroda), mindig arra figyeltem, hogy mi hiányzik a zenéből, hogy az a kis hangszóró, ami próbálja visszahozni a YouTube és egyéb tömörítő algoritmusok miatti veszteségeket (sikertelenül), mennyire szenvedősen viselkedik. Ez volt az a pont, amikor felismertem, hogy egy szürke, pökhendi szakbarbár lettem.

Pedig a zenehallgatás jó és a zenét ideális esetben élvezni kellene. Régen nagyon szerettem mindenféle számokra sportolni, utazni és dolgozni (akár fát vágni) is. Ezért felocsúdva saját kiégésem veszélyétől, félig öntudatlanul, félig szándékosan vissza formáltam a zenéhez fűződő viszonyomat. Ettől a ponttól kezdve úgy döntöttem, hogy nem kezdem el szétbontani a zenét mély-közép-magas hangok, tér és mélység szerint. Elengedem a hangerővel, hangnyomással és dinamikai árnyalatokkal kapcsolatos elvárásaimat. Csak egyetlen dolgot fogok szem előtt tartani: az a zene, ami itt és most (legyen ez bárhol és bármikor) megszólal, jó érzést vált ki belőlem, vagy nem? Élvezettel hallgatom, vagy nem?

Ez a meglehetősen egyszerű, kissé talán gyerekes megközelítés teljesen megváltoztatta az elvárásaimat. Elengedtem az elégedetlenségem és hagytam, hogy a zene hangulata, üteme, dallama legyen elsősorban, ami köré a gondolataim épülnek. Mert ha csak a minőséget befolyásoló tényezőkre, az elveszett információk utáni sóvárgásra figyelek, akkor pontosan az vész el az adott pillanatból, ami elvileg körülménytől függetlenül kellene: a zene élvezete.

Ez nem azt jelenti, hogy mostantól mindent a telefonom hangszórójával, vagy egy 500 forintos fülhallgatóval hallgatok. Továbbra sem megyek egy bizonyos szint alá. De ha adott egy olyan pont (körülmény), amelyben a zene jól esik, akkor csak hagyom „úgy ahogy van”. De miért hoztam szóba mindezt? Azért, mert sokan elveszünk a részletekben anélkül, hogy az összképet vennénk számításba és talán nemcsak a zenével bántam így, túl „kicsinyesen”, hanem sok mással is.

Zero waste ajándék?

Avagy mit vegyek a legjobb barátom névnapjára, születésnapjára, ha zero waste (hulladékmentes) akarok lenni?

Rendszeres olvasóim megszokhatták, hogy főleg hifi cuccokról, filmekről és videózásról szoktam blogbejegyzéseket írni. Mivel azonban fontosank tartom, hogy tegyek a klímaváltozás ellen és közreműködjek Földünk jobbá tételében, engem is foglalkoztatnak a környezetvédelemmel kapcsolatos dolgok. Ezért ha nem bánja olvasóm, a mai bejegyzésem is kicsit ilyen témájú, ún. zero waste gondolkodással kapcsolatos tartalom lesz.

Szóval tegnap volt E. barátom névnapja és arra gondoltam, hogy ennek apropójából meglepném őt valamivel. E. nagyon sokat dolgozik, kevés szabadideje van, ugyanakkor már több, mint 15 éve rendszeresen sportol. Vehettem volna neki egy üveg italt (volt már erre precedens), de ezt a megoldást ma már valamiért fantáziátlannak tartom és nem szeretném évről évre arra buzdítani éppen a legjobb barátomat, hogy alkoholt fogyasszon.

De térjünk vissza a lényegre. Olyan ajándékot szerettem volna adni neki, ami nem jár hulladék termeléssel. Tehát valamit, ami soha nem kerül kukába és nem terheli még jobban a Földet. Ahhoz már késő volt, hogy valamilyen DIY szépművészeti alkotással kedveskedjek neki – ráadásul be kell ismernem, hogy pocsékul festek/rajzolok, nem vagyok kézműves alkat sem. Ezért döntöttem úgy, hogy nem tárgyat kap a névnapjára, hanem élményt.

Említette, hogy mostanában kicsit stresszesebb a munkája és szeretne kikapcsolódni, de szabira idén már nem mehet. Adtam végül neki egy thai masszázs ajándékutalványt, amit beválthat egy hozzá közel lévő, sokak által pozitívan értékelt massszázs szalonban. Őszintén örült az ajándéknak. Egyszer részt vett már thai masszázson és jó véleménnyel volt róla, ezért mertem ezt a meglepetést választani. Így sikerült neki adni valamit, amit garantáltan „felhasznál” majd, ráadásul kicsit remélhetőleg stresszoldó hatással is lesz rá. Én is voltam már thai masszázson és utána napokig tartó, hihetetlenül jó feszültség oldó, felszabadító, nyugtató hatása volt (még ha a tényleges masszázs folyamata nem is feltétlenül kellemes, ahogy a hátadon térdelnek stb, de kinek mi jön be).

Nem írom le a masszázs szalon nevét, mert nem az a fontos. Azért írtam le mindezt, mert szerintem a tárgyakkal való elhalmozás helyett más hasznos/jóleső dolgokkal is meglephetjük a hozzánk közel állókat, lehet ez élmény, utazás, kikapcsolódás, satöbbi. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan muszájból vesznek valamilyen ajándéktárgyat és sokszor saját maguk is kétkednek azt illetően, hogy a másik fél tényleg örül-e majd neki. Ahhoz képest talán könnyebben járható út, ha ugyanazt az összeget olyan élményre/programra/eseményre fordítjuk, ami a másik félnek is garantáltan javára válik?