Virágot a világnak

Mai blogbejegyzésem szolgáljon novellaként a folyton változó, s mégis földhöz ragadt társadalom örvényében. Évek óta áll a szobámban egy orchidea, mely rendszerint megajándékoz dús, hófehér virágaival. Tegnap reggel egy óvatlan függönyelhúzó mozdulatom következtében ez az áldott, egyben áldatlan teremtmény lezuhant a padlóra. Aktuális bimbóiból egy komplett ágacska leszakadt, így egyetlen fehér ernyő díszítette már csak megmaradt hajtását. A szabadesés áldozatául tehát összesen hat virág vált, melyek egy fürtben nőttek, és vitathatatlanul nőttek volna tovább is szép szabályosan, ha nem cseszem el. Nem volt szívem kidobni a kukába a természet eme gyönyörű szüleményét, de hát mégiscsak muszáj voltam, csak nem nézhettem volna utána még napokig, ahogy a lakásomon sorvad szerencsétlen. Hát megfogtam, hogy levigyem a központi udvaron át a kukáig. A faliújság elé lépve, váratlan ötletem támadt. Miért ne oszthatnám meg eme szépséget a világgal, ha már úgysem állok beszélő viszonyban szomszédaimmal? A faliújság, melyre többnyire a szokásos közös képviselős bullshit szokott kerülni, egy szabad rajzszöget tartogatott számomra. Hát megfogtam ezt a tűt, és vele kitűztem amputált füzéremet a parafára, hogy az itt jövő-menő lakosok látómezejébe egy kis szépség is beosonjon, a sok “gázóra”, “közös költség” meg mittudomén milyen papírlap szürke monotonságát megtörve. A kitűzött fali díszlettel hátam mögött, megkönnyebbülten, emelt fővel gyalogoltam tovább annak tudatában, hogy csak lesz legalább egy ember, akinek szirmaim mosolyt csalnak unott, rutinosan elráncosodott arcára. Úgy éreztem, hogy ez rám jellemző cselekedet volt. Ugyanakkor magabiztosan vallottam magamban, hogy jól döntöttem, és hogy mennyivel jobb ez így, minthogy kidobjam az Orchidea világra hozott kiteljesülését a mészporos kuka sötétjébe! Másnap reggelre eltűntek a szirmok a parafatábláról. Sok gondolat fordult meg a fejemben a megüresedett, újfent magányos rajzszög láttán. Feltettem magamban a kérdést, vajon örömteli, vagy dühödt volt az illető, aki rendbontásomat látva újfent a harmónia visszaállítása érdekében eltávolította a természet gyöngyszemét? Alighanem ez sosem derül ki, ugyanis a szomszédaim számára továbbra is megmaradok a rejtélyes bérlő, aki senkivel nem áll szóba, és este kilenckor rendszerint elkezd gitározni. Mert ahogy az Orchidea is töretlenül virágozni akar, úgy én sem szándékozom a szépségtől megfosztani e világot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Security Code: