A szigeten tértem magamhoz. Most másként láttam, vihar volt és éjszaka. Körbevettek a vaskos hullámok, minden irányból sós lé fröccsent rám. Feltápászkodtam a homokból, arcon vert egy pálmalevél. A cikázó villámok fényében megláttam azt a kis faházat, nyitott ajtóval és tornáccal, ruhadarabok lógtak a korláton. Kiáltoztam, nem válaszolt senki. A sorozatos mennydörgés ellenére is hallani lehetett valami dallamot a kunyhó belsejéből, oda indultam. A homokban emberi lábnyomok süppedtek a part felé, látni lehetett az evező és a csónak nyomát, mielőtt még elvitték volna, ott állt, egy csónak, két evezővel… valamikor még ott állt. A második lépcsőfok beszakadt alattam, arccal zuhantam a padlónak, a mindent betakaró lilás folyadék édeskés, meggy ízű szesz volt, marta a szemem. A tornác padlóján megláttam a kamerámat széttörve, mellette egy elázott spirálfüzettel. Elmásztam a füzetig, de mire megfogtam volna, egy hirtelen szélfuvallat kitépte a kezemből és magukba szippantották az ágaskodó hullámok. Még mindig szólt odabent valami dallamféle. Beléptem a szobába, mindenütt zöld üvegszilánkok borították a padlót. A meggyes, szeszes illat itt volt a legsűrűbb. Az ágyon, szétgyűrt lepedők közt hevert a lejátszóm, Beatles szólt rajta. Ezt hallottam odakint is. Kirohantam a partra és ordítani kezdtem, megállás nélkül, perceken keresztül, ahogy ordítottam, vigyorgó arcok rajzolódtak ki a hullámokban és rám okádták átlátszó permetjüket. Az egyik hullám gúnyosan röhögött, mikor hátranéztem, akkor tűnt csak fel hogy a kunyhó is vízben áll. Úsztam a viharba, a tenger néha pajzán szavakat súgott a fülembe, reménykedve, hátha megállok. A kimerülés határán lebegtem, mikor jött egy minden eddiginél nagyobb, maga alá gyűrt, hátamba tépett, belekapaszkodtam, hogy felül kerekedjek, de azért a víz az úr, ami igaz. Azt képzeltem, felém nyúl, mikor belekapaszkodtam, nevetve taszított még lejjebb és lejjebb, a mélybe… oxigénhiány… nem tudom, hogy történt, de aztán női alak került mellém, talán sellő, kis termetű, hófehér bőre még az ében fekete vízben is felizzott, selyemszerű finom hajfelhői viszont a tenger mélyénél is sötétebbnek hatottak. Rám mosolygott, a nevem kiáltotta.
Aztán csörgött a telefon és felébredtem.