Hazafelé odaértem ahhoz a részhez, ahol egy park terül. Most csend volt, a hó miatt. Az erős reflektorok fényében elnyújtóztak a fák árnyékai. Lehet, hogy bolond vagyok, de nekem a tél a kedvenc évszakom. Ezek a téli esték a legsötétebbek, ilyenkor minden apró nesz is hangzavarként töri meg az éjszaka gyászos csendjét. Ilyenkor magunkba fordulunk, a gondolatainkra támaszkodunk és közben, míg sétálunk, ropog a friss hó a talpunk alatt. Mint ha a föld törne darabokra, a lépteink súlyától. Télen mindig figyelek a réteges öltözködésre, az arcomat viszont minden fagykor marja a hideg. De én így érzem jól magam, így érzem a telet, friss maradok és a gondolataim hömpölyögnek.