Címke: zene

Whiplash – tényleg jó film?

A whiplash címmel először akkor találkoztam, amikor az idei Oscar díjátadó előzetesét néztem. A jelöltek között több kategóriában is szerepelt, gondoltam, majd egyszer megnézem. Aztán egy reggel láttam, hogy e-mailem jött az egyik Londonban élő ismerősömtől, aki azelőtt sosem ajánlott filmet… Most pedig azt írta, hogy ezt látni kell. Szóval otthon kényelmesen befészkeltem magam a TV elé, és végignéztem… Nagyon válogatós lettem filmügyekben, nyilván velem együtt sokan mások is. Elmondom, hogy egy film nekem mikor “jön át”: ha elfeledkezem magamról teljesen, és az égvilágon semmire nem gondolok azon kívül, amit látok. Most ez megtörtént. Az odafigyeléssel felfűzött snittek, a precíz kamerabeállítás és a képkockák közt lappangó feszültség még akkor is érzékelhető, amikor a karakterek meg sem szólalnak. A sztori amerikai jellegű, ugyanakkor erős, helyenként döbbenetes, de leginkább kifejező. Mindegyik szekvencia ugyanazt az üzenetet hordozza magában, csak mindig más akadály gördül a főhős elé. És persze maga a színész, amit művel, az mindvégig hiteles és hihető. A zenetanár pedig egy igazi mocskos disznó, ergo ő is remek színészi munkát mutatott fel. A cselekményről nem szeretnék mondani semmit, mindenki a saját ízlése alapján ítélje meg, amit lát. Szerintem a Whiplash egy nagyszerűen írt és rendezett film ami hiába árul el viszonylag keveset a szereplőiről, mégis működik és él. Nem egy világmegváltó produkció, csupán mozaikja annak, ami az igazán jó amerikai filmeket jellemzi. Jó hangrendszerrel érdemes megnézni! Van tanulság, betekintést nyerhetsz egy elfogult, bezárt világra, remek minőségű zenét hallgathatsz, és röviden ennyi. Remek befejezéssel!

Tove Lo – Habits (Stay High) – Hippie Sabotage Remix

Egy régi barátom, O. Balázs küldte ezt a számot egy napon, mikor épp megcsappant a muzikális könyvtáram. Azóta jópárszor meghallgattam, jó is, főleg munka közben – azt hiszem, zenei ajánlóban a helye. A klip se rossz. Köszönöm!

Annak ellenére, hogy Kínából jött, csöppet sem éreztem gagyinak.

Eső után új esernyő

Az előző hét olyan kis semmilyen volt, néha kicsit vidám, néha kicsit szomorú, a halászlé lett az egyetlen maradandó emlék. Meg a piros zokni, no comment 🙂

Ugyanis megkötöttem életem legjobb bizniszét: a nagymamám gépe elromlott, és felajánlottam neki hogy megjavítom egy finom halászléért cserébe. Péntek este nagy eső volt. Bementem az irodába, de a nagy hadonászásban elhajlítottam az esernyőmet. Aztán találtam a rossmanban egy ezresért olyan esernyőt, ami olyan hosszú nyelű, kanyarral a végén. Ezt ugyan nem lehet kabátzseb-kompatibilis méretűre összecsomagolni, de legalább nem fordítja ki a szél, és jól megy a pál utcai fiúk hangulatú szövetkabátomhoz.

A lényeg nem maradt ki: abból a pompás halászléből szombaton 6 tánnyérral benyomtam, és még vittem magammal egy tejfölös dobozt, ami szintén színültig tele volt halászlével. Hogy mennyire isteni volt! Annyi cérnametélttel, hogy felülről inkább egy vörös cérnamezőnek tűnt a tányérom tartalma. Na meg felturbózva egy kis erős paprikával. Ez a halászlé minden szempontból felülírta, kárpótolta, eltörölte az egész hetet, noha én nem az az ember vagyok aki “még egy halászlének is tud örülni”. Egyszerűen csak tényleg fantasztikus volt, na.

Az edző újfajta edzést tartott pénteken. Zseniális abban, ahogy az elvégzendő gyakorlatodat ártatlan arccal kimondja. Mint ha az arcával azt akarná kifejezni, hogy “pajtás, sajnálom, de ha akarod hívom a mentőket”. De nem kegyetlen, tud nevetni és nevettetni. Végül is csak négy gyakorlatot kellett végeznünk, de százasával. A hétvége abból állt, hogy a saját izomlázamon röhögve próbáltam megküzdeni azzal a kevés lépcsővel, ami a lakásig elvezet.  Most hétfő van, és még mindig kicsit robotzsarusan megy a lépés, no nem mint ha puhánynak érezném magam, egyszerűen csak ilyen ez a bell. Az edző nagyon érti a dolgát, október óta járunk, és hétről hétre érzem magamon a fejlődést. Nem ez a lényeg? De.

Ma reggel láttam, hogy a La Grande Bellezza megkapta a külföldi filmért járó Oscart. És ha azt mondom hogy rohadtul megérdemli, még azzal is keveset mondok. Meg kéne néznem harmadszorra is, de kivárom a megfelelő alkalmat. Ezt nem lehet csak úgy befalni, két és fél óra, le kell ülni hozzá. Egyébként ha már filmről írok, írok egy kicsit zenéről is, konkértan a Thievery Corporation-ról, akiknek megjelent egy vadonatúj friss és ropogós lemeze “saudade” címen, de sajnos a korábbi kiadásokhoz képest monotonnak tűnik. Ettől függetlenül kellemes hallgatni való.