Bementünk a bőrgyógyászatra Szentendrére, két órát vártam míg sorra kerültem, gondolom ezt sokaknak nem kell bemutatni. Aztán mondták, hogy két anyajegyemet mindenképpen le kéne vetetnem. Nem mondták, hogy bőrrákom van vagy ilyesmi, csak a biztonság kedvéért le kéne szedni azt amelyik a hátamon van, meg amelyik a hasam jobb oldalán. Aztán át kellett menni a sebészetre hogy időpontot adjanak, az újabb 2 óráig tartott. Közben angol nyelvtant olvastam, hogy hasznosan teljen az idő. Két óra után kb. két percet töltöttem bent, a doki figyelmesen átlapozta a naplóját és október 28-ára kaptam időpontot. Zseniális, nem? 🙂 Persze gondolom sokaknak az ilyesmit sem kell bemutatni. Azt mondták, ne nagyon napozzak addig. Hát, meglátjuk.
Címke: várakozás
Körúti epizód
Vili a Szent István Körúton áll egymagában, hajnali öt körül. A nap már-már átkukucskál a lakóházak tetői között. A 4-6-os villamos az egyetlen zajforrás. Fülsüketítőnek tűnik a gyér forgalomhoz képest. Na persze amúgy is nagy ricsajt rendez, ahogy átzakatol és a hangja oda-vissza pattog a boltok kirakatai között. Vili arca könnyekben úszik. A kezében tövig leégett cigarettacsonk fityeg. Réveteg bámul előre. Egy gyalogos átkelőhely előtt ácsorog. Emeli a lábát, hogy rálépjen az első fehér csíkra. Autó érkezik oldalról, hangosan rádudál Vilire. Ő ráeszmél, hogy már rég nem a körúton áll, hanem a rakparton. A hidat bámulja. Leejti a cigarettacsonkot. A lábánál egy galamb sétál, komótosan odatotyog a csonkhoz, játékosan belecsippent. Ben megtörli az arcát, hosszan sóhajt. Hátulról mély, öblös férfihang rákiált: Na mi lesz?!
Már késő délután van, a körúton kész forgatag alakult ki, csúcsidőre jár. Mindenki igyekszik haza. Vili áll a zebrán, elállja egy tolószékes útját. Amaz rákiáltott: Na, mi lesz?! Vili rálép a zebrára. Minden elcsendesül. Vilit látjuk futni egy keskeny gyalogúton. Most nem sír. Most mosolyog. Most nagyon vidám. Most pedig, Kedves Vili, nyissa ki a szemét. Mit lát? – Vili kinyitja a szemét. – Elnézést, de én még mindig magamat látom a zebrára lépni. – Nos, kedves Vili, ez arra enged következtetni, hogy Ön nem hajlandó továbblépni.
– Ugyan, mégis honnan kellene továbblépnem?
– Azt csak ön tudhatja.
– Ez a terápia pénzkidobás.
– Ha úgy gondolja, ne jöjjön legközelebb.
– Nem is fogok.
Vili felpattan a karosszékből, kitépi az ajtót és már veszi is a kabátját. Az őt hallgató pszichológusnak hangja se nyikkan. Vili rohan le a lépcsőn, máris siet az utcán. Legalább lesz egy kis ideje otthon befejezni az online sakkpartit. De közben tényleg közbejön egy zebra. A lámpa zöldre vált. Vili kivételével mindenki áthalad a zebrán. Ő egyre csak a fehér csíkokat nézi. Végül hátrafordul, és visszamegy a pszichológus rendelőjéhez.