Echart Tolle rávilágított 1-2 dologra, amiket korábban nem alkalmaztam tudatosan. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy a baloldalt látható könyvet is elolvastam, ugyan a címe alapján nem vettem volna meg. Úgy hangzik, mint valami lelkisegély tanácsadó ponyvaregény, ami tele van közhelyes és idegesítően naív gondolatokkal, holott a “Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni” leginkább sztorik gyűjteménye, és tele van olyan tippekkel, amik tényleg segítik az embert abban, hogy nyugodtabb lehessen. Úgy minden esetben, az élet minden területén, legyen szó akár munkáról, akár családról. Azt vettem magamon észre, hogy a könyv elolvasása után békésebben viselkedek, és a kollégáimmal is hamarabb meg tudok oldani bármilyen jellegű konfliktust. Arra is rájöttem (ami talán nem meglepő észrevétel egy ilyen témájú könyv elolvasása után), hogy sokkal kevesebbet aggódom a dolgok miatt. Ugyebár itt a blogomon mostanában már nem szoktam hangoztatni, hogy épp mi nyomja a lelkemet (ha egyáltalán nyomja, mert hogy néha ilyen is előfordul), hiszen az én bajom az az én bajom, és nem kell a világot terhelnem vele. Persze pont itt van a kulcsgondolat: az én bajom. Mindenkinek többnyire a gondolatai határozzák meg a baját is egyben. Másképp szólva, a problémáid forrása az esetek döntő részében az, hogy a gondolataid felnagyítják és rádúszítják a problémáidat. Aztán jönnek a szellemi, majd egészségügyi következmények, amiket ez a könyv folyton folyvást igyekszik a legkülönbözőbb, módon ábrázolni. És ami kísérteties volt számomra, hogy ezek a “tanulságsztorik”, amik a kötet bő negyedét kiteszik, többnyire ugyanazt a témát járják körül, ugyanazt a gondolatot és megoldást sugallják. Tanultam néhány dolgot ebből a kis könyvecskéből, és azt gondolom, hogy nekünk, magyaroknak különösen alkalmaznunk kéne jónéhány tanácsot, ami található benne. Igaz, hogy réges régen, majdnem száz éve íródott szavak vannak benne, de Dale Carnegie munkája mai napig aktuális, és helytálló, hiszen az emberiség természete nem sokat változott ennyi évtized után sem. A mai világban ezt kéne kötelező olvasmánnyá tenni, és nem az Egri Csillagokat, már elnézést hogy ócsárolom a magyar irodalmat, de akkor is.
Címke: stressz
Egyre hatékonyabb vagyok
Ma reggel megint dugó volt. A solymári Auchannál beállt a forgalom és fél órán keresztül tötymörögtünk. Mire odaértem a bolthoz, már javában folyt a munka. Ma sem unatkoztunk. Ebédszünetben kirohantam a Norbi étkezdéjéhez, szerintem a környéken az a legjobb kajálda. Pulykaragut hoztam tőlük, krumplifőzelékkel. A főzeléket még kiegészítettem egy virslivel és egy fasírttal, de nem tudtam hogy a fasírt akkora lesz mint az öklöm. Nem baj, elfogyott minden. Annyira elszoktam az evezéstől, hogy a gerincem mentén alapos izomláz alakult ki.. két-három napnál persze ez sem tartott tovább, az úszás után meg szinte teljesen elmúlt. Legközelebb jövő héten megyek evezni, még nem tudom, kivel, de egyelőre kenuval hasítunk. Legalább egyszer megcélozzuk a megyeri hidat, az a római fürdőtől egész jó kis út, 3-4 óra alatt nyugodt tempóban kivitelezhető. Aztán ha már melegebb lesz, megint kajakba huppanunk. Az lesz majd az igazi, a valódi kihívás. Ma csak a kíváncsiság kedvéért megnéztem, milyen áron vesztegetnek egy „belépőszintű” egyszemélyes kajakot.. hát, 150 ezer Ft alatt nem nagyon találni. Aztán ehhez még hozzájön az evező.. na jó, azt hiszem, sokáig nem lesz saját csónakom, de ez nem is annyira tragédia. Elvégre ha kéthetente egyszer elmegyünk a római fürdőhöz és kibérlünk egy hajót, az árban nagyon baráti és még jól is szórakozunk. De ez most nem is annyira lényeg. A kajak technikai leírását olvasgatva találtam egy ilyen megfogalmazást: rekreációs célokra. Ezzel a szóval még nem találkoztam, miután rákerestem, egészen megtetszett. Azt hiszem, mostanában a „rekreáció” az, amivel engem beleértve a környezetem a legkevesebbet törődik. Rekreáció gyanánt hétvégénként megnézünk 1-2 filmet, meg heti 1-2 alkalommal eljárok úszni és ennyi. Ha tökéletesen kiegyensúlyozott életet élnénk, akkor valóban érvényesülne a „nyolcóramunka” rendszer, de valahogy nem ezt tapasztalom. Az ingázás és a folyamatos pluszmunkák azt eredményezik, hogy a „rekreáció” egyet jelent az alvással. Az ideális megoldás az lenne, ha minden reggel elmennék úszni, minden este megnéznék egy filmet, minden hétvégén eljárnánk evezni és minden nap gyakorolnék szájharmonikán. Ha jobban belegondolok… ez nem is annyira lehetetlen. Csak valahogy a fáradtságot kell kontrollálni. Van egy ismerősöm, a munkatársam, akit május 21-ikén fognak műteni. Kiveszik az epéjét. Epeköve lett a túl sok idegeskedés és a helytelen táplálkozás következtében. Látva az ő helyzetét, rájöttem, hogy ha nem akarok 1-2 évtized múlva idegroncsként gályázni, jobban teszem, ha a céljaimba kapaszkodok. Abból még sose volt bajom. Mindenkinek vannak céljai. Csak nem mindenki veszi őket komolyan.