Azt kell mondjam, hogy ez az év sokkal zsúfoltabban zajlik, mint bármelyik, amire visszaemlékezem. Nem csak a munka, a magánélet, hanem az események is olyan gyorsan váltják egymást, hogy alig bírom tartani a lépést. Arról már nem is beszélve, hogy a saját érzelmeim és a szervezetem is elkezdték jelezni a kimerültségemet. Nem érzem magam gyengének, gondoltam, aztán két nappal később beütött a krach, az immunrendszer jelzett, hogy hahó, túlhajtod magad, most állj meg, de azonnal. Október nem hagyott pozitív nyomot bennem, pontosabban csak kevés dolog maradt meg ebből a hónapból, amire mosolyogva tudnék visszaemlékezni. Valahogy az ősz kihozza belőlem a kapzsiságot és a vágyakozást, nem tudom megmagyarázni, de felkavart ez a hónap. Arra gondoltam, talán pihennem kéne, talán el kéne utaznom valahova… így is tettem. És jobb lett azután? Valamivel jobb. De azt hiszem, egy dolgot tanultam és azt meg is osztom veletek: bármit is szeretnél, előtte pihend ki magad. És a barátok fontosak.
Címke: pihenés
New Job, first week
Egy hete dolgozom az új helyen. Sok szempontból más, mint amit eddig megszoktam, de jól érzem magam. A kollégáim jó arcok, a környezettel sincsen bajom. Furcsa, hogy sokkal többet ülök a gép előtt, nem mászkálok annyit napközben. Ennek apropójából azt hiszem, holnap elmegyek és futok egyet, úgyis rég voltam már, most végre ésszerű hőmérsékletek vannak.
Az új munkával megváltozik valamilyen szinten a napi rutinod is. Máshova kell menned kajáért, valamivel előbb kell elindulnod, máshogyan jutsz A) pontból B)-be. Olyan ez, mint mikor iskolát vált az ember. Minden kezdődik elölről, új szabályok vannak és új szokások. De egyet kell, hogy értsek azzal a személlyel, akitől bérlem a lakást, hogy a változás jó. Vasárnap lehet, hogy elmegyünk evezni, kíváncsi vagyok hogy ha egyszemélyes kajakban odateszem magam, mennyi idő alatt érek fel a rómaitól a megyeri hídig? Remélhetőleg kiderül. Csendesen telik az este, sehol senki, otthon ülök a fotelban és másodszorra nézem a Divergent-et. Megyek, iszom egy teát.
kerekhegyi krónikák
Fura hét volt ez…
Ha visszagondolok arra, ahogyan telt ez a hét, akkor vannak vizonyos motívumai, amelyekkel nem tudok kibékülni, vagy éppen ellenkezőleg, meglepnek. Talán anyám kiállítása lenne az utóbbi kategória legkiemelkedő darabja, hiszen jól sikerült és rengetegen elmentek rá. A rossz idővel pedig nem tudok mit kezdeni, bár nem vagyok a napsütés híve, én jobban szeretem, ha szétszórtan felhős az ég és fúj a szél, de ezt az egybefüggő szürke eget már nemcsak unom, hanem utálom is.
Tegnap este fél órán keresztül nem tudtam eldönteni, hogy milyen filmet nézzek. Ez nálam szokatlan, és komoly gondot sejtet. Aztán valamit mégiscsak sikerült választani, jobb híján Lars Von Trier “Nymphomaniac”-jét néztem meg és az első epizód végére megnyugtattam magam, hogy ez még mindig jobb választás volt mint az eredetileg kiszemelt kosztümös dráma John Malkovich-csal meg Uma Thurman-nel. Ráadásul régi kedvencem, Uma szerepel a Nimfomániásban, ami engem teljesen váratlanul ért, mi több, végre nem bugyuta vígjátékos arcát hanem a drámai karakterét vonultatja fel, ami voltaképpen remekül megy neki. Nem is tudtam, hogy ennyire látszik rajta a kor. Vagy hízott? Vagy csak jó munkát végeztek a kosztümösök? Azt se tudom hova tenni, hogy 2x mélyebb hangon szólalt meg, mint amit megszoktam tőle. Persze a film ettől még jól sikerült, rossznak semmiképp sem mondanám, de most nem fogok külön értékelésbe folyni, mindenki nézze meg aztán majd eldönti.
Két éjszakám ráment a 805 Maserati videóra. Hazajöttem a munkából, leültem a gép elé és videót vágtam éjfélig. Ami figyelembe véve a kis klippecske 2:48′ időtartamát, soknak tűnik. Igen, nem könnyű a snitteket zenére igazítani, ráadásul én ebben még kezdő vagyok, mi több, a gépem hiába jó, a Full HD videószerkesztést nem feltétlenül emészti könnyen. Ettől azért még nagyon izgatott voltam, mikor szétküldözgettem mindenkinek a videó linkjét, és a pozitív visszajelzésekből azt szűröm le, hogy igen, videózással kell foglalkoznom és lehetőleg komolyabb szinten… belegondolva, hogy nyáron le kéne forgatni, legalábbis el kéne kezdeni forgatni A Számháborút, ez a kis Maserati csak morzsának tűnik, mégis, mennyire rá voltam feszülve. Ugyanilyen temperamentumot igényel 60 percnyi játékfilm is…? Akkor vár rám még sok-sok virrasztás, de nem érdekel, élvezettel csinálom.
Ma ki akartam menni a szigetre futni, de már jól látom, hogy nem lesz belőle semmi. A futás hiányát kompenzálnom kell itthoni edzéssel és egy kiadós ebéddel, utóbbi még nem tudom, mi legyen, de valami kalóriabombára van szükségem.
Eső után új esernyő
Az előző hét olyan kis semmilyen volt, néha kicsit vidám, néha kicsit szomorú, a halászlé lett az egyetlen maradandó emlék. Meg a piros zokni, no comment 🙂
Ugyanis megkötöttem életem legjobb bizniszét: a nagymamám gépe elromlott, és felajánlottam neki hogy megjavítom egy finom halászléért cserébe. Péntek este nagy eső volt. Bementem az irodába, de a nagy hadonászásban elhajlítottam az esernyőmet. Aztán találtam a rossmanban egy ezresért olyan esernyőt, ami olyan hosszú nyelű, kanyarral a végén. Ezt ugyan nem lehet kabátzseb-kompatibilis méretűre összecsomagolni, de legalább nem fordítja ki a szél, és jól megy a pál utcai fiúk hangulatú szövetkabátomhoz.
A lényeg nem maradt ki: abból a pompás halászléből szombaton 6 tánnyérral benyomtam, és még vittem magammal egy tejfölös dobozt, ami szintén színültig tele volt halászlével. Hogy mennyire isteni volt! Annyi cérnametélttel, hogy felülről inkább egy vörös cérnamezőnek tűnt a tányérom tartalma. Na meg felturbózva egy kis erős paprikával. Ez a halászlé minden szempontból felülírta, kárpótolta, eltörölte az egész hetet, noha én nem az az ember vagyok aki “még egy halászlének is tud örülni”. Egyszerűen csak tényleg fantasztikus volt, na.
Az edző újfajta edzést tartott pénteken. Zseniális abban, ahogy az elvégzendő gyakorlatodat ártatlan arccal kimondja. Mint ha az arcával azt akarná kifejezni, hogy “pajtás, sajnálom, de ha akarod hívom a mentőket”. De nem kegyetlen, tud nevetni és nevettetni. Végül is csak négy gyakorlatot kellett végeznünk, de százasával. A hétvége abból állt, hogy a saját izomlázamon röhögve próbáltam megküzdeni azzal a kevés lépcsővel, ami a lakásig elvezet. Most hétfő van, és még mindig kicsit robotzsarusan megy a lépés, no nem mint ha puhánynak érezném magam, egyszerűen csak ilyen ez a bell. Az edző nagyon érti a dolgát, október óta járunk, és hétről hétre érzem magamon a fejlődést. Nem ez a lényeg? De.
Ma reggel láttam, hogy a La Grande Bellezza megkapta a külföldi filmért járó Oscart. És ha azt mondom hogy rohadtul megérdemli, még azzal is keveset mondok. Meg kéne néznem harmadszorra is, de kivárom a megfelelő alkalmat. Ezt nem lehet csak úgy befalni, két és fél óra, le kell ülni hozzá. Egyébként ha már filmről írok, írok egy kicsit zenéről is, konkértan a Thievery Corporation-ról, akiknek megjelent egy vadonatúj friss és ropogós lemeze “saudade” címen, de sajnos a korábbi kiadásokhoz képest monotonnak tűnik. Ettől függetlenül kellemes hallgatni való.
Millió, vagy valami ilyesmi
Nagymamám küldött valami femina.hu linket egy olyan cikkhez, ami szerint amit ma csinálsz az többmilliószorosan fog… visszajönni. Vagy nem tudom. Tehát ha ma hasmenésed volt akkor sokat fogsz szarni életed hátralevő részében? Vagy sokat fogsz betegeskedni? Vagy WC-pucolóként fogsz nyugdíjba vonulni? Nem tudom, azt hiszem, nem szabad ezt annyira túlpörgetni. De ha ma délután felvettünk 5 tesztvideót és este egy ismerősöm meghívott vacsorára… akkor mi lehet a konklúzió? Ja, és kevés zsírosat ettem, valamint elfelejtettem felporszívózni. Egy millió porcica vár még rám, karcsú alkatú öregemberként végzem, aki több milliónyi videót tudhat a háta mögött. Ez annyira nem is tűnik vészesnek. Viszont ma még nem néztem filmet, úgyhogy rohanok keresni valamit.