Címke: olvasás

Nyugodt, vagy Proaktív… nem ugyanaz?

Elkezdtem olvasni egy Stephen R. Covey könyvet, amiben először találkoztam a proaktivitás fogalmával. Kicsit azt kell mondjam, hogy tükröt állított elém ez a könyv, de nem bánom. Nem lehet tudni, hogy a benne lévő szöveg átállította-e az agyam, vagy egyszerűen csak ráébresztett a gondolkodásom alapvető bajaira, de arra buzdított, hogy kezdjek el másként gondolkozni. Miért jó ez? Elméletileg kevesebb idegeskedés, kevesebb agyalás és több cselekvés, azaz több eredmény és nyugalom lesz az eredmény. Így aztán most éppen ezt gyakorlom – proaktivitást. Tanulok, bizonyos értelemben – olyat, amit a suliban elfelejtettek átadni.

Figyelnem kell például magamra filmforgatás közben, hogy ne legyek túl izgatott, hogy ne feszüljek, hogy ne dirigáljak, amikor átváltunk az egyik snittről a másikra, akkor önuralommal és nyugodtan végezzem a rendezést. Ez persze alapvetően mindenhol előnyére válik az embernek, mármint ha higgadtan viszonyul a dolgokhoz, de be kell vallanom, hogy nekem gyakorolnom kell az ilyesmit. Szeretném, hogy elkészüljön a film, de ez nem megy egyről a kettőre, össze kell hozni az időpontokat, hogy mindenkinek jó legyen, és az időjárásnak is klappolnia kell. Nem baj… lassan, de biztosan haladunk, a Half Life 3-nál biztos, hogy hamarabb készülünk el 🙂 Nem is untatlak a részletekkel, a bejegyzés elején említett könyv elolvasását viszont bátran merem ajánlani.

Joe Navarro – Beszédes Testek

beszedes_testekJoe Navarro könyve a testbeszéd rejtelmeit tárja fel, de nem a hagyományos, csevegő hangnemben, hanem komolyabb és egzaktabb leírásokkal. A precizitás nem oktalan, ugyanis Navarro évtizedeken át dolgozott az FBI-nál, ahol kihallgatásokon vett részt, megfigyelőként, aki úgymond leleplezi a gyanúsítottakat. Ugyanis testünk árulkodó jeleket ont magából, akár szeretnénk, akár nem. Navarro részletesen leírja, miként fejezi ki érzéseinket a lábunk, a kezünk, az arcunk, a testtartásunk, de még az ujjaink is. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik alaposabban szeretnék megismerni az őket körülvevő embereket és szívesen megtudnának többet a non-verbális kommunikációról, illetve annak esetlegesen kihasználható előnyeiről. Ugyanis ha értjük, mire gondol a másik, és hamarabb megértjük őt, az csakis jóra vezethet. Nekem hasznos volt, bízom benne, hogy segít majd a Számháború forgatásánál, amikor színészi instrukciókra kerül sor.

Remélem, túléli

Tegnap hazafelé eszembe jutott, hogy már három hete tervezem megvenni a virágföldet. El is sétáltam ahhoz a virágoshoz amelyik legközelebb esik a Jászai Mari téri villamosmegállóhoz. Nekem igazság szerint csak egy maroknyi föld kellett volna, de a legkisebb kiszerelés az 5 literes volt. Nem kezdtem el alkudozni a mérettel, hiszen ez a bazi nagy zsák is csak 350 Ft-ba került, de virágcserepe nem volt a néninek. Hazafelé a villamoson már érezni lehetett, hogy közeledik a nyár. Embertömeg vesz körül, félig ülsz, félig állsz a csuklóban, a nők topban rohangálnak, babakocsi megy át a lábfejeden, a hisztiző gyerekek haja csiklandozza a könyöködet, a családapa közben melletted kapaszkodik és fojtogat a hónaljszaga. A Haminckettesek Terénél leszállva tudtam, hogy ha a Rigó utca felé veszem az irányt, ott találok még egy virágost. Eléggé nyóckeres volt a butik fílingje, egy félig cigány kislány az orrából kilógó takonnyal szorongatott egy tucat kaspót, pont akkorát amilyen nekem kellett. Volt ott még egy vendégnek tűnő tolószékes ipse és egy ápolatlan külsejű, túlsúlyos nőszemély akinek miután megmondtam hogy mire van szükségem (egy műanyag virágcserépre), eltűnt a kis virágboltban és valamit nagyon idegesen keresgélni kezdett. A tolószékes öreg valamit motyogott a nőnek az ablakon keresztül, de nem úgy tűnt, mint ha reagálna a szavakra. Mindegy, az öreg segítőkészen mutatott nekem 20-as meg 16-os átmérőjú cserepeket, mondtam a kislánynak hogy szia légyszíves adj egyet abból a kicsiből. Fél percig tartott, míg adott is egyet, a hozzá tartozó alátéttel, persze nem tudom miért említem mindezt, hiszen nem is siettem sehova, meg láthatóan én voltam négyünk közül az egyetlen, aki mosolyog, plusz a smiley-m.

Otthon az apró, húgomtól kapott Aloe Vera meglehetősen nyúzott állapotban várt. Az utóbbi 2 hónapban több új hajtással is megajándékozott, de a kevés föld miatt elkezdett a fele kiszáradni. Szegénykém, gondoltam. Aztán ki akartam szedni a földből, én a laikus, de véletlenül gyökerestül kihúztam, ami azt illeti, volt kb. 2,5 cm-es gyökere amit figyelembe véve nem csoda, hogy szarul érezte magát. Valósággal körbefalaztam földdel, kapott egy kis vizet is, aztán most várom a csodát. Miközben a szétszóródott virágföldet feltakarítottam, rájöttem, hogy az őáltala leszedett képek után ottfeledett bluetec még mindig figyel a falon. Nekiálltam hát bluetecet leszedni, ami egy szűk félórán belül sikerült, sokáig tartott, mert a kis kék vacak nyomot hagy és radírozni is kell… a szemközti fal még hátravan. Aztán az üres tiplikkel is kellett kezdeni valamit, hát elkezdtem feltenni a falra néhány családi meg haveros fotót, így máris újra vidám szoba. Jelenleg 6 db fejhallgató járatódik a szobában, minden irányból szól a zene.

Mi van? Holnap péntek?

Alig emlékszem a mai napra. Arra emlékszem, hogy álmomban egy japán hotel recepciósától próbáltam szobakulcsot kérni, de ő nem tudott angolul. Ellenben volt nála egy papírcetli amire előre kreált magyar kérdések és válaszol voltak felírva és azon mutogatott valamit, de szerencsétlen nagyon csúnyán írta le azokat a szavakat, szinte olvashatatlanul. Vagy csökkent értelmű volt, vagy pedig nem ő írt arra a cetlire. Ugyanis szerintem a japánok elvből szépen írnak, mármint valahogy az ember arra számít hogy soha semmit nem csinálnak hanyagul. Nem? Mindegy, ezt a gondolatot annyival le is zárnám, hogy álom volt, és elvileg álmunkban nem tudunk olvasni, sem pedig olvashatóan írni. Ha valakivel mégis megtörtént ez, ám legyen, közölje itt. Úgyse hiszem el!

Halványan dereng, hogy a munkahelyemen megint szerencsétlenkedés ment reggel 10-től este 6-ig, de ezt inkább hagyjuk is. Sokkal említendőbb és kellemesebb tény, hogy munka után (és ez valahol ironikusan hangzik, tekintettel arra hogy egyesek szerint munkamániás vagyok) meglátogattam a volt munkatársamat, aki mások állítása szerint szintén nem bír megmaradni meló nélkül. Nem azért látogattam meg, hogy dolgozzunk, sőt, még ott is hagyta a helyét hogy kijöjjön velem a háztetőre elfüstölni egy cigarettát. Ekkor már tudtam, hogy eljegyezte a barátnőjét. Vicces volt, ahogy elmesélte, meg úgy egyáltalán a tudat, hogy a volt munkatársam akivel azért mégiscsak lehúztam másfél évet, feleségül veszi a barátnőjét. De hát így megy ez. Nem?

Nem is értem, hogy holnap máris péntek, valahogy ezzel nem tudok megbékélni. Befejeztem Kurt Vonnegut “Éj Anyánk” c. regényét és tulajdonképpen tetszett, még jobban is felkeltette az érdeklődésemet, mint a Bajnokok Reggelije. Tőle a legközelebbi olvasmányom szerintem az Utópia lesz, de addig tanulásképpen kivégzem a büszkeség és balítélet angol nyelvű rövidített változatát. Azt hiszem, kifogy a tintám, remélem, elég nagy az a szótárfüzet. Már el is felejtettem, hogy milyen szótárba írni. Régen még szürke volt a borítója, most meg ilyen… jellemtelen. Titokban már évek óta szeretnék egy angol felsőfokút és hát igen, csalni nem lehet, a jó angolhoz tanulni kell. Minden nap megnézem google képkeresőben a leendő Canon gépem. Próbálok arra gondolni, hogy már meg is szereztem, de nehéz elfelejteni, hogy mennyit kell még dolgozni hozzá.