Két napig még blogbejegyzést írni sem volt idő, pedig egyből megoszthattam volna például édesanyám almás pitéjét, amiből csak az 5. szelet után tudatosult bennem hogy igencsak túlléptem a jóllakottság fázisán. Ha egy süteményt finoman készít, 20 év után is ugyanolyan finom az a sütemény.
Biztos mindenkivel megesett már az ilyesmi, de ez az eset extrém mókás volt: a nyugati pályaudvarban sétálva megjelent velem szemben egy nő, úgy tíz méterre. Gondoltam, elindulok balra, de ő is reflexből balra indult volna. Akkor jött a jobbra, és persze hogy dettó jobbra ilyenkor a reakció. Megtorpanunk, elindulunk, de még ugyanazzal a lábunkkal is próbálunk lépni. Mikor másfél méterre voltunk egymástól, ő azt mondta, bocsi, én nevettem és mentem tovább. Ez volt eddig a leghosszabb incidens, tartott vagy 8 másodpercig.
Reggelente a buszon van egy csaj, halványan emlékeztetet Scarlett Johanssonra. El is neveztem Scarlettnek. Régen mikor középiskolába jártam, volt egy lány aki apró copfba fogta rövidke haját, helyenként hajtűvel fogta le a kiálló részeket – az arca szögletes volt, a haja cikk-cakkos és rövid, úgy nézett ki, mint valami manga figura. El is neveztem „A manga csaj”-nak. Azon gondolkozom, mikor jön a „Jessica Biel” csaj. Akkor azért egy közös fotóra odapofátlankodnék.
Ideje művelődni egy kicsit. Fogyasszátok egészséggel eme produkciót – nem kedvenceim a vonósok, de ez azért kreatív. Meg hát klasszikus. Na jó éjt.
