A 12 év rabszolgaságot néztem tegnap. Végül is vállat vonok azon, hogy Oscart kapott, azt hiszem, nincs jelentősége. Tényleg egész jó film, sőt, nagyon jó, igaz, semmi újat nem adott a sajnálaton kívül. Ma tíz fok volt, de nem fáztam.
Jól kell felöltözni, ez a titka. Sokat segít az alvás, meg a jó kaja. Valahogy mindennek van jelentősége, még annak is, ha letörlöm a port az asztalról. Most hogy nézem, ráférne egy kiadós portörlés.
Azért most már jól vagyok. A jégcsákányos hülyegyerek elment. Most megint csend van és lebegek. Mint a gravitációban, csak én nem pánikolok közben. Este sétáltam az utcán és elment eltőttem egy Ducati motorkerékpár. Miközben bekanyarodott az Aurora utcába, két autónak is megszólalt a riasztója.
Emlékszik még valaki arra a táborra, 2007 augusztus 7 – 17 között? Emlékszik még bárki? Istenem, felmérni nem lehet azt a temérdek változást, ami azóta történt. És hogy jut ez eszembe… Ugyan külsőleg fiatal vagyok, és tényleg nincs okom sopánkodni, de most, hogy nemrég megint egy évvel idősebb lettem, sikerült megtanulnom, hogy az emlékek csak arra jók, hogy tanuljon belőlük az ember. Én abból az augusztusi táborból is, most jövök rá, hogy tanultam valamit. Nem tudom megfogalmazni pontosan…. de talán azt, hogy vannak olyan pillanatok, amikor semmi sem számít.