Címke: kritika
Ez itt egy OPPO, és nem éppen occó :-)
Milyen film a Mátrix?
Aki már látta, az az esetek 99%-ában elismeri, hogy hibátlan. A maradék 1% csak azért mond nemet, mert eleve a sci-fi műfaj nem felel meg az ízlésének. Mi értelme van véleményt alkotnom egy filmről, ami amúgy is kultmozi, lerágott csont, és mindenki kívülről fújja? Nincsen feltétlenül értelme. Ez csak egy film, amiről csak valaki véleményt alkot. Mégis írok róla pár sort, hiszen a Mátrix számomra épp annyira meghatározó élményt adott, mint másoknak amikor a hetvenes években megnézték a Keresztapát, a Nyolcadik utast, vagy a Taxisofőrt. Tizenhárom évesen láttam életemben először, akkoriban majdnem pontosan olyan CRT monitorom volt, mint Neónak, megállás nélkül nyúztam a számítógépes játékokat napi 4-5 órában, és úgy gondoltam, én majd az informatikának fogom áldozni az életemet. Nem így történt, azóta a konzumer szórakoztató elektronika lett érdeklődésem fő tárgya. Egy valami viszont nem változott (ahogy Morpheus mondaná; some things change, some things don’t. Mi volt az első film, amit megvásároltam Blu-ray lemezen? A Mátrix. Megvolt már azzal a foszlós, első generációs papír DVD tokkal is. Melyik filmet láttam legtöbbször életemben? A Mátrixot. Évente 1x megnézem. A forgatókönyvírói tanfolyamon oktatónk, Kolozsi László többször is felhozta példaként a Mátrixot. Etalon, nem is vitás. Valószínűleg aki ezt a bejegyzést olvassa, már az is látta a filmet, de ha nem látta, uhh. 🙂 Szóval minden képkocka a helyén volt, a kameramozgás, a speciális effektusok, a zene (utóbbi kettő Oscar-t is kapott, csak úgy, mint hangra és vágásra), de még a történet is hordozott egyfajta egyediséget. Izgalmas, elgondolkodtató, misztikus, látványos, meg ilyenek. Kár, hogy a 2. és 3. rész nem adta tovább pontosan azt a hangulatot, és hogy a lezáró epizódra ellaposodtak a dialógusok, valamint Smith karaktere is inkább viccessé vált, mintegy kiparodizálva az első rész végére kialakult vészjósló jelleget. Mindegy, ettől függetlenül sokat tanultam ettől a filmtől, és sokan másoltak is róla, amatőröktől kezdve az elismert filmesekig, megannyi továbbgondolt munka született, a vizuális effektusok új irányba gördítették a képalkotást, a Wachowski testvérek meg jól meggazdagodtak. Nem is értékelem, minek? Tökéletes, és kész.
Itália visszatér – A Nagy Szépség
Fiatal vagyok még, 23 évesen nem tudhatom, hogy pontosan mit érez egy 65 éves kiábrándult olasz, Róma kellős közepén. Toni Servillo azonban mégis valahogy megoldotta, hogy átéljem azt a helyzetet. Ugyan még nem jártam olasz földön, de ez a film arra vett rá, hogy egyszer oda is ellátogassak. A Nagy Szépség nem feltétlenül jó film, legalábbis attól függ, ki mit vár el a jó filmtől. Számomra viszont ez egy tökéletes film. Én ha leülök mozizni, nem feltétlenül konfliktust vagy kihívást keresek, ha van valamilyen művészeti érték, azt tudom méltányolni. És itt van művészet, szinte minden szekvenciája csak arról szól a Nagy Szépségnek. Az operatőr egyszerűen zseni, az olaszok pedig olaszok, a zenék is rendben vannak, de akkor is… az a hangulat, amit ez a film megteremtett, valamilyen szinten, szerintem egyedülállónak számít. Ötször láttam már a Nagy Szépséget, és biztos, hogy sokszor még el fogom indítani, annak ellenére, hogy a játékidő nagyon hosszú és a dialógokat már majdnem kívülről fújom. Ez a film arra inspirált, hogy jobban figyeljek és igenis foglalkozzak a mozgókép világával. És ezért önmagában hibátlanként tartom számon, persze megértem azokat, akik számára érthetetlen, zavaros vagy egyszerűen csak rossz produkció. Ez olyan dolog, hogy mindenki mást lát benne, mert nem mainstream és nem populár beállítottságú munka, egyszerűen csak van, magának, a maga kis fanyar, édeskés ízével és meseszép képiségével.
Milyen film a Godzilla?
A látványa lenyűgöző, a szereplőválogatás tulajdonképpen rendben van, az operatőri munka teljesen jó. A történet helyenként saját magát rúgja fejbe a logikai buktatóival, mondjuk ez egy sci-fi/világvége műfajú filmnél előfordul, na de hogy néhány ember, ilyen poszttal a valóságban is ennyire ostoba lenne, azt erősen kétlem. A világító tűzes plazmasugarat köpő Godzillától mai napig röhögnöm kell. A Jean Reno féle, ezredforduló előtti verzió toronymagasan ráver erre a változatra, nem tudom, miért kellett újat készíteni, persze, elmondhatjuk, hogy ennyire nagy még sose volt az ominózus óriásszörny. Na és az atomon élő másik két szörny? Megeszi a rakétát, mint valami diákcsemegét? És mi ez a végén? Fogja magát Godzilla és lemerül a víz alá, avagy csá, én elvégeztem a dolgomat. Még csak nem is bántja az embereket. Kikerüli az anyahajót. Az épületeket eltapossa, de az anyahajót, ahol a kulcsszereplők állnak, azt egyszerűen kikerüli. És mi ez, hogy a főszereplő srácnak rendszeresen szemébe néznek a több, mint száz méter magas szörnyek? Megáll a szörny, lehajol, és ránéz. Mivaaaaan? Olyan mintha gyerekeknek írták volna ezt a filmet, közben mégis tele van iszonyú pillanatokkal. Nem értem, miért kell ilyesmire dollármilliókat (százmilliókat) költeni, én alig vártam, hogy vége legyen, leszámítva a szörnyek első megjelenésekor leeső államat (mert hogy ilyen bazi nagy szörnyek még sehol se fordultak elő), nem hagyott bennem mély nyomot ez a film, igyekszem gyorsan elfelejteni.
Ha értékelni kéne: 4/10
Milyen film az Angel-A?
Idén nyáron elkezdtem behabzsolni valamennyi Luc Bésson filmet, igaz, a korábbi munkák még hátravannak, de a Nagy Kékség, a Léon, a profi, az Ötödik Elem, a Taxi, a Nikita már megvoltak. És most következett: az Angel-A.
Hiába ajánlom mindenkinek bátran, sőt buzgón ezt a filmet, sajnos nagyon kevés helyről lehet letölteni hozzá magyar feliratot, és én is csak franciául fértem hozzá, a magyar felirat időzítése szar volt, ezért végül csak angol felirattal néztem. Ilyenkor örülök, hogy tudok valamennyit angolul, mert mint kiderült, nem hétköznapi sztoriba csöppentem.
Luc Bésson akár hullámzó karriert futott eddig be, akár nem, ez egy olyan film, amiben a női főszereplő dögös és szexi, a konfliktusokban érezni a feszültséget, a vicces jelenetek pedig tényleg viccesek, s mi több, a szomorúak tényleg szomorúak. Ilyenkor jobb, hogy egyedül nézek filmet, mert a drámai részeket könnyebben át tudom érezni, ha mellettem senki nem kommentál semmit, csak némán rátapadok a képernyőre. Az Angel-A szimbolikus és felszínen zajló történet egyaránt, igazi “értelmiségieknek” film, mely érdekes kérdést tesz fel a nézőnek, és még érdekesebben mutatja be a főszereplő mint hétköznapi ember reakcióját… azzal a bizonyos Angela nevű hölggyel, akiről mint kiderül, sokkal több, mint hétköznapi hölgyemény…. szexi, kétméter magas, hosszúlábú hölgyemény…
A zene olyan, ami az én kedvenceim közé tartozik, mint Bonobo, tele alternatív morzsákkal, jazzes elemekkel, lágyam hömpölygő ambientes morajlással, a képi világ a huszonegyedik században különcködőnek számító fekete-fehér, a szereplők és a történet, ergo a film nyelvezete pedig francia. Ez nem teszi önmagában csalogatóvá a projektet? Dehogyisnem.
A film első felében nem értjük, hogy ki ez az Angela, a film második felében pedig azt nem értjük, hogy mi jó sülhet ki végül Angela és Jamel Debbouze között? A választ nem mondom meg, ezt a filmet meg kell nézni. A kissé egyszerűcskén lezárt sztori ellenére olyasmit kaptam ettől a történettől, amit már régóta egytől sem. Kikapcsolódhattam, kikapcsolódhattam egy alapvetően romantikus filmtől, hát létezik ilyen?
Olyan érzéseket élhettem át újra, amiket az első lány elvesztése, az első komoly csalódás, komoly meghatódás után érezhet az ember, de van még itt értetlenkedés, vágy, döbbenet és sok más is. Milyen film az Angel-A? Nem egyszerű, a magamfajta elvont hülyegyerekeknek viszont egy kincs, ínyencfalat, mestermunka. Bárcsak ott lenne a polcomon az eredeti DVD, kár, hogy már nem lehet kapni sehol sem.
Értékelés: atom film!
8/10
Ezt a hangfalat egyszer magunkkal vittük evezni
Így lehet hangot továbbítani, vezeték nélkül…
A lápvidék harcosai
Magamtól nem állok neki ’80-as évekbeli filmeket nézni, hacsak valaki nem tesz erős javaslatot valami régi mestermunkára. Ezúttal egy könyvben láttam meg ezt a címet, egy könyvben, amit a szüleim adtak ajándékba. Érdekes olvasmány egy operatőr tollából, aki abszolút szakmai megközelítésből ad rátekintést a saját munkáira. Andrew Laszlo (igen, magyar származású) operatőri tevékenysége erős, hatásos bélyeget nyom a Lápvidék Harcosaira, különösen így, hogy elolvastam előtte a háttérmunkálatokat. A naturalista színhasználat, az alulexponált képek és az alacsony kontraszt mind szerepet játszanak a mocsár kietlen, hűvös világának visszaadásában. Így viszont, hogy folyton a képalkotást figyeltem, a történet a háttérbe szorult kb. a film kétharmadáig, tehát mire már a csapat felét legyilkolták (nem lövök le ezzel poént, hiszen thrillerről beszélünk katona szereplőkkel), csak addigra kezdtem felhagyni a filmes stíröléssel, és átadni magam a történetnek. A lápvidék harcosai egy olyan film, amelyben az első percekben majd elalszol, a végére viszont meg se bírsz moccanni a feszültségtől, egyedül az utolsó snitt enged levegőhöz jutni.
Értékelés: 7/10
Joe Navarro – Beszédes Testek
Joe Navarro könyve a testbeszéd rejtelmeit tárja fel, de nem a hagyományos, csevegő hangnemben, hanem komolyabb és egzaktabb leírásokkal. A precizitás nem oktalan, ugyanis Navarro évtizedeken át dolgozott az FBI-nál, ahol kihallgatásokon vett részt, megfigyelőként, aki úgymond leleplezi a gyanúsítottakat. Ugyanis testünk árulkodó jeleket ont magából, akár szeretnénk, akár nem. Navarro részletesen leírja, miként fejezi ki érzéseinket a lábunk, a kezünk, az arcunk, a testtartásunk, de még az ujjaink is. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik alaposabban szeretnék megismerni az őket körülvevő embereket és szívesen megtudnának többet a non-verbális kommunikációról, illetve annak esetlegesen kihasználható előnyeiről. Ugyanis ha értjük, mire gondol a másik, és hamarabb megértjük őt, az csakis jóra vezethet. Nekem hasznos volt, bízom benne, hogy segít majd a Számháború forgatásánál, amikor színészi instrukciókra kerül sor.