Címke: kritika
Nincs többé Pizza Forte…
Volt, hogy heti rendszerességgel rendeltem a munkahelyemre (most már belátom, hogy hülye voltam és jobban megéri mástól rendelni vagy otthon, magamnak készíteni előre ebédet) pizzát, a futár gyakran még csak nem is köszönt vissza, bár ez engem nem aggasztott. Az, hogy egy ember nem képes annyit mondani hogy helló, nem feltétlenül az őt alkalmazó cég hibája, ezért ezt nem is írom bele a lenti listába. Sok kis apróság vett rá, hogy végleg lemondjak a Pizza Fortébe vetett bizalmamról, azt már a saját tájékozatlanságomnak köszönhetem, hogy nem vettem a fáradtságot, hogy körül nézzek a neten pizza kritikák tekintetében. A lenti listával szeretném ráébreszteni a többieket, hogy mielőtt kaját rendelnek, tájékozódjanak az adott étterem/étteremlánc sikerességéről, és ha lehetséges, a népszerűbb egységekhez forduljanak. Emellett mindenkinek jó szívvel javaslom, hogy ha lehet, és ha a körülmények engedik, akkor tényleg inkább magának készítse el az ennivalóját. Jó tanulópénz volt ez számomra, és utólag belátom, hogy már az első rendelés után fel kellett volna hagynom velük. Talán nevetségesnek tűnhet, hogy egy pizzázóról írok blogbejegyzést, de mivel sikerült nekem, a relatív értelmes és türelmes, sok minden fölött szemet hunyó magyar fiatalnak kihúzniuk a gyufát, most úgy érzem, ezzel a bejegyzéssel tudom kiegyenlíteni azt, amit ők akaratlanul is bosszúsággá érleltek bennem. Akkor tehát, a jobbnál jobb események időrendiségének figyelembe vétele nélkül, íme azok a tények, amiért kiérdemelte a Pizza Forte az én negatív marketingemet:
- Egy alkalommal véletlenül kicserélték az általam rendelt (nagy) pizzát egy másikra (ami kicsi volt). A futár elrohant (természetesen elnézést kért, tehát végül is korrekt volt), hogy mihamarabb intézze a pótlást, ezt követően felhívott a diszpécser, hogy a futár 5 percen belül visszahozza a mi pizzánkat, amit ténylegesen rendeltünk. Átsuhant a fejemen, hogy ez vajon hogyan volna lehetséges? A másik “csereáldozat” valószínűleg nagy örömmel majszolja már az általa hittnél sokkal nagyobb pizzát… és lemoziztam, hogy a futár még megpróbálja visszakérni tőle, miközben a mit sem tudó, vagy éppenséggel kárörvendő kuncsaft épp az utolsó szem kukoricákat görgeti a karton alján. Természetesen újra hívott a diszpécser, hogy elnézésemet kérik, fél óra és jön az új pizza. Vártam hát még fél órát (így természetesen a várakozás is felkúszott 1 óra fölé), és megjött a pizza, ami egyébként finom volt, a blokk alján feltüntetett “ajándék üdítőt” gondolom kárpótlásnak szánták, amúgy nem kaptam meg, de ez most a legkevésbé sem számít.
- Egy másik alkalommal a futár kicsit neheztelt rám, mondván, hogy 15 perce engem vár és hogy már hívott, továbbá csöngetett is (azért mentem le, mert hívott a diszpécser, hogy nem tud bejutni a futár). Mutatta a blokkot, én pedig mutattam neki, hogy hibás a benti mátrixnyomtatójuk, ugyanis a Pizza Forte által nyomtatott blokkon a telefonszámom 8-as betűi 3-asnak látszottak, ő is belátta a jelenséget, tehát végül nem volt harag, de azért kicsit aggasztott ez a kis baki. Így aztán töröltem a címemet a Pizza Forte rendszeréből és újra felvittem az adataimat, hátha akkor eltüntetik a blokkról a “KAPUCSENG. KIJÖN” feliratot. Nem, nem tüntették el.
- Minden rendelésen feltüntettem a megjegyzés rovatban, hogy nem működik a kapucsengő. A fent leírt oknál fogva 10-ből 3 futár rögvest a kapucsengővel próbálkozott, a telefonról pedig vagy elfeledkeztek, vagy az előbbi probléma okából kifolyólag hiába hívtak, mert nem az én számomat tárcsázták.
- Ez odáig fajult, hogy egy alkalommal az ajtómon kopogott a futár, és hangosan káromkodott, bazdmegelt az arcomba. Hiszti rohamának végén még hozzátette: akkor megyek, gondolom borravalót úgyse kapok…?
Ekkor telt be a pohár, felhívtam a Pizza Forte reklamációs részlegét, és elmondtam nekik telefonon mindazt, amit most leírtam. Azt mondták, hogy hálásak nekem, mert így legalább tudnak a problémáról, és nagyobb eséllyel tudnak tenni a jó érdekében. Azt is mondták, hogy eltüntetik a “KAPUCSENG. KIJÖN” sort a blokkról. Én viszont nem elégszem meg ennyivel. Éppen ezért, a szánalmasság határát feszegetve válok netes “panaszemberré” és teszem az én kis történetemet nyilvánossá. Lehet, hogy most szemét vagyok velük szemben, hiszen talán én csak 100-ból 1 ügyfél vagyok, akinek épp rossszul álltak a csillagai, és ezért néhány apróság nem úgy jött össze, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ettől függetlenül a Pizza Forte históriája igazolja, hogy kis tökéletlenség is tud nagy fejfájást okozni mindkét oldalnak, az adó és a vevő félnek is. Talán egy napon feljebb jutnak a ranglétrán, talán már jelenleg is egyre több és több elégedett fogyasztót tudhatnak magukénak, hiszen a pizzájuk noha nem kiemelkedő, pesti viszonylatban nem is annyira vészes.
Milyen film az Edge of Tomorrow?
Biztonsági öveket bekapcsolni, Tom Cruise most halálit alakít (Spolier! – nem is egyszer! – Spoiler vége)! Film kritika lenne amit most írok? Lehet hogy valami olyasmi, de vegyük csak spontán vélemény kinyilvánításnak. Próbáltam számolni azokat a bizonyos haláleseteket az Edge of Tomorrow avagy “A Holnap Határa” c. filmben, de egy idő után feladtam, és persze nem is ez volt a lényeg. Nem akarom lelőni a poént, de a film alapötlete nagyon jó, érdekes, izgalmas, és talán látványos is, nem is beszélve arról a CGI-orgiáról, amit a vizuális dizájnerek megvalósítottak csaknem mindegyik képkockával. A film alappillére, hogy idegenek szállják meg a földet, és az emberiség már az utolsókat rúgja, mikor a Tom Cruise által megformált főhős váratlanul olyasmit él át, ami jó eséllyel felülírja az emberek és idegenek közti háború esélyeit. Tulajdonképpen egy klasszikus sci-fi-vel állunk szemben, ami az Oblivion-féle minimalizmustól eltérően 21. századi pörgés mellett pumpálja belénk az emberi kreativitás és az örökletes “mi lenne ha” variációk együttesét. Minden egyes szekvencia egy újabb és újabb lehetőség illetve információ morzsa, amit a néző rágcsálhat, ahogy halad előre a film. Bocsánat ha ködösen fogalmazok, de így talán konkrétabb: minél tovább nézzük az Edge of Tomorrow-t, annál többet árul el a film és annál inkább értjük, hogy miért került bizarr, mégis fantasztikus helyzetbe a főhős, aki a háború viszontagságai miatt a kezdeti gyáva csalóból egyszercsak elkeseredett, meg nem értett háborús hőssé transzformálódik. Vannak átvett, másolt elemek a díszletek között, de a film képes egy kicsit popcorn mozi üzemmódra váltani és kikapcsolni az agyunkat, így azok is önfeledt bambulással nézhetik végig, akiknek elsőre fogalma sincs a történtekről, maximum a záró képsoroknál vakargatják majd a fejüket, hogy ugyan miért történt meg mindez? Leszögezem, nekem nagyon tetszett, szinte minden, nem egy sokat mondó film, de egy érdekes szituációt tár elénk ami – mivel nem tudjuk, hogy idegenek léteznek-e egyáltalán – akár meg is történhetne a jövőben, és pont ettől válik egy kicsit érdekessé a sztori, hogy megpróbáljuk átélni azt, ami a főhőssel történik. Mindenkinek érdemes megnézni, aki kicsit is kedveli az “élien megszállós” műfajú sci-fi-ket, mindenki más pedig kukkantson bele mondjuk az I Origins-be vagy az Imitation Game-be, amikre hamarosan visszatérek, addig is nagyon kellemes hétvégét és jó napozást mindenkinek.
Szubjektív értékelés: 7,5/10
Avagy 1x vagy 2x bátran meg lehet nézni, és másodszorra is jó lesz.
Ps. Ha valaki tud ajánlani egy elgondolkodtató, naturalista és erős témájú európai filmet akkor kérem tiszteljen meg egy-két tippel a komment szekcióban, ki vagyok apadva, nem tudom mit nézzek, ezért fordulok kedves olvasóim segítségéért. Köszönöm…
Milyen az új MAD MAX?
Tegnap beültünk négy másik haverral a MOM parkba, hogy megkukkantsuk ezt az új csodát, melynek címe: MAD MAX – FURY ROAD. Nem voltak nagy elvárásaim, eltekintve attól, hogy körülöttem mindenki erről a filmről beszélt. Sokan dicsérték, az edzőtársam már négyszer is látta, és persze mivel érdekelnek a filmek, nem akartam kihagyni, szóval “miért ne?” alapon beültem rá.
A film után egyfajta csalódottságot éreztem, mivel újfent a látványdömping dominált, és valahogy a filmtől nem kaptam meg azt, amire vágytam, bármi is legyen az. Persze, megnéztem az előzetesét, tudtam, hogy milyen műfaj, tudtam, hogy mire ülök be, tehát átverve nem érezhetem magam, de attól még mondhatom, hogy ennél többre számítottam. Mi az, amiért nem köthetek bele?
A látvány. Lenyűgöző, zseniális, professzionális, etc. etc. A kameramozgás, a vágás, a mozgások, a koreográfia, a harcjelenetek, a robbantások egyszerűen mesések, gyönyörűek voltak. A díszletekről és a kocsikról nem is beszélve. Nem azzal volt bajom, hogy hogyan néz ki, hanem hogy miről szól ez a film. Nem, nyugi, nem fogok spoilerezni. Azt hiszem, nem is lenne nagyon értelme.
Charlize Theron és Tom Hardy jó színészek, alapvetően az egész gárda úgy nézett ki, mintha makulátlan produkció építőkövei lennének, a probléma csak az, hogy a forgatókönyvíró elsiklott bizonyos részletek fölött. Vagy éppenséggel túlbonyolított, túlságosan “Mad”-re akart írni néhány dialógot, ennél fogva olyan érzésem volt, mintha az egész film szellemi fogyatékos karakterekről szólna, akik vagy menekülnek, vagy pedig ölik egymást. Persze ennél összetettebb volt a történet, de lényegében a fő(bb)szereplőkkel ez történt. Dramaturgiailag nem lenne vészes a sztori, hiszen vannak nagyjából jók, és aránylag rosszak, de mivel az egész közeg egy kaotikus, élhetetlen és kegyetlen jövőképet tár elénk, igazából nem az számít, hogy ki kivel van, hanem hogy mi fog történni. És mi történik a Mad Max alatt? Végeláthatatlan akciójelenetek, orbitális csaták, frenetikus robbantások, és mikor épp nem a vér ömlik, akkor lángszóró okád a képbe, amikor pedig épp nem egy metálszólót pengetnek a kamionra akasztott elektromos gitáron (komolyan), akkor üvöltenek a V8-as motorok. Azt hiszem, mindenféle lekezelés nélkül úgy tudom összefoglalni a lényeget, ha azt írom: a Mad Max Fury Road olyan film, amiben az emberek a V8-hoz imádkoznak. Lehet érezni hogy mire gondolok? A főszereplő elvileg megőrült, gyakorlatilag inkább úgy viselkedik, mintha csak egy féleszű lenne, akire rábízhatsz mindent, feltéve ha adsz neki vizet és nem kötekszel vele, de amúgy még egy mesterlövész puskát is eldurranthatsz a füle mellett, utána csak halkan fog morogni az orra alá. Bocsánat, ez egy kicsit mégis spoiler volt.
Nem tudom, azt hiszem velem van a baj, valahogy az akciófilmek egyre kevésbé érdekelnek, ha ez az új irány, akkor inkább maradok a thriller/dráma/krimi vonal valamelyik véletlenszerű opciójában, na persze néha sci-fi is szóba jöhet, de nem ilyen… sajnálom, nekem nem tetszett.
Értékelés: 5/10
Under the skin
Amikor ezt a filmet elkezdtem nézni, előtte még gondolkoztam is, hogy “ma mindegy, hogy mi lesz, csak sci-fi legyen!” Így aztán jött az Under The Skin, ami tulajdonképpen egy nehezen véleményezhető történet. Én nem tudok róla véleményt alkotni, ahhoz túlságosan ostobának érzem magam, most, még frissen a megnézése után. Annyit leírhatok, hogy mit gondolok, de ez mit sem változtat a tényen, hogy dühösnek és átvertnek érzem magam, az első tíz perc után ki kellett volna kapcsolnom.
A jó sztorik, amiket eddig láttam, mind valamilyen konfliktus köré épültek. Az Under The Skin nem ad egyértelmű utalást a nézőnek, helyette művészi képsorokkal sejteti, hogy idegen, de nagyon idegen nő jelenik meg Skóciában a nagy semmiből. Elnyújtott snittek. Unalmas beállítások. Scarlett flegma arca egy örökkévalóságon keresztül bámul a semmibe. Ez még csak egy dolog. Aztán jönnek azok a szörnyű “zenei betétek” mintha az agyamon akarna valaki kettéfűrészelni egy zümmögő szúnyogot, nagyjából ennyire “jó” a film aláfestése. Ha nem Scarlett vállalta volna a szerepet, akkor ez a projekt úgy, ahogy van, eltűnt volna a süllyesztőben.
A film egy bizonyos ponton rettegést és félelmet váltott ki belőlem, de nem a horrorfilmekhez hasonlatos hatással, hanem egy sokkal zavarodottabb és szörnyűbb módon. Hirtelen úrrá lett rajtam egy olyan típusú rettegés, amit valószínűleg akkor is éreznék, ha igazi UFO állna velem szemben. Azért fogott el az ijedtség, mert nem értettem, hogy mi történik, csak annyit láttam, hogy ami történik, az megmagyarázhatatlan, és vérfagyasztó. Nem viccelek, a frász jött rám, megrémítettek a képek. A film tisztességtelen módon zárul le, nem ad magyarázatot a nézőnek, nem válaszol meg semmilyen kérdést, nem ad támpontot. Így én sem adok pontot neki. az iMDB-n egy igazi fanatikus úgy nyilatkozott, hogy ez a legjobb film, amit valaha látott. Nem lehetünk egyformák, nekem a La Grande Bellezza tetszik, ha szerzői filmről van szó, de ez az angol szörnyűség számomra a legrosszabb, a létező legrettenetesebb dolog, amit valaha mozgókép címszóval átéltem.
Értékelés: 0/10
Ezúttal Marantz kütyüről ejtek néhány szót
Volt szerencsém kipróbálni egy Marantz fejhallgató erősítőt, zeneileg teljesen rendben volt, meg a megépítettsége is nagyon tetszett, mondjuk egy bajom van vele. A videóban is elmondom. Egyszerűen 2015-ben nem tudom elfogadni, hogy egy kijelző ennyire puritán legyen, minimum OLED kéne hogy legyen rajta, amin egy teljes szám és album meg tud jelenni szükség esetén, persze ez a kütyü nem médialejátszó. De akkor inkább nélkülözték volna róla az USB-lejátszást. Így főleg azok tudják kihasználni az előlapi USB-portot, akik Apple mobileszközzel nyomják. Persze, azért hátul is akad bemenet, kimenet bőven, szóval a HD-DAC1 hagyományos hifi rendszerben és az íróasztal sarkán is megállja a helyét. Minden más kiderül a videó alatti hivatkozáson keresztül, a teljes cikkből…
Milyen film a Bíró, avagy The Judge?
Annak idején a Kiss Kiss Bang Bang c. produkcióban láttam először Robert Downey Jr-t mint karaktert. Akkoriban még nem kerültek rivaldafénybe a Marvel-féle szuperprodukciók, talán a Sherlock Holmes epizódok és a Vasember tették őt echte hollywoodi szupersztárrá, persze előtte is bizonyította színészi tehetségét… azóta viszont a mainstream áldozata lett, és megelégedett a gazdagon tejelő, giccses-sablonos megamozik ajánlataival. A Judge látszólag B)-kategóriás mozi, persze aztán az első öt percből kiderül, hogy egyáltalán nem az, sőt, ez az a film, amit Hollywood egyre ritkábban tesz elénk, holott az igazságügyi, félig-meddig családi drámák sikerességét számos cím (pl. Remény Rabjai) igazolja. A Judge egy viszonylag komoly film, ami a családi gondokat, az apa-fia viszonyt, a nevelés fontosságát és a törvényt egyaránt étlapra helyezi. Megkajáljuk, közben félig savanyú ízt érzünk, ami aztán átmegy egy kicsivel izgalmasabb krimi-jellegű sztoriba, aztán kissé lágyra higított melankóliába torkollik. Tudom, nem ártana lazábban fogalmaznom néha.. Szóval itt van Tom Hagen a keresztapából, az időközben meghízott és őszült nagytesó, aki feledhetetlen alakításával a Full Metal Jacket c. filmben egy életre megmarad az emlékezetemben. A sztoriban vannak egész jó fordulatok, bökkenők, kérdések, a szereplők pedig nagyon, nagyon sokat hozzáadnak a filmhez. Nem egy pörgős valami, jóval inkább mentális hullámvasút, de a The Judge egy jó és nézhető egész estés mozi, némi tanulsággal, ami voltaképpen a legtöbb amerikai drámában szinte ugyanaz szokott lenni, mégis a remekül megírt párbeszédek és a feszültséggel teli bírósági tárgyalások megkövetelték, hogy kétszer megnézzem ezt a filmet, ami nálam nagy szó.
Értékelés: 8/10
Tim’s Vermeer, az inspiráló dokumentumfilm
Édesanyám évek óta a festészet megszállottja lett, aminek köszönhetően egyre mélyebbre ássa magát ezen a területen. Érdeklődése a művészetek iránt fogékony édesapámat is magával vonta, talán ennek köszönhető, hogy az ő ajánlásuk alapján néztem meg a Tim’s Vermeer-t.
Érdekes és elgondolkodtató dokumentumfilm, ami a múltból merít ihletet és megkérdőjelezi a zsenialitás mikéntjét, rákenve az alkotói tehetséget a technológiára. Mindezt logikailag felépítve, tartalmas monológok kíséretében mutatják be, egy olyan lelkes személy főszereplésével, aki önmaga is az alkotói tehetségét többnyire a technológia kihasználásával és fejlesztésével kombinálta, számtalanszor az élete során. Inspiráló film, amit minden kreatív embernek érdemes megnéznie. Köszönöm az ajánlást!
Vicky Cristina Barcelona – Klisébe öltöztetett érzelmek
Mire ez az év a végéhez ért, kifacsarodtam érzelmileg, és miközben minden gondolatom a feje tetejére állt, bizonyos szempontok lehullottak a tudatomról, hogy helyettük újabb, összetettebb felfogás tapadjon fel egóm facsarodó falaira. Most, hogy elérkezett a Karácsony, már újra készen van az éber, tudatosan cselekvő énem. Mégis, sokszor érzem magamon, hogy tele vagyok nyugtalansággal, kishitűséggel és kétségekkel, nem tudtam még tisztán látni, az éber és nyugodt állapot fenntartásához találnom kellett volna valamit. Keresés közben a Vicky Cristina Barcelona DVD-re bukkantam rá, ami három hete zsír originált állapotban porosodott a polcomon, aztán ezen az estén úgy döntöttem, hogy kibontom és megnézem. A film felébresztette saját, friss élményeimet, és a sztoritól elkanyarodtam a saját irányom felé. Woody Allen filmet nem érdemes úgy nézni, hogy beleéled magad a szereplők helyzetébe, mert csak egy gagyi, szappanoperánál alig jobb szituációban találod magad. Egészen más lesz a helyzet, hogyha a karakterek cselekményeit a saját tapasztalataiddal vegyíted, hogy ha valamelyikük életéhez megpróbálod a tiédet hasonlítani. Onnantól kezdve elkezd beszélgetni veled a film. Ahhoz, hogy az olvasó értse, amit írok, kell,, hogy rendelkezzen bizonyos felfogással a párkapcsolatok, a szerelem, a szeretet és az érzelmi függőség témájában. Ha ezek megvannak, akkor már lehet ismerkedni a filmmel is. A felszínesség függönye sokak számára nézhetetlen filmmé fogja tenni a Vicky Cristina Barcelona-t, pedig nem kell hozzá érzelmi gurunak lenni, hogy átvegyük a történet tűnődéssel felhígított üzenetét, de kell, hogy tapasztaljunk dolgokat. Talán Cristina is pont ezt próbálja megkísérelni a filmben, folyamatosan tapasztalni és kipróbálni az újat.
Értékelés: 5/10
Milyen film a Lucy?
Hát milyen lehetne? A filmről jól lemaradtam mikor vetítették, emlékszem, minden ismerősöm látta már engem meg a kollégámat kivéve, mert hogy mindketten súlyos munkamániásak vagyunk. Na de, a lényeg: Luc Besson stílusa valahogy hat rám, meg pár millió emberre rajtam kívül. 2014-ben is lehet rendezni valami egyedit? Lehet, ha megvannak hozzá az embereid. Ha megvan Luc Besson, a francia gazfickó, aki a Léon a profi, az Ötödik elem, a Nikita és az Angela után egyike azoknak a filmes arcoknak, akikre azt mondom, hogy ez már igen. Apró észrevételek a filmmel kapcsolatban: Luc Besson vezetéknevéhez csak egy Y-t kell hozzátenni, ahhoz, hogy… na jó, ez jelentéktelen. A francia rendőrautók, amik kényszerűen szaltóznak, majd darabokra hullanak… nem lepődünk meg rajtuk, miért nem? Mert ez egy Luc Besson film, én igazából azt reméltem, hogy Scarlett majd fehér Peugeo-t vezet, de néha tényleg túl sokat akarok. Mr. ferdeszemű antagonista amikor zenét hallgat, akkor egy Aedle VK-1 fejhallgatót használ, ami amúgy szépen néz ki, de szarul szól, és kényelmetlen. Na meg hát a szupernő, ez a Nikita és az Ötödik elem után nem is meglepő. Az alapötlet érdekes. A karakterek jók, Hollywood arcai örömmel bizonyítják rátermettségüket. Na jó, nekem nem tetszett a repülőtéri kutya nyüszítő visszavonulása, kicsit lámpalázas volt szegény élőlény, neki talán gyakorolnia kellett volna a szerepét. Jézusom, nehogy valaki komolyan vegye az előző mondatot. A képi világ hú. Nagyon hú, de inkább vazze. A hang szintén bahh, de inkább huhh. A vágások mérnöki pontosságúak, a zenék is igazából kifogástalanok. Ez a film egy sakkmérkőzés a néző ellen, nem is, inkább mentális boxmeccs, az első tíz perc után kiütéses győzelemmel. Mielőtt nagyon ködösen záródna mai posztom, a válaszom a címadó kérdésre: nagyon jó film a Lucy. Szerintem. Mi emberek meg jó hülyék, hogy csak 10%-on üzemeltetjük az agyunkat. Gondoljunk csak bele… 20%-kal lehet, hogy soha többé nem írnék hülye blogbejegyzéseket? Így meg a hülye blogbejegyzések még tovább hülyítenek mindenkit, akik elolvassák. Na azért nem minden blogbejegyzés hülyeség, mint ahogy ez sem, hiszen van üzenet: meg kell nézni ezt a filmet!!
Értékelés: 8/10