Túléltem a tegnapi vacsit. Reméljük, a mait is, ebben volt szecsuáni öntet, csak hogy kompenzáljam a kínai kaja hiányát. Na de, nem rizsázok az evésről, legyen szó inkább valami érdekesebbről: Zsolti írt egy új számot. Szenzációs a dallamjáték, a szöveg is űber, de nem tudom, milyen címet kéne adnunk neki?! Arra gondoltam, ezt a címet megadhatnátok Ti, akik meghallgatják. Szombaton megpróbálom felvenni a próbán és itt közzétenni a készülő muzsikát. Ha dobtok a mail címemre ötleteket, lehet (tehát ne lőjön fejbe senki három nap múlva, mert én csak ígérgettem!), szóval LEHET, hogy az ötletek némelyike úgy megtetszik, hogy elfogadjam szám címnek – tudjátok, hogy van ez, sok a meló és apad kreativitásom. Szombaton gyertek fel a blogra és nézzétek meg a videót – aztán majd gondolkozzatok.
Én is gondolkoztam. És rájöttem, hogy mostanában eltűnt a melankólia. Lehet, hogy szabadságon van, az is lehet, hogy más lett a felfogásom, tudok másra is gondolni a munkán meg a pénteki csomagon kívül. Hogy mire? Hm… a jövő hétre :). Mindenesetre tegnap este óta határozottan jól érzem magam. Semmi szorongás, semmi értelmetlen merengés. Valahogy olyan ez, mint ha fordítva működnék, nálam “nyári álom” van, és ahogy jön a tél, úgy kezdek újra élni talán. Várom a jövő hetet, hogy történjen valami érdekes… valami új is már. Lenne egy jó tanácsom azoknak, akik korán kelnek – néha álljatok meg, jobban szemügyre venni a napkeltét. A középiskolás évekből az egyik dolog, ami legjobban hiányzik, a hajnali napkelték látványa. Minden alkalommal más színek, mintázatok, más hangulat lett úrrá, ahogy elindultam a 6:20-as buszhoz. Utána végigaludhatjuk az utat egészen addig, míg meg nem érkezünk, de valahogy az a fényes gömb olyan hatást tud kelteni, mint egy mentális kávé a munka előtt, vagy mint elalvás előtt olvasni egy jó könyvet, hogy elfelejtsük a napisz*rt. Ma este ilyen csevegős hangulatban vagyok. Cserébe adózom Neked egy kis muzsikával, már ha ínyedre való a gitár hangja:
Címke: gondolat
A Gurulós Party
Háromnegyed 10 körül lekutyagoltam az éjjelnappaliba, a háziúr kérésére hónom alá csaptam egy üveg kékfrankost, saját szükségleteimet egy doboz kék monster elégítette ki – így hajnali négyig még csak nem is gondoltam az alvásra. Felérve a házhoz már hallod a halk zeneszót, hallod az ismerősök hangját és a gondolataid átrendeződnek – a problémák háttérbe kerülnek, a jókedv pedig az arcodon terül szét. Szolid, négyszemélyes buli ez a mai, könnyebben fókuszálsz egyik témáról a másikra, nem kell túlkiabálni a zenét és lassabban fogy a nyersanyag. Látod pirulni saját és társaid fából nyesett nyársán a szalonnát – egyikük nem győzi az izzadó hússzeletet csöpögtetni a tányérjával megegyező méretű kenyérszeletre, másikuk azonban szándékosan hagyja kifacsarodni a húst, könnyezni a máglyára. Ő így, ropogósan szereti. Az ilyen bulikban az a nagyszerű, hogy élvezettel lehet hallgatni mások élménybeszámolóját, és ha te mesélsz, akkor is Figyelnek rád. A munkában megszokottá válik, hogy a másikra kell végig figyelni, amit te mondasz, kevésbé fontos ahhoz képest, amit a másik akar. Sok haverom volt azelőtt, akiknél ugyanez volt jellemző: csak az volt neki fontos, hogy önmaga gondolatait, a saját világát vázolja neked, magáról szeretett….imádott beszélni! De akárhányszor te mondanád, hogy akkor mit gondolsz erről, vagy egyébként veled mi történt, az “aham” vagy “az jó” típusú válaszoknál ne számíts többre. Kevés igaz barátja marad az embernek, ahogy telik az élet, de azok a barátok legalább meghallgatják minden gondolatod, és érdemes kölcsönösen figyelni rájuk. De mielőtt felcsapok filozófusnak, térjünk vissza a bulihoz. Elfogy a szalonna és a hagyma, még Gombóc kutya is kap egy falatot. Iszunk egy kis sört, nevetünk, elindul a következő szám, iszunk egy kis bort, nevetünk, jön a következő zene, elpöfékelünk egy német szivarkát, nevetünk, és akkor így szól a háziúr: Guruljunk! Kirobban a garázsból egy gördeszka-szerű, de annál szélesebb tákolmánnyal, amit még kormányozni is lehet. Ezen a 40×80 cm-es alapterületű luxusgokarton tucatszor biztos legurultunk a hegyről. És nem egyedül, hanem ketten ültünk rajta. Azt hiszem újra gyerek lettem arra a pillanatra, amikor üvöltve leszáguldottunk és megcsapott a menetszél, és nevetésünk visszaverődött a falakról. Hajnali négyig bírtam. Furcsamód még sérüléseket sem szereztem – legalábbis amíg gurultunk. Másnap mikor reggel kivánszorogtam a mosdóba, sárgázás után visszagomboltam a nadrágom és dobtam egy hátast. Szép sebek, mindkét karomon 😀 Klassz buli volt, az utóbbi idők legjobbika!
Értelmezzük a szót: Odakint.
Odakint az, ahol nem lehetünk, pedig minden olyan, ami nem mi vagyunk, arra vár, hogy megismerjük. Én most idebent vagyok és minden más odakint vár. Vár az ágy, hogy lefeküdjek végre. Várnak az álmaim, hogy megint felidegesítsenek. Pedig amikor álmodom, akkor is végre odakint lehetek. Csak az a baj, hogy odakint néha nem az történik, amit mi szeretnénk. Néha felidegesíthetnek az odakint zajló dolgok. Néha akár aludni sem tudunk tőlük. Ami számomra odakint van, az nem hagy nyugodni sem akkor, ha álmodom, sem akkor, ha álmatlan bámulok ki a fejemből, mert látom. Kilátok. Ahova sokan szeretnének kilátni. Bárcsak a saját helyzetem lenne ennyire konkrét, kilátásokkal teli. Odakint épp esik az eső. Egy órája még az utcákon sétáltam zenét hallgatva, a hegynek felfelé. Odakint voltam, csak hát magamban. Villámlik. Az ablak mellé állok, kitekintve nem látni. Csak esőzörej van. Mégis jobb volna, ha ott állnék az esőben, akár megvárni, míg bőrig ázok. Egy rabnak milyen nehéz lehet kimondani ezt a szót: Odakint. Biztosan megint más egy űrhajósnak, egy turistának, katonának vagy újságárusnak. Mindenkinek más. Nekem az odakint gyakran fájdalmas jelentéstartalommal bír, mert magamat látom azon az oldalon, ellenben az én limitált kapacitású oldalammal. Néha viszont a legpazarabb dolgok történnek meg odakint. Itt meg vagyok kötve, ott szabad vagyok, mint a madár. Odakint ugyanis vannak madarak. Mielőtt valami romantikus kotyvalékot mondanék, leszögezem, a madarak is szabadok, és csak ezért léteznek… ott, kint. Odakint nevetni szoktam. Mozogni. Élvezni a társaságot. Odakint néha Veled is összefutok. De aztán mindegyik alkalom ugyanazon kudarcélménybe torkollik, mikor vissza kell térnem ide, bentre. Így aztán most itt bent vagyok. S mivel nem tehetek mást, leírom, hogy milyen jó is lenne ezt, azt, meg amazt tenni ahelyett, amit most csinálok: nem csinálok épp semmit. Így aztán hozzád is szólok! Már hozzád, aki olvasol: ne várj. Tedd meg, amikor eszedbe jut és van rá lehetőséged. Különben csak állni fogsz odabent, és sóvárogni az odakintről. Egyelőre te vagy az, aki kint lehet. Én pedig az, aki lehetett volna kint, csak sosem találja meg a módját. Találgat. Bentről írok. Ezért látod te is. Saját döntésképtelenséged börtönt épít köréd. Körénk. Csak nem vesszük észre. Így aztán csak annyit kérek, dönts. A többi jön magától. Most viszont megyek, ha nem haragszol. Hívnak odakintről…
Carpe momentum
Mi törik, mi marad? Volt kétely, volt harag? A léted, és nem szavad, mi marad, ragad, szabadon – nem a lényeg, nem a pillanat szalad agyadon, hanem az dagad, az szakad, az alkalom – akkor és amikor csak akarom.
Felelőtlenség
Megtörténik, még ha nem is szeretnénk,
Nem számít, hogy bátor, vagy félénk
Az óra mutatóját nem néző egyén,
Aki táncol, nevetve forog egy tű hegyén.
Mert az ilyen, mint olyan, kemény.
És itt nem létezik remény – az egykor
Biztos hősöd, ki lehetett akár Hector,
Most mégis az arca, mint a málló tejpor.
Mégis lehet, hogy jobb nem gondolni,
Önnön kényszerzubbonyomból kigombolni
Magam, elmém, szándékom és vágyam,
Mielőtt elragad az idő: az örökké folyó áram.
Így aztán megyek, és meg nem állok,
Mert ha kitalálok valamit, nincsen árok
Vagy akadály, határ a csillagos ég,
Talán erről szólna maga a felelőtlenség…
Megtörik a gondolat
Csend és nyugalom van agyadban,
Csak hangya vagy, mit sem érsz,
Felteszed a kérdést magadban;
A jövő vagy halál, mitől félsz?
Élsz, és néha fáj, néha nem,
Néha király, néha semmilyen,
Néha az ember bambul – gondolkodni képtelen,
Néha viszont rájön – de akkor már féktelen.
A rendszer másszóval farkastörvény
Befedi életed, makacsul rád tapad,
Ilyenkor vagy eltipor az örvény,
Vagy felfogod; nincs rendben, és lelked fellázad.
Csak fel kell ébredned, hogy lássad
Ami van, tolvajként surran körülötted,
Ne a saját sírodat ássad,
Attól még nem lesz glória fölötted.
Gondolkodó ember vagy, tedd, mire születtél,
Szedd össze magad, ne halogass,
Gondolkodj! Mi mást tehetnél?
Élj. És ne csak verset olvass!