Száz százalékot adnék erre a filmre. Ha gyerek lennék. De mivel ovis korom óta, amikor is az első Cristopher Reeve-féle Supermant láttam, felnőttem. És most lehengerel az a zseniálisan megkomponált látványvilág, amire Holywood képes. Mégsem vagyok teljesen elégedett, néhány hogy úgy mondjam, baki miatt. Ettől függetlenül az Acélember (vagy nem tudom mi a magyar cím…) kötelező film mindenkinek, akinek az “eredeti” film már alapból tetszett. Ez nagyjából húszmilliószor pörgősebb, látványosabb, a történet helyenként picit defektes de hát istenem, ez egy mese! Hőstörténet földönkívüli félistenekről, onnan kezdve meg nem teljesen mindegy? A Kal-El-t alakító színész nem rossz, végülis elmegy, Louis Lane helyére igazán berakhattak volna valami érettebb, jobban mondva életrevalóbb nőszemélyt, mint ezt a nagy kékszemű vörös lányt aki folyton csodálkozik és mosolyog felváltva, az idegesítő nézése meg közben nem változik. De hát ez mese, nem pornófilm (ettől függetlenül sok jobb színésznő létezik).
Címke: filmnézés
A Last Vegas jó film?
Szerintem Ja! Vagyis hát attól függ, milyen ízlésű embernek teszik fel ezt a kérdést. Ha a könnyen emészthető, laza, amerikai vígjáték kategóriát kedveli valaki, de nem a mostanában lezajló tinis baromságokat hanem igazi, klasszikus színészekkel játszott munkát, annak valószínűleg bejön ez a film. Kicsit a Bakancslista c. film járt az agyamban, miközben a Corvin Mozi nagytermében ülve végignéztem a Last Vegast. Néha egy-két (valóban) elcsépelt poénon csendesen mosolyogtam, miközben körülöttem rötyögött a mozi, néha viszont én nevettem fel hangosan, annak ellenére, hogy a többiek csak halkan kuncogtak. Ebből lehetett érezni, hogy a film széles réteget céloz meg. Úgy érzem, én kicsit az átlagnézőt testesítem meg, ha vígjátékokról van szó. Nem az eredetiségre vágyom, hanem arra, hogy jól összerakott poénsalátát tálaljanak elém rejtett mondanivalóval. És bár a poénok néha kicsit sántítottak, a filmben mégis ott lappangott végig, nagyon mélyre elásva a rejtett mondanivaló. Ez már önmagában jó hír! És mi volt az a rejtett igazság? Végül is nem kell megnézni ezt a filmet ahhoz hogy egyértelmű legyen, ami a tartalma: az igaz barátság elkísér egy életen át. Könnyed ősz esti szórakozás, ennyi a Last Vegas, egy kis kikapcsolódás, és két halk kuncogás között lesz időnk szembe nézni saját magunkkal, és azzal, hogy vajon tiszteletben tartjuk-e mindazt, amit igaz barátunk megtett értünk? Vagy tudunk e róla egyáltalán, hogy tett valamit értünk? Ésatöbb, ésatöbbi….
Értékelés: 7/10
Szemekbe zárt titkok – Vélemény
A hollywoodi áradatban beszűkül a látásom, csipegetek az amúgy is túlcsorduló kínálatból. Csak kevés film van, ami elhagyja az amerikai filmek óriásbölcsőjét és elnyeri a tömeg tetszését. Még szerencse, hogy a Szemekbe zárt titkok távol született Amerika sokszor bugyuta, leegyszerűsített közönségétől. Nem mint ha bajom lenne a nyugati filmesekkel, mert zsenik köztük is akadnak bőven. De a Szemekbe Zárt Titkok minden porcikájára kiterjed az őt alkotó szakemberek magasfokú igényessége, szakmaisága. Teljesen mindegy, hogy melyik irányból közelítjük meg: forgatókönyv, rendezés, zene, színészek, mindegyik oldala bravúros, szórakoztató. A könnyedség, a humor, a lehangoló valóság és a rejtélyek okozta homlokráncolás határain táncol körbe ez a film. Az elején még nagyon figyelnem kellett, a közepén a figyelés gyanakvásba csapott át, aztán jött egy fanyar, de derűs szájíz, a film vége felé pedig őszinte meglepetés lesz úrrá az emberen, kismértékű izgalommal fűszerezve. Az események alapos műgonddal lettek megkomponálva, olyan ez, amikor a nagyihoz mész ebédelni és tudod, hogy ő mindig profi kaját ad neked. Mert a nagyi megkomponálja a kaját, és láthatóan ennek az argentin-spanyol remekműnek a részleteit sem bízták a véletlenre. Annyira összeszedett, kerek, felépített az egész. Megéri megnézni mindenkinek, legalább egyszer. És nem utolsó sorban, végre egy dráma, aminek hosszú kihagyás és baklövések után a magyar szinkronja is említésre méltó!
Értékelés: 10/10
Hopkins nem szeret ördögűzni, bár megy neki
A Rítus. Hálivúd mindenre képes, és most képesek voltak egy -szerintem az átlagosnál jobbnak nem nevezhető – forgatókönyvhöz egy átlagosnál sokkal jobb mellékszereplőt, név szerint Sir Anthony Hopkinst társítani. Ezzel még nincs is baj. Igaz, Hopkins-szal ez volt az első felejthető film, amiben láttam, de nem miatta. Ez előfordul, ahogy mondani szokás, a legjobbakkal is. A rendkívül rövid és egyszerű cselekmény közhelyes párbeszédekkel egészül ki, a színészek láthatóan igyekeznek komolyan végezni a munkájukat, rájuk rossz szavam nem lehet. Ez az egész ördögűzéses meg túlvilágos téma alapvetően izgalmas, misztikus, nem? Hát akkor miért kell ócska horroros effektekkel kitölteni azokat a részeket, ahol konkrétan az örögöt kéne valahogy megtestesíteni? Hopkins-t megszállja az ördög = Hopkins könnyes szemmel arcon vág egy kislányt. Ez önmagában elég hatásos, a nézőből döbbenetet vált elő. Ezekkel a mozzanatokkal semmi gond. Az ördög beszél Hopkinsból = Hopkins arca pár percre beragyásodik, és nagyjából ennyi. A barátnőm minden körmét lerágta, én valahogy nem tudtam izgulni, inkább csak mosolyogtam. Ez egy olyan thriller, amit akár egy erősebb idegzetű gimnazista is végignézhet anélkül, hogy utána rosszul aludjon. A tanulság: vannak ördögűző papok. Nagyjából ennyi. Nem szippantott magába a kép. Majd legközelebb, talán.
Értékelés: 5/10
Erőszakik – vélemény, de csak röviden
Szubjektív, kinek igen, kinek nem, de ha megkérdeznek, nekem hogy tetszett az Erőszakik, azt mondom, igen, jó volt. A folyamatos káromkodások miatt több ismerősöm elítélte a filmet, holott az események hátterében komoly teológiai vita alakul ki. A színjáték pedig olyan, ami az európai filmiparhoz mérten is bőven elfogadható. Először divx változatban láttam, aztán mikor megszereztem DVD-n, újra megnéztem, először fülessel, eredeti hanggal, aztán sztereó hangrendszeren, magyar szinkronnal. Manapság sajnos kevés filmre mondhatjuk azt, hogy a szinkronstúdió kitűnő munkát végez velük, az Erőszakik esetében azonban nincs probléma. Jó a keverés, megmaradnak kristálytisztán a Bruges (ejtsd: Brűzs) városában néha elsuhanó turisták léptei, az esti, nyugodt bárokban duruzsoló háttérmuzsika. Ha már kitértem a hangra, szintén (legalább is a port.hu és hasonló helyeken komoly egzisztenciával bíró látogatók) sokat vitatott a film háttérzenéje, egyesek szerint nem kellően pörgős, túlságosan nyugodt. És emiatt sokan nem kerültek, mármint a szomorú nézők, kellően feszült helyzetbe. Hát nem azért, de a lelki terror mellett nekem épp hogy bejött ez a nyugis, középkorra hajazó lágy, balladaszerű aláfestés – ez nagyon fontos hangulatot pecsétel a cselekményre, ami egyébként két bérgyilkos körül szövődik. Ray és Ken, akiket a nagyfőnök Harry Bruges-be küldött, azt a feladatot kapták, hogy bújjanak meg egy darabig ebben a történelmi belga városban és nézzenek körül, a sok meló után jöhet egy kis sightseeing. Persze rövidesen kiderül, miért pont „fucking” Bruges-be szállásolták hőseinket, akiknek egyébként dialógusa nekem gyakran a Tartantino filmeket juttatta eszembe. Vannak helyenként igen fanyar, keserű poénok, Colin Farell épp annyira hiteles, amennyire kell, a valós életben is drogproblémákkal küzdő színész ezúttal felszínre hozhatta a labilis életkörülmények okozta tapasztalatokat. Apró érdekesség, hogy Ken-t már láthattuk a Harry Potter részekben Rémszem Mordon professzorként, Harry-t, a mérges nagyfőnököt pedig Voldemort nagyúrként. Ezúttal mágia nincs, a pisztolyok keveset dördülnek, de ez a pár dörrenés is drasztikusan szorít egyet a tetőpontig, a megoldásnál pedig hullani kezd a hó Bruges utcáin. Colin és Ralph őrülten szórakoztató akcentusa miatt csak angolul ajánlom megnézni.
Sherlock Holmes 2 – Árnyjáték vélemény (csak röviden)
Robert Downey Jr.-t először a Kiss kiss bang bang c. filmben láttam. Nem kellett sokat erőlködnie, hogy favorizáljak a színjátékával. Tegnap beültünk az Árnyjátékra, nem bántuk meg – egyike azon kevés alakoknak, akikről merem állítani; rossz szerepük még nem volt. Maga a film hozta azt a képi/hangi hatást, mint előző része, a szereplőgárdában is találtunk visszaköszönő arcokat, de mivel folytatásról beszélünk, szinte kötelező jelleggel új figurák is feltűntek a vásznon. Például a cigány lány, aki alapjáraton annyira nem is dögös, annyira nem is különleges, de mint néha felbukkanó mellékszereplő, pont elég dózisban van jelen. A fő gonosz csávó kellően gonosz, a csatlósai kellően genyák. Mivel 2012-t írunk és az akciómozikat manapság túlfűszerezett látványvilág jellemzi, fura lenne, ha ugyanezt nem állíthatnánk az Árnyjátékról. Bőven akadnak benne látványos pillanatok, az “előre kiszámítom hogy mi fog történni bunyó közben” -típusú flash forward megoldásoktól egészen a “360 fokban látom, mi fog történni az ágyúgolyóval” helyzetekig. Poénok vannak bőven, ráadásul nem elcsépelt poénok. Downey Jr. kellően átéli a szerepét és hóbortos karakterével mindvégig ad egy hangulatot, hogy akciófilmjét a néző mégse vegye véresen komolyan.
