A jogász

a_jogasz_film

Ridley Scott kifogástalanul intézi teendőjét, ha arra kérik, hogy filmet rendezzen: meglátja a témákat, kiemeli őket, érzékletesen, keményen, finoman, mindenhogy képes belevinni a stílust még egy álló, dialógokkal teletűzdelt és látszólag semmitmondó jelenetbe is. De ugyebár a Scott filmekben minden jelenet mondani akar valamit. A Jogász c. film látszólag semmitmondó jelenetek sokaságából lett felépítve. Ha valaki életében először ülne moziba, és ezt nézné meg, akkor lehet, hogy egy értelmezhetetlen mozaikfilmmel találná magát szembe, bár nem biztos hogy igazam van, hiszen az is kérdés, hogy ki mennyire ért a mocskos bizniszek világához. Mert hogy a Jogász a mocskos narkóbiznisz világába ad nekünk betekintést, szemünknek fülünknek egyaránt. Nem kapunk meg minden információt. Sem a karakterek, sem a történet szempontjából nincsen olyan aprólékos felvonultatás mint a kilencvenes évek gengszterfilmjeinél, itt leginkább sodródunk az árral, és a forgatókönyvíró (ugyanis nem a rendező miatt olyan a sztori amilyen, hanem Cormac McCarthy követte el az események papírra vitelét) ezt akarta elérni. Tehát a Jogász savanyú és fejfájdító atmoszférája kérdéseket bombáz a néző fejébe, miközben a zavaros ködöt néha megtűzdelik különböző szereplők és mellékfigurák monológjával, ettől is kicsit tartalmasabbá, lendületesebbé téve a filmet. Szubjektív értékelésem nincsen erről a filmről, nem tudom pontszám alapján bírálni, mivel többször meg kéne néznem ahhoz, hogy azonosuljak vele, hiszen tegnap 3,5 órányi alvás után, másnaposan vállaltam be. Nem mondom, hogy hiba volt, de ezt tiszta fejjel kell megnézni, és csak olyanoknak, akik elvontabb, különcebb krimire szomjaznak

.

Mielőtt elalszom

sleepers

Az elmúlt időszakban alig néztem filmet, és ma, mivel nem kellett dolgozni, kapásból két néznivaló került az étlapra és az egyik a Sleepers volt. A kilencvenes években nem a látványt, hanem a sztorit próbálta Hollywood minél csavarosabbra, kidolgozottabbra produkálni, és ez meglátszik többek közt a Sleepers forgatókönyvén is. Ez olyan film, mint a Carlito útja; látszólag szükségtelenül hosszú, sőt, a mondanivalója két percben is elférne, viszont kellő türelemmel, ráéréssel bontanak ki benne számos fejleményt. A film alapötlete elolvasható a port.hu-n, ezért most a cselekményről csak annyit mondanék, hogy elég durva, már ha a néző tényleg beleéli magát. A főhősök valójában nem főhősök hanem áldozatok, akik próbálják elfelejteni amin keresztülmentek, miközben egymást is próbálják kihúzni a szarból. Az általam most nagyon leegyszerűsített sztori ennél sokkal (amerikához képest meglepően) összetettebb, a maffiától a rendőrökön keresztül a korrupcióig és a bölcs vegyesboltosig sok dologgal találkozhatunk a filmben. Robert De Niro csak egy név a sok közül, akik hozzátették magukat ehhez a produkcióhoz, mind remek munkát végeztek, ez egy egész estés film és akkor se csodálkoznánk, ha minden ami benne lezajlott, a valóságban is megtörtént volna. Mindenesetre örülök, hogy nekünk ennél jóval békésebb gyerekkorunk volt, ajánlott film ez azok számára, akik a régivágású, krimiszagú drámára vágynak olyan színészekkel, akikből többen is akkoriban érték el karrierjük csúcsát.

Értékelés: 8/10

Péntek esti film: End Of Watch

end of watchA kézikamerás filmek reneszánszát éljük, mondhatnám, de nem lenne igazam, mert időnként így is, úgyis jönnek lötyögős képű, valósághű, “olyan mint ha kézikamerával lett volna felvéve” – jellegű filmek. A horrortól a drámán keresztül az akcióig szinte minden műfajban láttunk már ilyet, és volt ami bejött, volt ami nem, de én személy szerint olyat még nem láttam, ami két rendőrről szól volna. Brian és Z LA utcáin sertepertélnek nagy serényen, szétlövik a ganxtákat, lebuktatják a kokósokat, miegymás, egyszóval a legdurvább események sodrásában láthatjuk őket. Túlzás nélkül, egy-két ponton hangosan káromkodtam a filmen. A jó film mércéjét nehéz megfogalmazni, de szerintem ez az End Of Watch ha nem is kiváló, mindenképpen nagyon, nagyon jónak számít a maga kategóriájában. Az izgalmakat nem folyamatos tűzharcokkal és autós üldözésekkel töltik ki, hanem life-like patthelyzetekkel, és ettől ez a film egy pillanatra se lesz unalmas, ráadásul a karaktereket jól eltalálták, a kép is egész jó – ahhoz képest, hogy “kézikamerával” vették fel. A hang pedig kifogástalan, persze ezt 2013-ban elvárhatjuk, vagy nem? Ajánlom azoknak, akik szeretnének nézni egy nem annyira hálivúdi, te mégis echte hálivúdi akciófilmet nézni, és megtudni, hogy milyen szar a rendőrök munkája.

Értékelés: 7,5/10

Kleopátra küldetés

Asterix Es Obelix: A Kleop·tra-k¸ldetEs (francia-nEmet vIgj·tEk,  2002)

Az egyiptomiak rímekben beszélnek? Fogalmam sincs, de a francia filmesek és a magyar szinkronstúdiók megpróbálják ezt velünk, nézőkkel elhitetni. Túl azon, hogy a kosztümmunkálatok az előző epizódokhoz képest nem sikerültek annyira jól, a film műfaja teljesen megváltozott. Mint ha egy színdarabot néznénk, semmint kalandfilmet, pedig kalandokban most sincs hiány. A színes, mondhatni “franciás” képi világ mellett a szószátyár színészek betöltik a piramisok és a homok egyhangúságát, ráadásul a klasszikus karakternyolcas szinte hiánytalan. Van mentorunk (Csodaturmix), van szkeptikus karakterünk (talán Asterix), van gonosz mellékszereplő (Nonius) és alapvető ellentétek is szemben állnak egymással (egyiptomiak/gallok vs. római gigabrutálnagyhatalom). Tulajdonképpen nem csak az egyiptomiak, hanem mindenki más rímekben beszél a Kleopátra küldetés képkockáin, a gyerekkoromban értékelhetetlen és fárasztó poénokat mostanra, felnőtt fejjel már szórakozva tudom fogadni. Ettől függetlenül van egy-két valóban fárasztó, tulajdonképpen semmitmondó átvezető jelenet, de hát nem vagyunk egyformák, és a francia humor sem kell, hogy 100%-ig kompatibilis legyen a magyar felfogással. Nekem személyes kedvencem Nonius, mint tulajdonképpeni főgonosz. Habár a legtöbb szereplőre nagyobb veszélyt jelent a római hatalom, mégis ez a zöld bársonyszoknyában rohangáló gizda vénember az, akinek igencsak kijárna egy pofon, és majd kap is néhányat tulajdonképpeni főhősünktől, Skicpausztól. Nonius ádáz tekintete, kígyószerű sziszegései és sunyi dörmögő hangja hiába kegyetlen és sötét, mégis szívderítő és genya tettei ellenére mégis elvárjuk, hogy a film végéig – illetve a valóságban a második fordulópontig velünk legyen. Vasárnap esti kikapcsolódásnak jó a Kleopátra küldetés, kakukktojás nem csak az előző részhez, hanem a legtöbb kalandfilmhez viszonyítva.

Értékelés: 7,5/10

A Last Vegas jó film?

last vegas
last vegas

Szerintem Ja! Vagyis hát attól függ, milyen ízlésű embernek teszik fel ezt a kérdést. Ha a könnyen emészthető, laza, amerikai vígjáték kategóriát kedveli valaki, de nem a mostanában lezajló tinis baromságokat hanem igazi, klasszikus színészekkel játszott munkát, annak valószínűleg bejön ez a film. Kicsit a Bakancslista c. film járt az agyamban, miközben a Corvin Mozi nagytermében ülve végignéztem a Last Vegast. Néha egy-két (valóban) elcsépelt poénon csendesen mosolyogtam, miközben körülöttem rötyögött a mozi, néha viszont én nevettem fel hangosan, annak ellenére, hogy a többiek csak halkan kuncogtak. Ebből lehetett érezni, hogy a film széles réteget céloz meg. Úgy érzem, én kicsit az átlagnézőt testesítem meg, ha vígjátékokról van szó. Nem az eredetiségre vágyom, hanem arra, hogy jól összerakott poénsalátát tálaljanak elém rejtett mondanivalóval. És bár a poénok néha kicsit sántítottak, a filmben mégis ott lappangott végig, nagyon mélyre elásva a rejtett mondanivaló. Ez már önmagában jó hír! És mi volt az a rejtett igazság? Végül is nem kell megnézni ezt a filmet ahhoz hogy egyértelmű legyen, ami a tartalma: az igaz barátság elkísér egy életen át. Könnyed ősz esti szórakozás, ennyi a Last Vegas, egy kis kikapcsolódás, és két halk kuncogás között lesz időnk szembe nézni saját magunkkal, és azzal, hogy vajon tiszteletben tartjuk-e mindazt, amit igaz barátunk megtett értünk? Vagy tudunk e róla egyáltalán, hogy tett valamit értünk? Ésatöbb, ésatöbbi….

Értékelés: 7/10

Fogságban (Prisoners) – vélemény

Ecsém, mit pislogol ottan a volán mögütt?
Ecsém, mit pislogol ottan a volán mögütt?

Hugh Jackmannel egyébként se volt soha semmi bajom. Szerintem jó színész, függetlenül attól, hogy az átlagnézők csak Farkasként (vagy a képregényhű nézők kedvéért Rozsomákként) látták. De tény és való, hogy a Prisoners c. filmben Jackman egy kicsit szokatlan, újfajta arcát mutatja meg, megspékelve a már jól ismert dühöngéssel, de itt ez a harag nem mélyről érkező, pusztíthatatlan düh, hanem egy kétségbeesett ember ösztönös agressziója. Nem lövöm le a poént, de vannak részek, amikor a csávó totál kikészül. Igazán Jake Gylenhaal okozott számomra meglepetést eddig relatív kevés filmjét láttam, de azok közül itt teljesített a legjobban.

A képi világ, ahogy azt 2013-ban elvárhatjuk, kifogástalan. Hozzátartozik, hogy a Corvin moziban nagyon jó minőségű projektor volt. A lényeg, hogy minden képi részlet pengeéles volt és a színek is kissé hideg, kemény télies realista ábrázolást eredményeznek. A zenére nem emlékszem, nem vitték túlzásba, de az izgis vagy depis jeleneteknél profi volt a muzikális aláfestés.

Sztori. A film közepénél már a párommal kitaláltuk, hogy “ki lesz a hunyó”, de ettől függetlenül nem maradtak el az izgalmak. Voltak váratlan fordulópontok, voltak torokszorító jelenetek és voltak félelmetes jelenetek is. Mi kell még egy dráma-thrillerbe? A történetet inkább nem ecsetelem, meg kell nézni ezt a filmet mert eddig ebben a műfajban az év legjobbja, és kész. Előre szólok, hogy nem egy vidám darab!

Értékelés: 9/10